FotoMedia

 Bizonytalan eredetiségû, sõt egyes esetekben hamis képek is a falra kerülhettek a Nemzeti Galéria közelmúltban zárult, nagy közönségsikert aratott Munkácsy-kiállításán. Az eddigi legtöbb látogatót vonzó magyarországi idõszaki tárlat melléfogásait Molnos Péter mûvészettörténész annak tulajdonítja, hogy a sietõs szervezés a szakmaiság rovására ment. Szakmai és gyûjtõi körökben egyébként már a kiállítás alatt szóbeszéd tárgya volt, hogy néhány mû eredetisége megkérdõjelezhetõ. Molnos Péter mûvészettörténész az eredetiség problémájával nézett szembe az Enigma mûvészetelméleti folyóirat legutóbbi számában, amelyet az ismert mûvészettörténész, Markója Csilla által vezetett szerkesztõség az említett kiállítás apropójából teljes egészében Munkácsy Mihály életmûvének szentelt. "Essünk neki Munkácsynak!" címû tanulmányában Molnos hozzávetõleg féltucatnyi kiállított festmény esetében állítja, hogy eredetük kétes, vagy hogy nem is Munkácsy festette õket. Az eddig sem volt titok, hogy Munkácsy munkásságát nagyszámú "tanítvány" segítette, köztük olyan ismert festõk, mint például a pályája kezdetén álló Rippl-Rónai vagy Pataky László, Bruck Lajos, Karlovszky Bertalan. Ugyanakkor Molnos felhívja a figyelmet, hogy a kiállítás és ennek katalógusa még érintõlegesen sem foglalkozott e problémával. Külön tárgyalja a szerzõ az újonnan elõkerült, mindeddig lappangó festmények ügyét, amelyek esetében a rendezõk végképp nem támaszkodhattak a Munkácsy-kutatás eredményeire. A most falra került, az életmûhöz szorosan nem köthetõ képek ezek közül kerülnek ki - állítja Molnos, aki szerint ez azért következhetett be, mert "nem csupán az egyes képekhez kapcsolódó precíz adatgyûjtés maradt el, hanem a mûvek szabatos vizsgálata is". Molnos kérdéses attribúciójúnak mondja például a Golgota és a Krisztus Pilátus elõtt címû képekhez készült tanulmányokat. Mint a szerzõ írja, azzal, hogy kiállította, az eredetiség hamis bélyegét ütötte a galéria egy nõi portréra is, amelynek hamis szignatúrája és datálása annak idején már Munkácsy legismertebb monográfusának, Végvári Lajosnak is feltûnt. A tanulmány nem tekinti Munkácsy-alkotásnak a Hóhér lajtorjával címû munkát, amit a rendezõknek eleve "udvarias köszönet kíséretében" vissza kellett volna adniuk a tulajdonosának. Molnos, tanulmányával kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy szerinte a kiállítás rendezõit mindenképpen elismerés illeti, hogy rekordidõ alatt összehozták e tárlatot. A jó ötlet, jelentõs szervezõmunkával és bátor marketinggel párosulva nagy tömegeket vonzott nyáron a Nemzeti Galériába - közben azonban a kérdéses eredetû mûvek felsorakoztatása a rendezõk, végsõ soron pedig a mûvészettörténészek felelõsségét veti fel; a kiállítás nem gazdagította eléggé a Munkácsy-életmûrõl eddig szerzett ismereteinket - hangsúlyozta. - Örülök, hogy megjelennek olyan írások Magyarországon, mint a Molnos-tanulmány, mert nem volna jó, ha csak egyféle szemlélet tükrözõdne Munkácsyval kapcsolatban - jelentette ki lapunknak Pákh Imre, az Egyesült Államokban élõ Munkácsy-gyûjtõ. Mint emlékezetes, az MNG tárlatán õ volt az egyik legnagyobb kiállító. Pákh cáfolta azt a vele kapcsolatos gyûjtõi szóbeszédet, hogy a tárlatot õ szponzorálta volna. - Nem szponzor voltam, hanem kiállító, vagyis nem profitáltam, hanem adtam - hangoztatta Pákh. Elmondása szerint a tengerentúlon õrzött Munkácsy-kollekciójából a kiállítás rendezõi maguk válogattak, mit akarnak bemutatni. E megjegyzésével valójában Pákh arra a szóbeszédre is reagált, hogy a Debrecenbe általa kölcsönadott Golgotáért cserébe ideiglenes letétként nála levõ Munkácsy-festményeket (például a Parc Monceau-t) õ nem engedte volna vissza Magyarországra kiállítani. Mint Pákh Imre elmondta, mûgyûjtõként Munkácsy-mûveket mindig csak szakértõi tanúsítvány alapján vásárol. E tekintetben a legautentikusabb szakértõknek Munkácsy-ügyekben jelenleg az MNG munkatársait - mindenekelõtt Bakó Zsuzsát, Boros Juditot és Szinyei Merse Annát - tekinti. Ami a hamis hírbe került képeket illeti, ezek közül kettõ az õ gyûjteményének a része. Mindkettõrõl Végvári-szakvélemény van a birtokában. A nagy sikerû kiállítás létrehozására nem egészen egy éve volt a rendezõknek, a szûk határidõk pedig valóban nehéz feladat elé állították õket, és a Molnos által most felvetett problémák az elõkészítés hónapjaiban állandó fejtörést jelentettek számukra. Viszont az alternatíva az volt, hogy e kiállítás nem jön létre, hiszen a külföldön õrzött képek hazahozatalára most nyílt lehetõség - mondta lapunknak Boros Judit mûvészettörténész, a tárlat egyik rendezõje. Végül is nagy öröm, hogy sok olyan Munkácsy-kép is látható volt Budapesten, ami eddig még soha nem jutott el a magyar közönséghez. Boros Judit elmondása szerint a kiállítás anyagának egy részét maga is akkor látta elõször, amikor a mûtárgyak megérkeztek. Bizonyos mûvek alapos beazonosítása gyakorta sok idõbe kerül és elõfordulhat, hogy a leggondosabb szûrõn is átcsúszik egy-egy bizonytalanabb eredetû darab, sõt még az is elképzelhetõ, hogy akár hamis is. A Molnos által érintett problémákról nyilván lehet vitatkozni. E vitában Boros Judit szerint azonban öszszekeveredni látszik a tárlat hivatalos katalógusának és az egyidejûleg kiadott albumnak a tartalma. Utalt rá, a Munkácsy-képek egy részén rajta van a tanítványok keze nyoma, a mester szignója azonban hitelesíti e festményeket, esetleges kvalitásbeli hiányosságaik ellenére. A nagy Munkácsy-kiállítást beárnyékoló polémia azért is figyelmet érdemlõ, mert egy életmû-kiállításra esetleg sok évet kell várni. Márpedig régóta nyílt titok, hogy fizikai értelemben a Munkácsy-képek jelentõs hányada komoly állagromláson ment keresztül. A korai mûvek teljes "besötétedésének" veszélyét az Enigmában Perneczky Géza elemzi. A megsemmisülés folyamata azzal függ össze, hogy a festõ túlságosan bõkezûen bánt az alapozáshoz használt bitumennel és a kátrány valósággal megette a szóban forgó mûveket. Ráadásul, mint Perneczky lapunknak elmondta: az új keletû kutatások (így a kiállítás katalógusában közölt restaurátori szakvélemény) szerint Munkácsy Párizsban festett képeinek egy része méhviasz és vaspor felhasználásával készült - az elõbbi labilis és teljesen soha meg nem száradó anyag, a másik pedig korrodálódik és ennek nyomán különféle káros vegyi folyamatok indulnak el. Markója Csilla fõszerkesztõ felkérésünkre e-mail üzenetben foglalta össze a Munkácsy-számmal kapcsolatos szakmai reagálásokat. "Az Enigma Munkácsy-összeállítása nem csupán Molnos írásából áll, hanem a múltkori nagy sikerû Mednyánszky-olvasókönyvünk mintájára egy forrásgyûjteménybõl, mely Munkácsy mûkereskedõjének és számos más kortársának anekdotikus részletekben bõvelkedõ visszaemlékezéseit, továbbá korabeli kritikákat, fotókat és dokumentumokat tartalmaz és ezt kiegészíti hat tanulmány, amelyek mindegyike a megszokottól eltérõ, polemikus módon veti fel a Munkácsyval kapcsolatos kérdéseket. A szakma természetesen a kiadvány egészére reagált, mégpedig igen pozitívan, volt olyan kolléga is a Nemzeti Galériából, aki egyenesen mérföldkõnek nevezte a Munkácsy-számot, a források és az elemzések együttes és egymásra vonatkoztatott közlése, mint metodikai újítás tekintetében. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a Galéria, mint intézmény is nagyvonalúan támogatta az Enigma Munkácsy-számát, több tucat Munkácsy-repró ingyenes közlési engedélyével. Ami Molnos írását illeti, voltak, akik úgy érezték, hogy a fiatal kolléga túlságosan általánosít, ám melyik vitairat nem él az általánosítás retorikai eszközével? De a nagy többség egyetértett vele, hiszen a probléma, amit felvetett, valós, és kimondatlanul bár, de két további kérdéshez is elvezet. Az egyik a mûvészettörténész-képzés hiányosságaival kapcsolatos. A másik kérdés arra a "közönségboom"-ra vonatkozik, mely egy kellõképpen voluntarista és szakmailag teljességgel érzéketlen, a kirakateredményekre fókuszáló kultúrpolitikai hozzáállással együttesen odahat, hogy egy múzeum olyan helyzetbe kerülhet, hogy az igazgató azt nyilatkozza, hogy "amikor a közép-európai kiállításláz... hozzánk is elérkezett, azt mondtam a kollégáimnak meg a fenntartóknak, a kulturális minisztériumnak: most vagy soha! Mármint most és nem máskor kell megrendeznünk a régóta tervezett Munkácsy-kiállítást. Még akkor is, ha sokakban nagy a szkepszis az idõ rövidsége miatt. Az alapötlet az volt, hogy a lehetõ leggyorsabban, a lehetõ legtöbb, Magyarországon ritkán látott Munkácsy-festményt szedjük össze..." (Bereczky Loránd, Népszabadság, szept. 16.) A "lehetõ leggyorsabban a lehetõ legtöbbet" világos beszéd. Ezek után botorság tudományos eredményeket számon kérni. Ha jól tudom, 6-7 hónap állt a munkatársak rendelkezésére. Következménye egy nagy közönségsikerû, szépen megrendezett, tudományosan viszont némileg elõkészítetlen kiállítás, mely ráadásul egy vélhetõleg soha vissza nem térõ alkalom elszalasztását is jelenti a nagyrészt külföldön õrzött Munkácsy-életmû tudományos feldolgozása szempontjából. Nyilvánvaló, hogy a szakmát egyszerûen felkészületlenül érte a közönség ilyen fokú érdeklõdése. Ez hosszú távon egy komoly, közös vita tárgya kell legyen, mely vita a múzeum szerepének változásairól fog szólni elsõsorban, arról, hogy mi a fontosabb, a tudományos szempontok érvényesítése vagy a bevétel, illetve annak a menedzsertípusú szemléletnek a hatásairól, mely pl. az NKA átszervezése kapcsán az Enigma-féle kicsi, megfelelõ érdekképviselet nélküli nonprofit mûhelyek létét alapjaiban veszélyezteti. Ez a vita azonban nem az Enigma hasábjain fog tovább folytatódni. Mi maradunk a 13 éve bevált kaptafánknál, az eddigiekhez hasonlóan újabb tematikus számokat tervezünk." Kis Tibor