Főoldal Hírek Kezdődik a magyar EU-elnökség, megnyitották a buszsávokat a konvojok előtt (index.hu)

Kezdődik a magyar EU-elnökség, megnyitották a buszsávokat a konvojok előtt (index.hu)

E-mail Nyomtatás PDF

2024. június 29. - Az Építési és Közlekedési Minisztérium lehetővé tette, hogy az autóbusz-forgalmi sávokban közlekedjenek a magyar EU-elnökség miatt Budapestre érkező delegációk járművei.

Belgium hétfőn adja át az Európai Tanács féléves soros elnökségét Magyarországnak, a Várkert Bazár lesz a magyar elnökség központja, azonban több helyszínre is el kell majd jutniuk a vendégeknek a Liszt Ferenc repülőtér egyes termináljáról.

 

A közúti közlekedés szabályainak módosításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy a júliustól esedékes magyar uniós elnökség ne okozzon többletterhelést a főváros amúgy is forgalmas úthálózatán – olvasható a tárca közleményében.

2024 júliusától Magyarország látja el az Európai Unió soros elnökségét. A diplomáciai csúcsüzem, az aktív és a kontinens kiemelten fontos kérdéseire fókuszáló magyar elnökség munkája jelentős számú nemzetközi delegáció mozgását teszi szükségessé – írják.

Annak érdekében, hogy ez ne okozzon további terhelést Budapest amúgy is forgalmas úthálózatán, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet módosításával lehetővé válik,

hogy a delegációk kijelölt járművei az autóbusz- és trolibuszforgalom, azaz a közösségi közlekedés zavarása nélkül az autóbusz-forgalmi sávokban közlekedjenek.

A Magyar Közlöny 2024. június 28-i számában megjelent jogszabály-módosítással a kormány lehetővé teszi, hogy más kiemelten fontos és külön e célból megjelölt esemény lebonyolítása során is lehetővé váljon a kijelölt járművek forgalmának elvezetése a buszsávon keresztül, elkerülve így a fővárosi forgalom további növelését. Mindez azonban szigorúan csak a kijelölt járművekre vonatkozik, amelyek a közösségi közlekedés zavarása nélkül élhetnek ezzel a lehetőséggel, azaz a buszsáv továbbra is az autóbuszoké és a trolibuszoké, a közösségi közlekedésnek itt elsőbbsége van – teszik hozzá.

Bizonyos korlátozások és tilalmak alóli, szigorú feltételek szerint történő felmentésre – mint a buszsávok kizárólag a kijelölt járművek számára történő időszaki megnyitása – más európai ország, így például Németország közlekedési rendszere is lehetőséget biztosít – hívja fel a figyelmet a minisztérium.

Megpróbálják „nem megölni a várost”

Mint írtuk, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár – aki egyébiránt az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnöksége operatív feladatainak előkészítéséért és lebonyolításáért felelős kormánybiztos is – közölte, hogy elkészült a 177 eseményt – többek között 16 miniszteri, illetve 2-2 informális és EU-csúcsot is – tartalmazó magas szintű naptár.

A Várkert Bazár lesz a magyar elnökség központja, amelynek közelében egy százfős médiaközpont is nyílik. Emellett lesznek rendezvények a Bálnában és a Puskás Ferenc Stadionban is. 98 oldalas arculati kézikönyv készült, amelyben az egyelőre nem sajtónyilvános szlogen is olvasható. Az úgynevezett európai váró – amelyet 40–60 napon keresztül használnak majd – a Liszt Ferenc repülőtér egyes terminálja lesz, biztonsági kialakításán már dolgoznak. A legutóbbi, 2011-es büdzsé 24 milliárd forint volt, a mostani soros elnökség a kormányzat által elfogadott 35 milliárd forintos költségvetésből dolgozhat majd.

KOVÁCS ZOLTÁN KIJELENTETTE, BÁR AZ ELNÖKSÉG NEMCSAK EGY ÜNNEP, HANEM KOMOLYAN VETT FELADAT is, AZONBAN A NYUGATI VÉLEMÉNYEKTŐL ELTÉRŐ MAGYAR ÁLLÁSPONT AZ ELNÖKSÉG ALATT SEM FOG MEGVÁLTOZNI.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az elnökség „nem úgy fog történni, ahogy elvárják tőlünk, hanem ahogy szoktuk csinálni, és az jó”. A pápalátogatás és a vizes világbajnokság megszervezését hozta fel példaként. Az államtitkár úgy véli, hogy a budapesti rendezvénysorozat a diktatúrázásra is válasz, miközben „megpróbáljuk nem megölni a várost” a megnövekedett idegenforgalommal.

„Nincs olyan aspektus, sem politikai, sem pedig praktikus szempontból, ami indokolná, hogy a budapesti vezetéssel egyeztetni kelljen” – jelentette ki Kovács Zoltán, aki hozzátette, hogy állami és kerületi tulajdonban lévő ingatlanokkal terveznek, és a közlekedésben is csak néhány perces torlódásra számíthatnak a fővárosiak, de a hatékonyság érdekében lesznek ezzel kapcsolatos konkrét KRESZ-változtatások. Budapest csak élvezni fogja az elnökség előnyeit – ígérte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Bemutatták a kulcstémákat

Ahogyan arról az Index is beszámolt, Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter jún 18-án a Várkert Bazárban mutatta be az Európai Unióban július 1-jén kezdődő magyar soros elnökség prioritásait. Bóka János elmondta, a magyar kormány egy cselekvő, aktív elnökségre készül, és szerinte egy sikeres magyar elnökség Európa sikerét is jelenti.

Bóka János hét témát jelölt meg, amivel a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanácsának (röviden: Tanács) az elnökeként a magyar kormány szeretne előrelépést elérni:

új európai versenyképességi megállapodás;

az európai védelmi ipar megerősítése;

külső határok védelmének megerősítése, migráció kezelése;

érdemalapú, objektív előírások szerinti és kiegyensúlyozott bővítéspolitika;

stratégiai vita a kohéziós politika jövőjéről;

gazdaközpontú agrárpolitika megvalósítása;

illetve a demográfiai kihívások kezelése.

Elmondta, hogy a soros elnökség kötelezettség, de a magyar kormány lehetőségként tekint rá. Jelenleg úgy számolnak, a kormány több mint 120 dossziét örököl meg az előző, belga elnökségtől – ebből 50 dosszié jelenleg a Tanács előtt áll, 30 dosszié pedig az EP és a Tanács közötti egyeztetésnél tart.

Molnár Gergő

 

Módosítás dátuma: 2024. június 29. szombat  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 247 vendég böngészi