Főoldal Kárpát-medence A szlovákiai őszi megyei választásokról egyeztetett az MKP és a Most-Híd vezetése (MTI)

A szlovákiai őszi megyei választásokról egyeztetett az MKP és a Most-Híd vezetése (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Pozsony, 2017. február 17. - A Szlovákiában ősszel sorra kerülő megyei választásokról tárgyaltak a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak a vezetői pénteken - erősítette meg az MTI-nek Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke.
A Most-Híd pozsonyi pártközpontjában tartott, az esti órákban befejeződött tárgyalás az első ilyen találkozó volt tavaly ősz óta, amelyen a magyar-magyar párbeszéd nevet viselő - oktatásügyi kérdésekről tartott - széleskörű fórumon találkoztak a két párt vezetői. Az első volt azok sorában, amelyet a két párt a megyei választások témájában tervez, a következőre az MKP központjában kerül sor, ennek időpontját még nem véglegesítették - mondta Őry Péter.
Az első egyeztetésen két kérdésben született megegyezés. Egyrészt a megyei választásokon való együttműködés konkrét lehetőségeiről a pártok regionális szervezetei fognak egyeztetni, másrészt a két párt nem indít egymás ellen megyeelnökjelölteket.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a pénteki találkozóról az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap internetes kiadásának azt mondta: a legfontosabb kérdés az volt, hogy van-e hajlandóság a megegyezésre.
A megyei önkormányzatok szintjén az MKP hagyományosan erősebb, mint a Most-Híd. A 2013. őszi megyei választásokon a felvidéki magyar párt az önkormányzatokba bejuttatott képviselők számát tekintve országosan a harmadik helyen végzett. Az MKP Országos Tanácsa a múlt hét végén tartott ülésén - amelynek központi témája ugyancsak a megyei választásokra való felkészülés volt - döntés született arról, hogy a párt idén ősszel legalább két megyében akar megyeelnök-jelöltet indítani.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 223 vendég böngészi