Főoldal Kárpát-medence Berényi József: Emlékeztetünk a választási ígéretekre (Felvidék Ma)

Berényi József: Emlékeztetünk a választási ígéretekre (Felvidék Ma)

E-mail Nyomtatás PDF

2010.07.29. - A Magyar Koalíció Pártjánál a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések továbbra is kiemelt jelentőséggel bírnak az MKP számára, ám a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a szociális és a gazdasági programjuk érvényesítésére - mondta Berényi József pártelnök.

Berényi József a Sita hírügynökségének nyilatkozva ezt azzal magyarázta, hogy a jelenlegi kormánypártok is erős választási kampányt folytattak ezeken a területen. "A polgárokat emlékeztetjük majd a választási ígéretekre. Dél-Szlovákiában például olyan óriásplakátok voltak, hogy autópálya épül, így figyelni fogjuk, hogy ez mikorra készül el, vagy legalább mikor kezdődnek el ennek érdekében az érdemi munkálatok. A kormány politikusai magasabb nyugdíjakat, új állásokat is ígértek, és szintén nyomon követjük ezen ígéretek megvalósulásának mértékét" - mondta Berényi József, aki az MKP új helyzetét parlamenten kívüli, konstruktív ellenzéki politikai erőként határozta meg.
"Esélyeink abban mutatkoznak, hogy a jelenlegi kormánynak csak egyetlen erős ellenzéke van, mégpedig a Smer.A nyilvánosságnak azonban szüksége van a kormány tevékenységének más fajta értékelésére is, mint amit a jelenlegi, egyszínű parlamenti ellenzék meg tud tenni. És itt kaphat szerepet a parlamenten kívüli ellenzék" - tette hozzá.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 11 vendég böngészi

Total Hits AnyWhere:

Hirdetés