Főoldal Kárpát-medence Nemzetpolitikai Kutatóintézet: erős frakcióban érdekelt a magyarság (MTI)

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: erős frakcióban érdekelt a magyarság (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2016. december 8. - Egy erős magyar frakció, illetve lehetőség szerint a kormányzati részvétel a legfontosabb tétje a romániai magyarság szempontjából a hétvégi választásoknak - jelentette ki a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
Kántor Zoltán azt mondta: lehetséges, hogy az RMDSZ még akkor is részt vehet a kormányzásban, ha nélküle is megszerzi valamelyik politikai erő a parlamenti mandátumok több mint felét.
Hozzátette, hogy a felmérések szerint az alacsony részvételi arány a szociáldemokratáknak és az RMDSZ-nek kedvez, a magas pedig a liberálisoknak.
A szakértő lélektanilag nevezte fontosnak, hogy a magyar összefogás elérje az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A romániai magyaroknak ugyanis a románokhoz hasonlóan alacsony az aktivitásuk. A legutóbbi parlamenti választáson például a kilencszázezer jogosult közül csak félmillióan mentek el szavazni - idézte fel.
Ugyanakkor a választási törvény szerint az RMDSZ akkor is bekerülhet a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot, mivel ehhez elegendő az is, ha négy megyében megszerzi a szavazatok húsz százalékát - jelezte.
Az RMDSZ a koalíciókötés egyik fő feltételeként egyébként az erdélyi autópálya befejezését jelölte meg - mondta Kántor Zoltán.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 229 vendég böngészi