2010. június 29. - A vállalatok nagy része stratégia, terv nélkül ugrik fejest a közösségi média világába - áll a Digital Brand Expressions (DBE) és a R2integrated (R2i) jelentésében.
A cégek felének nincs terve a közösségi média aktivitásra (hvg)2010. június 29. - A vállalatok nagy része stratégia, terv nélkül ugrik fejest a közösségi média világába - áll a Digital Brand Expressions (DBE) és a R2integrated (R2i) jelentésében. A Duna Tv nem vizsgálja, hogy százmilliókkal túlszámláztak-e (MTI)2010. június 28. - Szabó László, a Duna Televízió fideszes kurátora szerint két műsort is közvetítőkön keresztül gyártatott a közszolgálati adó, ezzel több százmillióval többe kerültek a produkciók. A tévét felögyelő kuratórium szocialista elnöke nem akarja kivizsgálni az ügyet, sőt a tévé vezetőit védve rágalmazást emlegetett. Baloldali hírtévé alakul? (MTI)2010. június 29. - Közel négymilliárd forintos tőkével egy olyan új televíziót hozna létre az előző kormány delegáltjaiból álló Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, amely hivatalosan a hazai turizmust népszerűsítené, de egyes elképzelések szerint egy baloldali hírtelevízió alapját képezné - írja keddi számában a Magyar Nemzet. A lap szerint az igazgatóság elnöke Bárdos András újságíró lenne. Kormányalakítás Szlovákiában: elosztották a tárcákat (Felvidék Ma)2010.06.28. - Megállapodtak a leendő új kormánykoalíció pártjai a miniszteri posztok elosztásáról. A gazdasági tárcáról folyó vitát a hatáskörök módosításával hidalták át. |
||
|
||
|
További cikkeink...
|
||
|
|
||
| 1143. oldal / 2418 |


