FotoMedia

 A végéhez közeledik a Szabadkai Népszínház kálváriája. Néhány hét múlva valószínûleg hozzákezdenek a magyar nyelvû színjátszás számára oly fontos és szimbolikus épület bontásához. A másfél évszázados teátrum a Kárpát-medence hatodik kõszínháza volt. Csaknem három évtized hanyagságának, a színház és a kultúra szándékos rombolásnak következményeként az egykoron színháznak és szállodának otthont adó, Szabadka arculatát nagyban meghatározó épület mára valóban romhalmazzá vált. A bontást és egy új, modern teátrum építését mégis csak a magyar városvezetés erõlteti. A nem magyar nemzetiségû szövetségesek kihátráltak mögülük, a városvédõk a régi épület megmaradásáért és rehabilitálásáért küzdenek.
Szabadka csaknem százezer lakosú „község". Anélkül, hogy a közigazgatás Szerbiában honos szóhasználatán lovagolnánk, az oda tévedõk és ott élõk számára talán mégis inkább város. Ha máshonnan nem is, a híradókból biztosan sokan ismerik Szabadka fõterét és korzóját. A Magyar Szó helyi szerkesztõségébõl csak néhány lépés a csodálatos városháza és a színház is. A teátrum, amelynek nagyterme ma már csak egy lyukas tetejû, siralmasan lepusztult-lepusztított lomtár, tele régi díszletekkel, kellékekkel. A kamarateremben tavaly volt az utolsó elõadás, a színház irodáiban még dolgoznak. A magyar városvezetés bontana, a színház vezetése új teátrumot akar. A civilek, városvédõk és számos helyi politikai tényezõ a régi épületért küzd, annak kultúrtörténeti és városképi jelentõségét hangsúlyozva. Joggal merül fel a kérdés, kinek milyen felelõssége van a kialakult helyzetben, és valóban a bontás-e az egyetlen megoldás. Vegyük sorra az érveket és ellenérveket!
A népszínház
Az 1854-ben épült szabadkai színház az egyik legrégebbi épület a városban. A magyar kultúrtörténet számára Latabár Endre, az itt játszó Blaha Lujza, a szállodában vendégeskedõ Vajda János költõ, a színházban sokszor megfordult Kosztolányi Dezsõ és Csáth Géza miatt is fontos az épület, ahol az elmúlt évtizedekben számos fõvárosi magyar társulat játszott, rendszerint telt ház elõtt. A nyolcvanas évek közepéig két társulat mûködött: egy magyar és egy szerb.
A színház kálváriája Ljubisa Risztics avantgárd rendezõhölgy igazgatói kinevezésével kezdõdött 1985-ben, noha az épület állaga már korábban is hagyott kívánnivalót maga után (még 1974-ben beázott a nagyterem, és a vakolat is omlott). Risztics a polgári színjátszást és színházat gyûlölve elõször kibontatta a székeket, majd az elõadásokat is kivitte az épületbõl, miközben állagmegóvásról továbbra sem lehetett beszélni. A „multikulturális" színházpolitika jegyében a két társulatot összevonta, amelynek eredményeként a magyar társulatból rövidesen szinte senki nem maradt. A színészeket nyugdíjaztatta, vagy azok önkéntesen távoztak Magyarországra, sok esetben más pályát választottak. Risztics 1995-ig tartó uralmának következtében a színházi magyar társulatnak (hivatalosan még mindig magyar nyelvû társulatnak) már hírmondója sem maradt Szabadkán. A kevésbé radikális, underground színházi formát kedvelõ, hagyományokon alapuló színházat értõ és igénylõ közönség teljesen elidegenedett a szabadkai színháztól. A nagyterem ekkorra vált lényegében teljesen használhatatlanná a több évtizede elmaradt javítások és állagmegóvás következtében. A kamarateremben tavaly volt az utolsó elõadás, a színház épületének oldalában azonban még mûködnek az üzletek, az egykori fõbejárat oszlopsora alatt fogadja vendégeit a kávézó. (Risztics után a szerb mellett újra lett magyar, sõt horvát társulat is, és valamelyest a nézõket is sikerült visszacsábítani.)
- A három társulat télen tíz fok alatti hõmérsékletû teremben tud csak próbálni, ahol színházat nagyon nehéz csinálni, ehhez képest számos fesztiválon sikerrel lépnek fel. Az épület állapota és a körülmények tarthatatlanok, de nézzenek körül - invitál Ljubica Risztovszki, a színház igazgatónõje. Az egyébként menedzserszemléletû direktor szerint a normális. XXI. századi követelményeknek megfelelõ körülmények csak egy új színházban biztosíthatók, a közönség is ezt támogatná. A tervek alapján három különbözõ méretû terem, kiszolgáló egységek és mûhelyek épülnének. Az új színház termei egyszerre közel ezer embert tudnának fogadni.
Körülnézünk. A folyosók falai, a padló szemlátomást hagy némi kívánnivalót maga után, de itt még inkább olyan érzésünk támad, hogy nem vészes. A nagytermet az erkély felõl közelítjük meg, a látvány megdöbbentõ. Hatalmas lyuk tátong a tetõn, kellékek, díszletek szerteszét, a húsz éve kibontott székeknek hûlt helye. Egy belógatott villanykörte és egy neoncsõ világítja meg a színpadot, ahová egy hosszú fatákolmányon lehet lejutni. A látvány a színpadról is elkeserítõ, már csak az akusztika a régi.
Kucsera Géza: Most vagy soha
A Kárpát-medence hatodik kõszínháza Szerbiában az elsõ. Ennek ellenére - tudtuk meg Kucsera Gézától, Szabadka polgármesterétõl - csak a város szimbólumaként számon tartott timpanonos frontrész és a lépcsõház tartozik mûemléki védelem alá, a romjaiban is lenyûgözõ nagyterem és az egykori szállodai szárny elbontásának nincs akadálya. - Az új színházról szóló tervek szerint megõrizzük a népszínház jellegzetes fõbejáratát, a régi lépcsõt és a kamaratermet. Ehhez épülne hozzá a modern, három színháztermet magába foglaló betonépítmény - számol be az elképzelésekrõl a polgármester, aki kérdésünkre elismeri: az új épület homlokzati kivitelezése „nincs definiálva ebben a pillanatban", de társadalmi vita biztos lesz. A polgármester tovább sorolja a bontás mellett szóló érveket: a régi színház felújításával az még mindig nem felelne meg a XXI. század követelményeinek, ráadásul már a tíz évvel ezelõtti tervek is a bontást írták elõ, a munkálatok elkezdésére pedig soha vissza nem térõ lehetõség kínálkozik. Közbevetésünkre, hogy a finoman szólva áldatlan állapotokért Szabadka húsz éve magyar vezetése is felelõs lehet, úgy reagált: a milosevicsi érában nem volt módjukban mit tenni, akkor az volt a cél, hogy szétverjenek minden olyan intézményt, amely a kisebbségek - így az ottani magyarság - szimbóluma. Ilyen körülmények között - a színházat tekintve - valóban nem lépett fel eredményesen Szabadka magyar vezetése.
De lássuk, mitõl soha vissza nem térõ az alkalom a bontás-építésre, pontosabban a bontásra és az építés megkezdésére: a huszonnégymillió eurós beruházást negyvenöt-negyvenöt százalékban finanszírozná a szerb állam és Vajdaság tartomány, míg a fennmaradó tíz százalékot Szabadka község. A szerbiai és tartományi kormány erre garanciát is vállalt, a kérdés csak az, mit ér a garancia, amikor a választások utáni Szerbiában nem tudnak megállapodni a koalícióról a parlamentbe jutott erõk. (Ebbéli félelmének ad hangot a korábbi garanciát aláíró pénzügyminiszter pártja, a G17 Plus párt is, de a kritikákról késõbb.) Kucsera a bátraké a szerencse elvét követi, miszerint a beruházás megkezdése nélkül biztos nem lehet elkészülni. Ez igaz. A most rendelkezésre álló összeg (3,2 millió euró) a polgármester szerint a bontásra és a betonszerkezet tízméteres magasságig való megépítésére elegendõ. (Szabadka egyébként több félkész épülettel is „büszkélkedhet": a város központjában található egy több évtizedes mozikezdemény, de említésre méltó az uszoda „épülete" is.) Kucsera Géza szerint a hiba mindössze a kommunikációban rejlik. - Valóban ülni hagytuk a színház ügyét, ám a tervek a tíz évvel ezelõtti társadalmi vita figyelembe vételével készültek, nem pedig a polgárok tudta és beleegyezése nélkül - fogalmazott az önkritikus polgármester.
Nem a bontásra, igen a rehabilitálásra
A közvélemény néhány hete értesült arról, hogy a bontás hamarosan megkezdõdik. A város vezetése (pontosabban a polgármester és a Vajdasági Magyar Szövetség), valamint a bontást ellenzõk azonban már errõl is másként vélekednek. Kucsera Géza szerint az évtizeddel ezelõtti közvitával már értesülhettek a város lakói a színház állapotáról és a bontás szükségességérõl, amelyrõl akkor önkormányzati határozat is született. Ezzel szemben a városi koalíciós partner G17 Plus helyi vezetõi, köztük Ivana Dulics Markovics miniszterelnök-helyettes szerint a korábbi határozat csak a tervezett beruházást szentesítette, bontásra az nem jogosít. - Minden hatalom hagyni akar valamit maga után. A város lakóinak véleményét azonban nem kérték ki, csak arról értesültek, hogy maholnap bontanak. - Senki nem tudja, hogyan nézne ki az új színház, hiszen még homlokzati tervek sem készültek. Identitásunk része a 150 éves színház, ezért inkább meg kellene menteni, mintsem lebontani - fogalmazott a lokálpatrióta miniszterelnök-helyettes.
Az ügyben megszólalt a VMSZ legnagyobb helyi szövetségese, a Demokrata Párt is. Szabadkai szervezetük szerint több információra van szükség a népszínházról, mint amennyit most ismer a közvélemény, ezért a tájékoztatásra kell helyezni a hangsúlyt. Mindemellett a Demokrata Párt sem támogatja az építészeti és városképi szempontból értékes épületrészek lerombolását, különösen az új homlokzati tervek ismeretének hiányában.
Hasonló állásponton van a közelmúltban alakult Liberális Demokrata Párt is, amelynek ugyan nincs önkormányzati képviselõje, azonban számottevõ támogatottságot tudhat maga mögött országosan és a Vajdaságban. Az LDP szervezi a népszínházról szóló népszavazást kezdeményezõ aláírásgyûjtést. A referendum kiírásához tizenháromezer aláírás szükséges, ebbõl mintegy ötezer már megvan. Vojiszlav Orcsics, a párt helyi vezetõje megkeresésünkre közölte: nem tartják pártpolitikai kérdésnek a népszínház ügyét, ezért az aláírásgyûjtés során nem lehet pártjelképekkel, logókkal találkozni.
Politikai támogatásról és támogatókról tehát nem beszélhetünk, mint ahogy civil és szakmai támogatásról sem.
Viktorija Aladzsics mûemlékvédõ, egyetemi tanár is a népszínház megmaradásáért küzd. Véleménye szerint nincs olyan épület, ami ne volna megmenthetõ, ha ezt tûzzük ki célul. - Nem egy új színház építését ellenzem, hanem azt, hogy a régit lerombolják. A színház épülete nagyban meghatározza a városképet, ráadásul az itt élõ nemzetiségek mindegyikének fontos az épület. A most rendelkezésre álló összegbõl a tetõszerkezetet biztosan helyre lehetne hozni, ami nagy lépés volna az állagmegóvás területén és egyben idõt is lehetne nyerni a rekonstrukciós tervek elkészítéséhez. Vélhetõleg európai uniós forrásokra is pályázhatnánk - hangsúlyozta városvédõ, majd hozzátette: a legvégsõ esetben a színházhoz láncolja magát.
Szabadka alig egy hónapja menesztett fõépítészének konkrét elképzelései is vannak az épület megmentésérõl. Szabó Zsombor a minapi Magyar Szóban közzé tett írásában arról számol be, hogy mintegy nyolcmillió eurós ráfordítással a legmodernebb színháztechnikai eszközökkel felszerelt régi-új teátrumot lehetne kialakítani a mostani romhalmazból. (Szabótól - a hivatalos indoklás szerint - egyébiránt „nem elég modern a városképet illetõ víziói" miatt vált meg a város vezetése. Az egykori fõépítész valóban az organikus áramlat képviselõje.)
Tiltakozik az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság is. A mûemlékvédelem világszervezetének magyar tagozata felhívással fordul az illetékesekhez a szabadkai klasszicista stílusú színházépület mûemléki értékeinek védelme érdekében. A szakmai szervezet szerint az épület a történelmi, részben szecessziós városmag fontos városképi eleme, a város kultúrtörténeti szimbóluma. Ezért az ICOMOS arra kéri az illetékeseket, hogy a felújítások során õrizzék meg az épület minden értékét, különös tekintettel külsõ megjelenésére, építészeti részleteire és a közösségi terek minden meghatározó elemére.
Mindeközben gyûlnek az aláírások, a szabadkai utcán a népszínházról beszélnek az emberek. Az internetes fórumokon szerbül, horvátul, magyarul hallatják hangjukat azok, akik szívükön viselik a szabadkai színház sorsát, bárhol is éljenek, Szabadkán, Szegeden, Belgrádban vagy éppen Bogotában. Társadalmi párbeszéd a bontás hírére tehát már van. A kérdés csak az: meghallgatásra talál-e a népakarat.
Bodacz Péter

Az Otpor feljelenti Kucserát és Kaszát
Bûnvádi feljelentést tett a szabadkai községi, illetve kerületi ügyészségen a milosevicsi hatalom megbuktatásában fõszerepet vállaló Otpor (Ellenállás) Kucsera Géza, Kasza József és több ismeretlen személy ellen. A szervezet azzal vádolja Szabadka polgármesterét, hogy felhatalmazás és a község illetékes szervének határozata nélkül aláírta a kötelezettséget, miszerint a községi költségvetésbõl fizetik ki az új színház felépítése költségeinek a tíz százalékát. Az Otpor szerint ez nem más, mint hivatali visszaélés, a községi költségvetés meglopása. A szervezet Kasza Józsefet azzal vádolja, hogy ismeretlen személyek segítségével 1996-ban - még mint Szabadka polgármestere - lehetõvé tette tizenegy üzlethelyiség átruházását a Palics Kereskedelmi-vendéglátóipari Vállalatra, amelyek azóta magántulajdonba kerültek. Az Otpor szerint Kasza József is hivatali visszaélést követett el, és más személyekkel közösen Szerbia és Szabadka kárára többmilliós hasznot biztosított magának és másoknak. Ezért - vélik - alapos annak gyanúja, hogy Kucsera Géza, Kasza József és más ismeretlen személyek egy bûnszövetkezet tagjai.