Kárpát-medencei református önkéntes napok (május 21-22.)
Mozdulj, segíts, szeress! Tegyünk együtt környezetünkért és a környezetünkben élőkért!
A Magyar Református Szeretetszolgálat 2010. május 21-én és 22-én rendezi meg Szeretethíd önkéntes programját. Az immár egész Kárpát-medencére kiterjedő segítségnyújtó akciót második alkalommal szervezzük, a tavalyi rendezvény közel négyezer-ötszáz embert mozgatott meg országszerte és a Kárpát-medencében. Az idei program újdonsága, hogy a Kárpát-medence minden területéről bekapcsolódnak önkéntesek, sőt Kaliforniában is szerveznek csoportokat a helyi református gyülekezetekben. Örömünkre szolgál, hogy ezzel a programmal is erősíthetjük a Kárpát-medencei reformátusok összetartozását. Ezen a két napon arra hívjuk önkénteseinket, hogy lépjenek ki saját közegükből és tegyenek a környezetükben élőkért. A gyülekezetek és az önkormányzatok is adnak elvégzendő feladatokat a jelentkezőknek. A rendezvény fővédnökei: Csűry István, királyhágómelléki református püspök és Sebestyén Márta, népdalénekes.
Időpont: 2010. május 18. (kedd) 1500
Helyszín: MRE Zsinati Hivatal, 1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Megszólalók:
- Bölcskei Gusztáv, püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke
- Csűry István, királyhágómelléki református püspök
- Pál Sándor, kuratóriumi elnök (Magyar Református Szeretetszolgálat)
- Vad Lilla, Szeretethíd programkoordinátor
A program kezdete óta támogatóink:
- Gundel Takács Gábor, televíziós személyiség
- dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke
- Balczó András, olimpiai bajnok öttusázó
- Hűvösvölgyi Ildikó, színésznő
Szeretettel várjuk!
- Híján vagyunk az olyan zseniknek, mint Csurka István (magyarnemzet.hu)
- Ők kapták idén a Nemzet Művésze díjat (index.hu)
- Pusztinán is tarthatnak rendszeresen magyar misét a moldvai csángók (MTI)
- Vitályos Eszter: a Kurultaj a Kárpát-medencei hagyományőrzés egyik legerősebb eleme (MTI)
- Az RMDSZ és az EMSZ álláspontja szerint is szükség van az etnikai politizálásra Erdélyben (MTI)