Budapest, 2015. június 21. - A győztes Kiss Daniella (elöl), a második helyezett Lepp Dorina és a harmadik helyen végzett Steingruber Virág (mögötte, b-j)
a Magyarország Szépe verseny televíziós döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2015. június 21-én.
Kiss Daniellát választották 2015 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.
A 21 éves királynő első udvarhölgyének a 21 éves Lepp Dorina Ágnest, második udvarhölgyének pedig a 19 éves Steingruber Virágot választotta a zsűri.
A közönség is Kiss Daniellát találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben.
Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért.
A programban a lányok a hagyományos bikinis és estélyi ruhás felvonulás mellett retró öltözetben és - a tavalyi évhez hasonlóan - nemzeti ihletésű kreációkban is megmutatták magukat.
A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Wolf Kati, Takács Nikolas, Pál Dénes és Kökény Attila, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak.
A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először.
Kulcsár Edina, a tavalyi magyar szépségkirálynő a 2014-es világverseny londoni döntőjén második helyezést ért el.
- Pusztinán is tarthatnak rendszeresen magyar misét a moldvai csángók (MTI)
- Vitályos Eszter: a Kurultaj a Kárpát-medencei hagyományőrzés egyik legerősebb eleme (MTI)
- Az RMDSZ és az EMSZ álláspontja szerint is szükség van az etnikai politizálásra Erdélyben (MTI)
- Orbán Viktor, Nagy Feró és Bayer Zsolt is ott lesz a nyár egyik legnagyobb politikai eseményén (index.hu)
- Forbes: Szoboszlai Dominik a legértékesebb magyar sportoló (MTI)