Befejezték a tiltakozást a clevelandi magyar templomban (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. július 2. - Befejezték a tiltakozást a hívők csütörtökön a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templomban, ahová előzőleg bezárkóztak a templom bezárása elleni tiltakozásul. Követelésüket elérték: a bezárásról döntő megyéspüspök beleegyezett, hogy találkozik velük.

Bővebben...
 

Semjén: MÁÉRT csak ősszel (Felvidék Ma)

E-mail Nyomtatás PDF


2010. július 2. - Semjén Zsolt levélben fordul a Magyar Állandó Értekezlet eddigi résztvevőihez, a miniszterelnök-helyettes arra kíváncsi: szükségesnek tartanak-e változtatásokat a szervezetnél, és ha igen, milyeneket. A kereszténydemokrata politikus mai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a válaszokat és a beérkezett javaslatokat még a nyár folyamán értékelik és elemzik, és ezt követően tartják meg a MÁÉRT-et, illetve a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát.

Bővebben...
 

Az ungvári vár történelmi kínzóeszközei vonzzák a látogatókat (Karpatinfo.net)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. július 1. - Az ungvári vár kínzókamrája számos turistának ragadta már meg a képzeletét, s annak ellenére, hogy nemrég nyitották meg, Ungvár egyik kuriózumává vált. A kínzás a legrégebbi korok óta ismert büntetésfajta, de egyben a megfélemlítés és a hatalom demonstrálásnak eszköze is volt.

Bővebben...
 

Pártként is indulna az EMNT, de egységet nem bontana (Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. július 01. - Virtuális sajtótájékoztatót tartott ma Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke.
Az internet segítségével megtartott konferencia apropóját az adta, hogy a délben kezdődött „körkapcsolás” előtt néhány perccel indult el az EMNT megújult honlapja (www.emnt.org), és az ügyvezető elnök érzékeltetni akarta: az információs társadalom igényeinek is igyekeznek megfelelni, a weboldalon és minden más modern eszközzel próbálják „rövidre zárni” a kapcsolatot a tanács és a nagynyilvánosság között.

Bővebben...
 

Finnországban alanyi jogon jár a szélessáv (hvg)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. július 01. - Július elsejével életbe lépett az a törvény Finnországban, miszerint a szélessávú internet-hozzáférés alapvető emberi jog. A világon először Finnország az a hely, ahol minden polgárnak jár az 1Mbps-es kapcsolat, amit 2015-ig 100Mbps-re terveznek bővíteni.

Bővebben...
 

Nincs elég potenciális anya (Index)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. július 1. - A drasztikus magyar népességfogyást a magas halálozási mutatók és a kivándorlás mellett elsősorban a születések csökkenése okozza. Magyarország az egész világon élen jár a gyerekek értékét tekintve, nálunk gondolják a legtöbben, hogy gyerek nélkül nem élet az élet, ehhez képest a legrosszabbak között vagyunk a születések számát illetően.

Bővebben...
 

Az Orbán-Schmitt-alku több éve megköttetett? (hvg)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. július 01.- Talán beírhatom a nevem a történelemkönyvekbe - nyilatkozta Schmitt Pál a Fideszbe való belépését követően. Az Orbán–Schmitt-alku feltehetően már akkoriban arról szólt, ami kedden végül is bekövetkezett.

Bővebben...
 

Lefaragják a filmes alapítvány vezetőségét (Index)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. július 1. - Az MMKA alapítóit a Filmművész Szövetség július 1-ére hívta össze megbeszélésre, egy hónappal azután, hogy fény derült az alapítvány hitelek miatt felhalmozott több milliárdos tartozására. Az alapítói értekezleten az új játékfilmes szakkollégium felállítására is tesznek javaslatot, kérdés, hogy alakul a magyar filmipar helyzete a bejelentés után.

Bővebben...
 


1140. oldal / 2418

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 221 vendég böngészi