2013. július 7. - New Yorkban hamarosan a gyermekelőadókhoz hasonlóan törvénybe iktatják a kiskorú modellekre vonatkozó jogszabályokat.
A divatipar vezető modelljeiért felelős Model Alliance bejelentette, hogy Jeffrey Klein és Diane Savino szenátorok jogalkotási javaslatokat tesznek az ügyben New York államban, ami garantálja majd a fiatalok jogait, és az értük felelős személyek is pontosabban nyomon követhetik majd munkaidejüket.
A döntés kilenc hónappal azután született, hogy a Model Alliance igazgatója, Sarah Ziff tanúvallomást tett a New York állami munkaügyi bíróságon. Ha a kiskorúak védelmében alkotott javaslat jogerőre emelkedik, a munkáltatók kénytelenek lesznek minden gyermek foglalkoztatásához engedélyeket beszerezni, ami miatt elképzelhető, hogy a márkák kétszer is meggondolják majd, hogy foglalkoztassanak-e kiskorú modellt a magazinokban – írja a huffingtonpost.com.
Természetesen kisebb-nagyobb sikerrel a divatipar is tett már kísérletet arra, hogy javítson a jelenlegi helyzeten, 2012 májusában a divatvilág legbefolyásosabb lapjának 19 nemzetközi szerkesztője Vogue Health Initiative néven bevezetett egy hat pontból álló egészségügyi kódexet, melynek értelmében nem dolgoznak együtt táplálkozási zavarban szenvedő és 16 évnél fiatalabb modellekkel.
Azonban a Vogue egészséges testkép projectje kamunak tűnt, a szabályokat többen is figyelmen kívül hagyták. A Model Alliance statisztikái szerint ugyanis a legtöbb modell 13 és 16 évesen kezdi karrierjét, akiknek 76,5 százaléka van kitéve kábítószer- és alkoholproblémáknak a munkák során, illetve 68,3 százaléka szenved depresszióban vagy szorongásban.
Elsősorban az ijesztő adatok miatt gondolja úgy a modellügynökség, hogy itt az ideje törvényeket bevezetni annak érdekében, hogy a kiskorú modelleknek biztonságos és egészséges karriert tudjanak biztosítani a jövőben. bb
- Mától fél évig Magyarország lesz az Európai Unió elnöke – mit jelent ez Európára nézve? (index.hu)
- Kezdődik a magyar EU-elnökség, megnyitották a buszsávokat a konvojok előtt (index.hu)
- Az olasz kormányfő bejelentette, hogy indul az EP-választáson (index.hu)
- Az olasz kormányfő bejelentette, hogy indul az EP-választáson (index.hu)
- Orbán Viktor beszéde – 2024. március 15.