2022. február 19. - A licit befejezésétől függ, hogy mikor lehet kivitelezési szerződést aláírni, de várhatóan ebben az évben már dolgozni fognak, mivel 2023-ban be is kellene fejezni az újjáépítést.
Tavaly ősszel a fejlesztési minisztérium áfával együtt 6,7 millió lejes finanszírozást hagyott jóvá a fontos történelmi és idegenforgalmi jelentőségű létesítmény helyreállítására, amelynek műszaki tervei már akkor készen voltak.
Az ezeréves határnál lévő Rákóczi-vár újjáépítését Deáky András nyugalmazott gyimesbükki iskolaigazgató kezdeményezte, hosszas huzavona után az összes szakhatósági jóváhagyást és az építkezési engedélyt újra kellett igényelni, de már nem kapták meg. A most következő felújítási munkálatok során az épületet korhű építőanyagokból helyreállítják, és egy kiállítótermet, illetve egy kávézót rendeznek be benne.
A várat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette 1626 körül őrtoronyként, az építményt a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette. - írja a Székelyhon.
- Összeszorított foggal küzdenek a magyarlakta falvak a szlovák vadkeleten (index.hu)
- A nap, amikor a szabadság, a demokrácia és a nemzeti szuverenitás a kommunisták áldozata lett (index.hu)
- Megalázó tapasztalatairól mesél a magyar modell ( InStyle Online)
- A Dunán volt a legnagyobb nézettség szilveszterkor (MTI)
- A lovashajdúk letelepítése (1606. szeptember 2.)