Meghalt Bulányi György (Index)

E-mail Nyomtatás PDF


2010. június 7. - A piarista szerzetes a XX.századi magyar katolicizmus egyik legnagyobb hatású alakja volt. Az evangéliumi erőszakmentességet hirdető Bokor katolikus bázisközösség alapítóját a pártállam idején rendszeresen zaklatták az állami hatóságok, és elítélte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, majd a Hittani Kongregáció vezetőjeként Joseph Ratzinger is. 1997-ben mentette fel a Vatikán.

Bővebben...
 

Tőkés: nem a revízió a megoldás, hanem a nemzeti összefogás (Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. június 06. - Trianon gyógyítása – ezzel a címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön. A szentmise után a résztvevők az ezer éves határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Méltatták azt is, hogy a magyar országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává tette a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját.

Bővebben...
 

Dunaszerdahelyen több százan emlékeztek Trianonra (Felvidék Ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. június 6. - Méltóságteljesen zajlott a dunaszerdahelyi Trianon megemlékezés is. Elsőként a Zerdában Matúz Gábor: A legbátrabb város című filmjét vetítettek le a szervezők, amelyet teltház fogadott.

Bővebben...
 

Határtalanul (Vajdasagma.info)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. június 6. - A kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium az Apáczai Közalapítvány által meghirdetett Határtalanul elnevezésű pályázatán nyertek projektumukkal, amelynek célja a hazán, Magyarországon kívüli magyarokkal való kapcsolatteremtés, kapcsolatfelvétel.

Bővebben...
 

Nemzeti tanácsokat választanak ma a nemzeti közösségek (Vajdasagma. info)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. június 6. - Megkezdődött a szavazás, amely este nyolcig tart
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel Szerbiában; az ország tizenkilenc nemzeti kisebbsége, köztük a magyarok megválasztják a kulturális autonómia legfőbb szerveiként emlegetett "miniparlamenteket", a nemzeti tanácsokat.

Bővebben...
 

Vörös térkép – trianoni kudarc, tudományos elismerés (Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF


2010. június 06. - Magyarország első világháborús vereségét majd politikai összeomlását követően baljós jelek vetítették előre a közelgő béketárgyalások végkimenetelét. 1918 őszén Csehszlovákia, Ausztria és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság deklarálta önálló államiságát.

Bővebben...
 

Szaggatva bár, de... (Kárpátinfo)

E-mail Nyomtatás PDF


2010. június 6. - Trianon, elcsatolás, feldarabolás... Mostanában egyre többször használt kifejezések. Arról, amit takarnak, ma már nyíltan beszélhetünk.

Bővebben...
 

Megemlékezés Csíkszeredában és Kovásznán (Erdély.ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010. június 04. - Nagyszabású rendezvénysorozat zajlik Csíkszeredában a trianoni diktátum 90. évfordulója alkalmából. Pénteken koradélután a Hatvanégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csíki szervezetének rendezésében zajlott egy felvonulás, amelynek egyik zárómozzanata Nagy Magyarország jelképes keresztre feszítése volt.

Bővebben...
 


1162. oldal / 2418

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 429 vendég böngészi