Békés, 2015. október 3. - Mintegy ezerkétszáz hívő részvételével kezdődött meg szombat délelőtt Békésen a Trianon előtti Békés-Bánáti Református Egyházmegye utódmegyéinek harmadik találkozója.
A Békés-Bánáti Református Egyházmegye utódmegyéinek találkozóját tartják Békésen (MTI)Békés, 2015. október 3. - Mintegy ezerkétszáz hívő részvételével kezdődött meg szombat délelőtt Békésen a Trianon előtti Békés-Bánáti Református Egyházmegye utódmegyéinek harmadik találkozója. Médiatanács: a legtöbb szponzort a TV2 műsorai vonzották (MTI)Budapest, 2015. október 2. - A legtöbb szponzort a TV2 műsorai vonzották 2015 első felében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti ülésén elfogadott tanulmány szerint - közölte az NMHH pénteken az MTI-vel. L. Simon László: az állam több száz milliót ad a könnyűzenének (MTI)Budapest, 2015. október 2. - A Cseh Tamás Program az elmúlt két évtized legsikeresebb könnyűzenei programja Magyarországon, de az állam emellett több más csatornán keresztül, összességében több száz millió forinttal támogatja évente a hazai zenei iparágat - mondta L. Simon László pénteken a Syma-csarnokban. Galócát evett a spanyol királyból lett magyar uralkodó (origo.hu)2015. október 2. - Háromszázharminc éve, 1685. október 1-én született III. Károly, a Habsburg-ház női trónöröklését szabályozó Pragmatica Sanctio „atyja”, aki – eredeti szándékai ellenére - a spanyolról ült át a magyar trónra. |
||
|
||
|
További cikkeink...
|
||
|
|
||
| 256. oldal / 2417 |


