Főoldal muzsika Batta András: ez az épület több, mint hangversenyterem (MTI)

Batta András: ez az épület több, mint hangversenyterem (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF



Budapest, 2013. október 22. - A Zeneakadémia több mint egy hangversenyterem: szent csarnok, ahol olyan zenészgenerációk nőttek fel, akik világhírűvé tették az intézményt - mondta a megújult Liszt Ferenc téri épület kedd esti megnyitóján Batta András rektor.

Ma ünnepeljük Liszt Ferenc, a Zeneakadémia alapítójának születésnapját, aki életével azt példázta, a zenének milyen óriási a hatalma az emberi lelken, kompozíciós művészete pedig azt, milyen erősen tudja fejleszteni a társadalmat a zene - fogalmazott.
Batta András felidézte: ebben az intézményben nőtt fel az a muzsikusgeneráció - Dohnányi, Bartók, Kodály, Weiner és Kálmán Imre -, amely "elindította" a 20. századi magyar zenét, majd ott tanult többek között Solti György, Reiner Frigyes, Ormándy Jenő, Fricsay Ferenc, Cziffra György, Anda Géza, Fischer Annie, Kocsis Zoltán, Schiff András és Marton Éva is.
A Korb Flóris és Giergl Kálmán által tervezett épület most eredeti formájában tér vissza - hangsúlyozta a rektor, emlékeztetve: a 2003-ban indult felújítási projektet valamennyi azóta hivatalba lépett magyar kormány támogatta. "Reméljük, az eljövendő kormányoknak is kedvence lesz a Zeneakadémia" - fogalmazott.
A 13,2 milliárdba kerülő felújítási projektet a magyar állam 10 százalékos hozzájárulása mellett az Európai Unió finanszírozta, és a rekonstrukció érdekében megmozdult a civil szféra is - mondta el a rektor.
Batta András szólt a nyitóhangversenyről is, kiemelve: a műsor a Zeneakadémia épületének lelkét kívánja tükrözni.
Az ünnepségen részt vett Sólyom László és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Boross Péter, Medgyessy Péter és Bajnai Gordon volt kormányfő is.
A gálakoncerten a Zeneakadémia Fúvós tanszékének hallgatói Sándor László Fanfár a Valóságos Szentháromság tiszteletére című darabját, az intézmény Alma Mater Kórusa és Farkas Gábor (zongora) pedig a Himnuszt adták elő. Brahms V. Magyar táncát Kelemen Barnabás és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara tolmácsolta, majd egy népdalcsokor következett Csizmadia Anna közreműködésével. Bartók Béla 44 hegedűduójából Kelemen Barnabás és Kokas Katalin játszott részleteket; Bartók Béla Levél az otthoniakhoz és Kodály Esti dal című munkái pedig a Nemzeti Gyermekkar tolmácsolásában csendültek fel; a karnagy Thész Gabriella volt.
Devich Gergely Bach C-dúr cselló szvitjének prelúdiumát adta elő, Bogányi Gergely Liszt Don Juan parafrázisát zongorázta, Dohnányi c-moll zongoraötösének Allegro tételével pedig a Keller Kvartett és Várjon Dénes lépett színpadra.
A Batta András és Csonka András által összeállított ünnepi műsor Beethoven Karfantáziájával zárult; a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát és Alma Mater Kórusát Kocsis Zoltán vezényelte; közreműködött Farkas Gábor (zongora), Vörös Szilvia, Balgova Gabriella, Ambrus Orsolya, Dani Dávid, Beéri Benjámin és Zou You (ének).


 

Módosítás dátuma: 2013. október 22. kedd  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 387 vendég böngészi