2016. március 25. - A Stones 400.000-es tömeg előtt játszik pénteken Havannában, ami a legújabb jele a Nyugattal szemben Kubában végbe menő olvadásnak.
Ez az első alkalom, hogy a brit zenekar fellép Kubában, egy héttel azután, hogy Barack Obama, az USA elnöke történelmi jelentőségű látogatást tett.
A Stones csütörtökön érkezett Kubába.
"Az idő mindent megváltoztat"- mondta Mick Jagger a havannai repülőtéren, amikor arról kérdezték, hogy korábban tiltották a zenéjüket Kubában.
A hippiket és a rock rajongókat Európában és az Egyesült Államokban is elnyomták az 1960-as években, de Kuba tovább ment, betiltotta az olyan zenekarokat, mint a Stones, a Beatles és Elvis Presley a rádióban és a televízióban, miután az 1959-es forradalomban Fidel Castro került hatalomra.
Sok rockzenész elhagyta az országot.
Fidel Castro később megbánta, hogy cenzúrázta a zenét, és részt vett John Lennon szobrának leleplezésén, a Havanna parkban, halálának 20. évfordulóján, 2000. december 8-án.
- Kiárusított mítosz (Magyar Ifjúság)
- Mindhalálig rock and roll (Magyar Nemzet)
- Jordan Peterson: Az Orbán-kormány által képviselt családmodell értékein alapul az egészséges társadalom (Mandiner)
- Little Richard akár ezer dollárt is képes volt drogokra költeni naponta (index.hu)
- Csak a most kormányzó politikai erő vett emberszámba (Mandiner)