Főoldal Hírek A köztársasági elnök nem kér a magyar zászlóból?

A köztársasági elnök nem kér a magyar zászlóból?

E-mail Nyomtatás PDF
Napok óta tudni lehet, hogy Sólyom László köztársasági elnök igazodván a róla kialakult képhez, a hagyományos újévi államfõi köszöntõt is egy kicsit másként képzeli el, mint hivatali elõdei, Göncz Árpád és Mádl Ferenc.

 Napok óta tudni lehet, hogy Sólyom László köztársasági elnök igazodván a róla kialakult képhez, a hagyományos újévi államfõi köszöntõt is egy kicsit másként képzeli el, mint hivatali elõdei, Göncz Árpád és Mádl Ferenc. Eleve formabontó, hogy Sólyom beszéde nem december 31-én éjfélkor hangzik majd el, hanem január elsején délben, a köztársasági elnök ugyanis ragaszkodott ehhez. Információink szerint ugyanakkor ennél lényegesebb újdonságokra is számíthatnak azok, akik leülnek majd a televízió elé, hogy meghallgassák az idén megválasztott államfõ újévköszöntõ szûzbeszédét.
A beszédet tegnap rögzítették a Várban, a Sándor-palotában, ahol minden a szokásos mederben folyt egészen addig, amíg Sólyom László ki nem vetette a háta mögül a magyar nemzeti trikolórt, mondván, arra nincs szükség az újévi beszédhez. Aligha szükséges részletesen ecsetelni, milyen megdöbbenést okozott a köztársasági elnök kívánsága a köszöntõt rögzítõkben; jellemzõ, hogy a stáb még fel is ajánlotta az államfõnek, hogy vegyék fel kétszer a beszédet, egyszer zászlóval, egyszer anélkül, aztán majd aludjon rá egyet és döntsön, melyiket használják fel. Sólyom László azonban továbbra is ragaszkodott a "puritán" külsõségekhez. A szónoklat így végül egy ajtófélfa és egy könyvespolc kevésbé magasztos árnyékában hangzott el.
Vajon miért nem felelt meg háttérként a Magyar Köztársaság elnökének a piros-fehér-zöld lobogó? Meglepõ, hogy az Alkotmánybíróság egykori vaskezû elnöke ilyen típusú következetlenségrõl tesz tanúbizonyságot. Mert ugyan mi is az, ha nem következetlenség, hogy a Sólyom által megkövetelt puritánságba nem fért bele hazánk alkotmányos nemzeti jelképe, az a méltatlan huzavona viszont igen, amit az elnök rezidenciája felett vívtak egymással a különbözõ hivatalok az elmúlt hónapokban, méghozzá az õ részvételével?
Ugyanígy belefér e puritánságba a meglehetõsen csekély létszámú elnöki hivatal éves mûködésére biztosított 1 milliárd forint körüli keretösszeg, a szolgálati luxusautók, az elsõ osztályon megtett repülõutak. Ezek az érvényesülõ gyakorlat szerint mind-mind puritán dolgok, ellentétben a magyar zászlóval, az ugyanis zavarja az összképet egy alig 8 perces beszéd során, amikor a Magyar Köztársaság elmúlt egy évérõl és még inkább következõ esztendejérõl ejt szót az az ember, aki alaptörvényünk szellemében megtestesíti a nemzet egységét.
Persze ha nem nagyeszû tanácsadóira és a mindenütt szép számmal fellelhetõ bólogatójánosokra, hanem a világosítók és operatõrök értetlen arcára figyelt volna Sólyom László, talán felrémlik benne, hogy ez a zászló 15 millió magyarnak jelenti ugyanazt, nemre, vallásra, párthovatartozásra, országhatárokra való tekintet nélkül. (Tényleg csak zárójelben tegyük hozzá: a regnáló államfõt ráadásul köztudottan az önmagukat következetesen "nemzeti oldalként" aposztrofáló pártok emelték posztjára idén júniusban.)
A Stopnak tegnap este sikerült beszélnie az államfõ egyik neve elhallgatását kérõ munkatársával, aki közölte: le ne írjuk, hogy a zászlót a köztársasági elnök vetette le a háttérbõl, ne higgyünk a pletykáknak. Ha ellenben nem õ, akkor ki az, aki helyette döntött egy ilyen kérdésben? Márpedig a zászló nem volt ott - ezt a távirati iroda helyszínen készített fotói is igazolják. Ha az elnök tudott róla, az a baj. Ha nem tudott róla, az a baj, talán még nagyobb, hiszen ez azt feltételezi: nem is hiányzott neki.
Elnök Úr! Január elsejéig még hátra van 3 nap. Tessék újravenni a beszédet, 8 percet igazán megér a magyar zászló. Vagy ha már nincs ideje rá, legalább a tévések rakjanak egy nemzeti színû szalagot a képernyõre.
Módosítás dátuma: 2005. december 29. csütörtök  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 83 vendég böngészi