Nápoly, 2023. október 30.- Példásnak nevezte Árpád-házi Mária királyné szerepét Csák János kulturális és innovációs miniszter a nápolyi magyar királynő halála hétszázadik évfordulóján adott koncerten, amelyen olasz kollegájával, Gennaro Sangiulianóval vett részt a dél-olaszországi város Donna Regina-templomában hétfő este.
Csák János a koncertet megelőző beszédében azt emelte ki, hogy Árpád-házi Mária egyszerre volt magyar és egyben Nápoly királynője.
Korában is példásnak számító családi életet élt, királyok és szentek édesanyja volt, rendkívül széles kapcsolatrendszert épített ki, szerzetesrendeket és kolostorokat támogatott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Mária nápolyi királyné az egyetlen az Árpád-házból, akinek sírja az évszázadok során teljes épségben megmaradt.
Kijelentette, hogy az Árpád-ház gazdag erkölcsi és kulturális örökséget hagyott hátra az akkori keresztény gyökerű Európában.
"Európában nagyon sok nép él, és nekünk magyaroknak mindig az volt az elképzelésünk, hogy a többiekkel egyensúlyban élünk. Magyarország Európa közepén van, és a nápolyi Anjoukkal vagy a lengyelországi Jagellókkal való kapcsolatok azt mutatják, hogy érdekünk egyensúlyokat létrehozni magunk körül, ezzel hozzájárulva Európa békéjéhez" - fejtette ki Csák János az MTI-nek nyilatkozva.
A megemlékezésen szintén felszólaló Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter úgy vélte, Árpád-házi Mária saját értékrendjét hozta magával, amikor megérkezett az akkori nápolyi királyság fővárosába.
"Saját identitásával, történetével és kultúrájával hozzájárult ahhoz, hogy Nápolyt az akkori Európa kulturális központjává tegye" - mondta a dél-olasz városnak éppen ebből a kerületéből származó Sangiuliano. Emlékeztetett, hogy Mária királynő olyan művészeket vonzott a városba, mint a festő Giotto.
Az olasz miniszter kijelentette, hogy az Olaszország és Magyarország közötti történelmi, baráti kapcsolatok erre a korra vezethetők vissza.
Az MTI-nek nyilatkozva Gennaro Sangiuliano azt mondta, most a közös jövő kiépítése számít feladatnak az országaink közötti kulturális kötelékek megszilárdításával.
Az évforduló alkalmával a nápolyi egyházmegye székhelyéhez tartozó templom-együttesben konferenciát tartottak Mária királynőről. Az esti koncerten a Szent Efrém Férfikar lépett fel a Donna Regina-templom új épületében. Vele szomszédos az úgynevezett régi templom, amely az 1323-ban elhunyt Mária királyné, a nápolyi király, II. Anjou Károly felesége gótikus sírját őrzi. A templomot Szent István, Szent László és Szent Erzsébet freskói díszítik.
- Pusztinán is tarthatnak rendszeresen magyar misét a moldvai csángók (MTI)
- Orbán Viktor, Nagy Feró és Bayer Zsolt is ott lesz a nyár egyik legnagyobb politikai eseményén (index.hu)
- Mától fél évig Magyarország lesz az Európai Unió elnöke – mit jelent ez Európára nézve? (index.hu)
- Kezdődik a magyar EU-elnökség, megnyitották a buszsávokat a konvojok előtt (index.hu)
- Orbán Viktor: A magyar vér fölötti rendelkezés felelősségét nem ruházhatjuk át