FotoMedia

Csángó gyerekek Budapesten
Túl a határon, a Királyhágón, még Székelyföldön, Gyimesen, az ezeréves határon is, mindennél kijjebb, és mindentõl keletebbre, Moldvában élnek a csángók. Onnan, Bákó megyébõl, Gajdár faluból érkeztek azok a gyerekek, akiket a Kovász Egyesület látott vendégül bõ egy hétig.

Milyen falu ez a Gajdár? kérdezem Stefániától, aki készséggel válaszol, bár a magyar szavakat keresgélnie kell.
Szép! mondja, és bólogat hozzá, ezzel nyomatékosítva a rövidke szót. Kérdezgetem tovább, lassabban, egyszerûbb szavakkal. Megtudom, hogy Gajdárban nagy hegyek vannak, hosszú tél, nagy hó, nagyokat szánkóznak olyankor. Van patak is, abban nyáron fürödni lehet. Hogy így megértjük egymást, megdicsérem õket, milyen gyönyörûen énekeltek elõzõ délután a Szent István Bazilikában.
Szerette? kérdezi boldogan.
Nagyon szerettem. Álltak az oltár elõtt, viseletben mind, és elkezdték: Mária tiszteletére, akik idejöttetek, Szûz Mária szép fejéra szép koszorút kössetek... Erõsen, hangosan énekeltek, a hangzóik ugyanolyan életteliek, mint ok maguk. A bõrük is más, napfényt, hideget, szelet, sok-sok munkát idézõ.
Ülnek a buszban, éppen a Várba igyekszünk, át a Lánchídon. Ezen a héten hajóznak a Dunán, megjárják a Margitszigetet, a Gellérthegyet, Állatkertet, még Visegrádra is eljutnak, és utána fürdenek a Pap-szigeti strandon, Szentendrén. Az még csak a másnapi program, de már kérdezgetik sürgetõen: feredünk-e?
A mi gyerekeink, az én unokáim is sokat tanulnak tõlük, - mondja- Csernyánszky Ildikó, annak a katolikus iskolának az igazgatóhelyettese, amelynek létrehozására jó tizenkét éve a Kovász Egyesület alakult. Látják, hogy ok is magyarul beszélnek, mégis másként. Mások a szokásaik is. Reggel ok fél hétkor már talpon vannak, mert otthon megszokták, hogy feladataik vannak.
Miket segítesz otthon? kérdezem Alexandrát, akinek gyönyörû mély, érdesen csillogó hangját minden énekbõl kihallom.
Megsegítem az anyukámat. Kapálok, mosok...
Teknõben, lavórban?
Így és, úgy és válaszolja.
Mi tetszett eddig a legjobban?
A Bazilika! vágja rá, és mikor kérdezem, hallott-e már Szent Istvánról, bólogat. Láttuk a kezit! Tennap este.
Alexandrának három lánytestvére van, most lesz nyolcadikos. Valahová csak menek, feleli, amikor a továbbtanulásról kérdezem. A gyönyörû népdalokról meg ezt mondja:
Van ottan nekünk a faluban egy öregasszony, s a tanító néni ott ment s akkor elvette az éneket. S mi megtanultuk.
Visszatanított énekek ezek erõsíti meg Farkas Ferencz Gabriella, a tanító "néni". Csíkszentdomokosi fiatalasszony, aki magyarországi férjével másfél éve tanít a moldvai faluban. És hogy mi jelent, ha egy közösség csak két elhivatott embert kap, micsoda erõsítés az, jelzi, hogy ebben a faluban a szülõk szembe mertek szállni a hatóságok rosszallásával és több, mint negyvenen kérvényezték: a magyar nyelvet az iskolában is tanulják a gyerekek, ne csak iskolán kívül, ahogy eddig. Aki nem tudná: a moldvai csángók magyarul nem tanulhatnak az iskolában, és évek óta hiába kérik a magyar nyelvû misézést is... Van a faluban egy ház, egyik szobában lakunk, másikban tanítunk. Kilenctõl ötig, mert délelõttösök és délutánosok ott a gyermekek. Õsztõl már nem kell besurranniuk hozzánk, ahogy eddig, mert az iskolai tanáraiktól tartanak. Beosztjuk õket koruk, nyelvállapotuk szerint, alapvetõ készségeket is oktatunk, hiszen, volt, aki nyolcadikosként nem tudta használni a színes ceruzát. Vis elkedést is, mert otthon mindenki mást lát.
Gabi és Endre dalokat gyûjtenek, táncot tanítanak.
Volt, hogy egy idõs asszony nem állt velünk szóba, de az unokájának megtanított egy régi dalt s egy gyönyörû szép imádságot. A többiek meg megtanulták ettõl a leánkától. Tavaly még csak három viseletet tudtunk összeszedni a faluban, azóta elõkerült több, és jönnek, hogy tarisznyát, inget találtak a ládában, már ok nem engedik elégetni, hordják büszkén.
Mi van a nagy szatyorban, amit cipelsz? kérdezem Lacit. Kiderül, hogy az édesapja több mint tíz éve dolgozik Budapesten, vele találkozott, a tõle kapott ajándék van a csomagban.
Eztet is õ vette mutatja Laci az új edzõcipõt, a divatos fekete sportnadrágot. Az ember szíve elszorul. Szétszakad egy család, de van sportcipõ, nadrág, és biztosan ebbõl van a megélhetésnek valami alapja az anya és a három gyerek számára. A szülõk egy része Bukarestig, Budapestig, vagy egész Nyugat-Európáig megy a munkáért.
A kicsi, szeplõs, kékszemû Ankuca odahaza háztartás vezet, õ fõz az édesapjára, amikor az édesanyja elutazik dolgozni.
Mit szoktál fõzni és mikor? szólítom meg. Nem érti, hogy lehet ilyet kérdezni? Mit fõz az ember? Hát pityókát s babot... este s délkor. válaszolja mégis.
A buszban mindig énekelnek. És mindig maguktól. Hangosan, önfeledten, gyönyörûen. Úgy elmenek, meglássátok, soha hírem nem halljátok, sálálálá. Vagy azt, amit nálunk már csak az egészen kicsi gyerekek: Török gyermek megvágto, magyar gyermek gyógyítjo, síppal, dobbal, nádihegedõvel.
Gyermekek! így szólítja õket Gabi, és rend van, sokkal nagyobb fegyelem, min nálunk. Nemigen tiltakoznak, próbálkoznak, hogy inkább így legyen vagy úgy, többet is tûrnek.
Magyarországon éltünk a férjemmel hat évet, de tudtuk, hogy nem maradunk, nem ez a mi világunk. Olyan helyre akartunk menni, ahol átadhatjuk a leendõ gyermekeinknek azokat az értékeket, amik ott most Magyarországon nem sokat számítanak.
Összetartás? Tisztaság? Hit? Ilyenekre gondolsz?
Ezekre mind, meg... a puritánságra. Nagy a hivalkodás, ürességben élnek itt az emberek.
Arra gondolsz, hogy itt mindig látni kell valamit, venni, enni, inni?
Igen. Eredetileg arra gondoltunk, hogy hazamegyünk, mihozzánk, Csíkba, de valamit tenni akartunk a csángókért, és azt mondták, ez volna a legnagyobb segítség, ha odamennénk s tanítanánk. Ott ezek az értékek még erõsebben élnek. Bár Moldvában sem olyan, mint azelõtt volt, ott is van már mobiltelefon, baseball-sapka, ami a gyermekekre nagyon rossz hatással van. Most már úgy van sok helyütt, hogy tízezer lejt kap a gyermek, hogy abból vegyen valamit enni, és akkor vesz kis cukorkát, kekszet, csipszet. Ez sehogysem jó. Mert akkor, ha kilépünk valahová, már azt nézik: mit lehetne venni?
Az ember hallgatja és szinte félni kezd: de hiszen úgy kellene, hogy mi merítkezzünk meg az o tisztaságukban, ne õket szennyezzük meg azzal, amirõl már tudjuk, nem vezet semmi jóra. Csak hát nem kérhetjük rajtuk számon az érintetlenséget, ha nem tanulunk meg nemet mondani mindarra, amitõl õket meg szeretnénk védeni.
Õket, akik ott állnak a szûrt fényben is ragyogó kupolacsarnokban a Szentkorona elõtt. És énekelnek neki. A már megcsodált Szûz Mária-éneket: Drágalátos szent kezeddel ölelj minket kebledre.
Miért a csángók? teszi fel helyettem a kérdést magának Petrovics Sándor, a vendéglátó Kovász Egyesület elnöke. Amúgy autóvillamossági mûszerész, négygyerekes apa. Mert ezer éven át védték a keleti határt, besenyõtõl, tatártól, krími tatártól. A madéfalvi veszedelem után kaptak egy erõsítést a menekülõ székelyekben, de máig ok a legkivetettebb, legelhagyottabb népcsoport. A románok sem segítik õket, és mi sem eléggé. Hát ezért. És mindezek mellett nem fogyó nép a csángó, sok a nagycsalád, sok a gyerek. Ha kérdezzük õket, vagy ezt mondják, hogy ok csángómagyarok vagy azt, hogy katolikusok.
A gyerekek már otthon lesznek, mire ez az írás megjelenik. Viszik az ajándékba kapott cipõket, ruhákat, a kis fakeresztet, a piros-fehér-zöld karkötõket, a szappanbuborék-fújót.
*
Aki szeretné támogatni a csángógyerekek magyar nyelvû oktatását, jelentkezhet keresztszülõnek a Keresztszülõk a Moldvai Csángómagyarokért Egyesületnél ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Honlap: www.keresztszulok.hu) Évi negyvenezer forintot kell fizetnie a jelképes keresztszülõnek, amin osztozhat egy család, néhány barát, bármilyen közösség. Aki csatlakozik a mozgalomhoz, bizonyos lehet benne, hogy jó ügyet támogat.
Tanárokat, tanítókat is keresnek, akik fizetés, szállás fejében magyar nyelvre tanítanék az ottani falvak gyerekeit. A Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre lehet írni, ott lehet érdeklõdni.

Hulej Emese