Főoldal muzsika Három magyar énekes jutott tovább az Armel Operaverseny első fordulójából (MTI)

Három magyar énekes jutott tovább az Armel Operaverseny első fordulójából (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2014. május 12. - Lezárult az idei Armel Operaverseny első fordulója, amelyben az Armel Operafesztivál 2015-ös produkcióinak versenyszerepeire lehetett jelentkezni. Három magyar énekes jutott tovább.
Az énekeseket a zsűri két helyszínen hallgatta meg: Párizsban az Opéra Bastille-ban, Budapesten pedig a Francia Intézetben - tájékoztatták hétfőn a verseny szervezői közleményben az MTI-t.
A meghallgatásokra csaknem kétszázan jelentkeztek, hogy elnyerjék a hat produkció összesen 11 versenyszerepének egyikét. Az énekesek két Mozart-opera (A varázsfuvola, Figaro házassága) mellett Donizetti Calais ostroma, Rimszkij-Korszakov Mozart és Salieri című operája, valamint két ősbemutató főszerepeiért versenyezhettek.
A zsűri elnöke, Oliver von Dohnányi az összes jelentkezőt végighallgatva összeállította a második fordulóba továbbjutók listáját, és a kiválasztott énekeseket a szerepek egyikére jelölte.
A 36 továbbjutó között van három magyar énekes is, Puja Andreát Isabella Colbran, Rőser Orsolya Hajnalkát az Éj királynője, Balczó Pétert pedig Tamino szerepére jelölték.
Az, hogy ki nyeri el a szerepeket, június 1-jén dől el a Budapest Music Centerben.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 113 vendég böngészi