Főoldal Kárpát-medence Memorandum Székelyföld sajátos közigazgatási és fejlesztési jogállásáért

Memorandum Székelyföld sajátos közigazgatási és fejlesztési jogállásáért

E-mail Nyomtatás PDF
Preambulum <
Preambulum
Alulírottak, Székelyföld választott önkormányzati tisztségviselõi és parlamenti képviselõi, régiónk és közösségünk jövõje iránti felelõsségünk tudatában, az alábbi Memorandum közzétételével kívánjuk felhívni Románia és az Európai Unió közvéleményének figyelmét mindazokra a problémákra, amelyek akadályozzák Székelyföld szerves fejlõdését, és veszélyeztetik az évszázadok óta itt élõ, a régióban abszolút többséget alkotó magyarok nemzeti közösségként való megmaradását.

A 12.000 négyzetkilométer alapterületû, közel egymilliós lakosságú (amelynek több mint háromnegyede magyar) történelmi Székelyföld Románia közepén fekszik. Bár történelme során sajátos földrajzi, történelmi, gazdasági, kulturális és politikai identitású egységes régióvá vált, ma közigazgatásilag mégis széttagolt: Hargita és Kovászna megye teljes területét, valamint Maros megye egy részét lakják székelyek, néhány település pedig e megyék határain kívül esik. A székely társadalom az 1200-as évektõl kezdõdõen közigazgatási értelemben székekbe rendezõdött: az említett három megye területén található Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kászonok, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék és Bardocz-Miklósvárszék. Az erdélyi szász székekhez hasonlóan a székely székek autonómiája területi önkormányzatként mûködött, saját közigazgatással, sajátos társadalmi és közigazgatási felépítéssel, sajátos jogokkal és különleges státussal rendelkeztek.

Bár a széki közigazgatási rendszer már korábban megszûnt, a fél évszázados kommunista önkényuralom kitartó erõfeszítése ellenére sem sikerült megtörni a székelyföldi sajátos identitást, az itt élõ nemzedékek évszázados autonómiatörekvéseit nem tudták elfojtani. Ma, az európai joggyakorlatnak megfelelõen, lehetõség lenne ismét különleges jogállást biztosítani Székelyföldnek de: nyíltan vagy burkoltan még mindig tovább él a székelyföldi sajátos identitás felszámolására irányuló szándék.

Az 1989-es fordulat után a romániai magyar nemzeti közösség – demokratikus úton, és kizárólag békés, törvényes eszközökkel – folyamatosan küzd a román többséghez mérhetõ teljes és tényleges esélyegyenlõség biztosításáért. A megoldást a magyar közösség vezetõi a belsõ önrendelkezés elvén alapuló közösségi autonómiaformák törvényi kereteinek biztosításában látják. Az autonómia-folyamat fontosabb lépései a lassú demokratizálódás elmúlt húsz évében a következõk:

• A romániai magyarokat 1990 óta Románia törvényhozásában képviselõ politikai érdekvédelmi szervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már megalakulásakor megfogalmazta a magyarság belsõ önrendelkezéshez való igényét, illetve ennek közjogi formáit, a különbözõ közösségi autonómiák létrehozását. Ennek az igénynek megfogalmazása a Kolozsvári Nyilatkozat (1992. október 24.).
• Az RMDSZ Románia Európa Tanácsba való felvétele alkalmával (1993. augusztus 26.) Memorandumot terjeszt az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése elé, amelyben ismételten kinyilvánítja a romániai magyar közösség belsõ önrendelkezéséhez való jogát, és kéri a magyarok államalkotó tényezõként való elismerését. Az ez alkalommal született 176/1993-as számú ET-ajánlás tiszteletben tartására Románia kötelezettséget vállalt, de a közösségi autonómia jogi kereteinek megteremtése azóta sem történt meg.
• Az RMDSZ 1993 õszén (november 14.) elfogadja törvénytervezetét a nemzeti kisebbségekrõl és autonóm közösségekrõl, amelyben meghatározza háromszintû autonómia-programját: a kulturális, a sajátos státusú települési önkormányzati és területi alapú autonómiát. A törvényhozás román többsége alkotmányellenes jellegére hivatkozva elutasítja a tervezetet.
• Románia Alkotmányának módosítása (2003).során nem sikerül az alaptörvénybe foglalni a kisebbségi közösségek kulturális és területi autonómiához való jogát.
• Az erdélyi magyar közösségi autonómiák széles társadalmi támogatásának megjelenítésére Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) néven civil-politikai mozgalom alakul (2003. december 15.).
• Románia Parlamentje alkotmányellenes jellegére hivatkozva elutasítja Székelyföld területi autonómiájának statutum-tervezetét. (2004). Ugyanez a sorsa a következõ parlamenti ciklusban ismét benyújtott tervezetnek (2005).
• Az RMDSZ kidolgozza a Nemzeti Kisebbségek Jogállásáról szóló törvénytervezetet (2004), amelyet a Velencei Bizottság is pozitívan véleményez. A kisebbségi közösségek kulturális autonómiájának jogi keretét is megteremtõ tervezetet a kormány elfogadja és a parlament elé terjeszti (2005), de ott bizottsági szinten megreked, mindmáig nem készült róla jelentés.
• 30 székelyföldi települési önkormányzat helyi népszavazás kiírását kezdeményezi Székelyföld sajátos jogállású közigazgatási régióhoz való tartozás tárgyában. A referendumok kiírásáról szóló határozatokat a prefektusok rendre hatálytalanítják. (2006-2007).
• 2007-ben több mint 210.000 székelyföldi választópolgár mond igent Székelyföld területi autonómiájára.
• Az elmúlt évek parlamenti és kormányzati munkája nyomán bõvült az anyanyelvû oktatás, valamit az anyanyelvhasználat a helyi közigazgatásban. Az igazságszolgáltatásban bár létezik a törvényes keret az anyanyelv használatára, sok helyen ezt maguk a bírák nem teszik lehetõvé.
• A következõ évek legfontosabb feladata a kollektív jogok kialakítása, elfogadtatása lesz!

Jelen Memorandum újabb határozott lépés kíván lenni e folyamatban. Jelzi azt, hogy a másfélmilliós, számbeli kisebbségben levõ romániai magyarság és annak részeként a tömbben élõ, Székelyföldön regionális többséget alkotó székelyek nem hajlandók lemondani sem szülõföldjükrõl, sem sajátos közösségi identitásukról.

Székelyföldi visszásságok – a régió szerves fejlõdését és lakóinak sajátos identitását veszélyeztetõ tényezõk

Húsz évvel a demokrácia és a jogállam térnyerését biztosító rendszerváltás után még számos tényezõ akadályozza a székelyföldi régió gazdasági, társadalmi és politikai kibontakozását, lakóinak nemzeti emancipációját.

Hivatalos anyanyelv-használati korlátok

Bár a kisebbségek anyanyelvének használatát a közélet különbözõ területein érvényben lévõ törvények lehetõvé teszik, a székelyföldi régió többségét kitevõ magyarok anyanyelve mégis másodrendû. Néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

• Az állami hatóságok (önkormányzati és oktatási intézmények) által kibocsátott hivatalos dokumentumok csak románul íródnak.
• A központi közigazgatás ún. dekoncentrált intézményeiben csak az állam nyelvét használják.

A közigazgatás decentralizációjának késlekedése a „központi nemzetállami" szemlélet továbbélése

Románia közigazgatási berendezkedése még mindig erõsen központosított. A közigazgatási hatáskörök lényeges része több társadalmi szolgáltatás – oktatás, mûvelõdés, munkaügy, szociális juttatások, közrend, gazdasági tevékenységek szabályozása, stb. – esetében nem a választott testületeknél, hanem a központilag kinevezett vezetõk által irányított dekoncentrált intézményeknél vannak. Ezek a vezetõk pedig döntéseikben és vezetési gyakorlatukban sokszor a központi érdekeket képviselik és érvényesítik a helyi közösségi érdekkel szemben.

Aránytalan etnikai képviselet a központi közigazgatás területi kirendeltségeinél

A román nemzetállami érdek a dekoncentrált intézmények vezetõinek kinevezése esetében érhetõ leginkább tetten. Míg a magyar közösség számaránya a régióban közel 80%, a kinevezett közigazgatási vezetõk között a magyarok aránya 20% alatt marad.

Gazdasági és költségvetési diszkrimináció

Kimutatható, hogy ha a magyar politikai képviselet (RMDSZ) a kormányzó koalíció tagja, megnõ a székelyföldi megyék költségvetési támogatottsága, a Szövetség ellenzékbe kerülésével azonban ismét felerõsödik a Székelyföld gazdasági elszigetelésére, háttérbe szorítására irányuló több évtizedes román kormányzati politika: a székelyföldi kulturális és szociális intézményrendszer alulfinanszírozott, egyre kevesebb a pénz az elkezdett beruházások folytatására is.

Az infrastrukturális fejlesztés lassítása

Külön problémát jelent Székelyföld infrastruktúrájának az ország egyéb – különösen a moldvai vagy a dél-romániai – régiókhoz képest szándékosan lassú ütemû fejlesztése, helyenként teljes elhanyagolása. A meghonosodott politikai gyakorlat szerint a központi költségvetés infrastrukturális fejlesztésre szánt tételeinek kiutalása jutalom, visszatartása vagy megvonása pedig büntetés a helyi tisztségviselõk „helyesnek" vagy „helytelennek" minõsített politikai magatartása miatt. Bár a 2008-ban alakult kormány a kinyilatkoztatás szintjén kiemelt figyelmet ígért Székelyföld ilyen irányú fejlesztésének, az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának ideje alatt elkezdett nagyarányú infrastrukturális fejlesztések üteme mára lelassult, ezek folytatása kérdésessé vált.

Az altalajkincsek kitermelése és értékesítése – központi monopólium

Az altalajkincsek kiaknázása Romániában általában állami monopólium. Ez Székelyföld stratégiai tartalékai – fõleg a só és az ásványvizek – esetében központi beavatkozást eredményez, amelynek a sajátos helyzetre való tekintettel etnikai dimenziója is van. Ezt tetézi az altalajkincsek kiaknázásának központilag irányított, a helyi vállalkozókat háttérbe szorító odaítélése is. A felemás jogszabályok, rendeletek megnehezítik a reális beruházások megvalósítását a tulajdonosok számára. Ugyanakkor az is problémát okoz, hogy a kitermelés utáni illeték a központi költségvetés részét képezi. Nem jobb a helyzet az erdõgazdálkodás tekintetében sem: erre az ágazatra is erõteljes állami ellenõrzés jellemzõ, a magánerdészetek, a közbirtokosságok munkáját bürokratikus és más úton hátráltatják.

Környezetvédelmi kérdések

Mivel a természetes környezet óvása és az arra potenciális veszélyt jelentõ tevékenységek ellenõrzése többnyire nem a választott, hanem a központból irányított testületek hatásköre, Székelyföld ebben a kérdésben is kiszolgáltatott a központnak. A gyakran regionális érdekeket sértõ környezetvédelmi gyakorlat nem csak az életminõséget befolyásolja kedvezõtlenül, hanem gazdasági szempontból Székelyföld húzóágazatainak – a turizmus, a fakitermelés és -feldolgozás – hosszú távú érdekei ellen is hat.

Késik a jogtalanul elkobozott ingatlanok visszaszolgáltatása

Bár az egész országban akadozik a kommunizmus alatt jogtalanul elkobozott ingatlanok visszaszolgáltatása, sokatmondó ennek székelyföldi gyakorlata, kiemelten a magyar történelmi egyházak egykori vagyona, és a Csíki Magánjavak esetében.

A kommunista rendszer 2140 ingatlant kobozott el az erdélyi magyar történelmi egyházaktól. A négy felekezettõl – római katolikus, református, evangélikus és unitárius – jogtalanul elsajátított épületek és telkek visszaszolgáltatása nélkül az egyházak képtelenek ellátni azt a hitéleti és karitatív tevékenységet, amelyet évszázadok óta felvállaltak az erdélyi magyarság megmaradása és gyarapodása érdekében. A restitúciós jogszabályok lassan egy évtizede megszülettek, de a Székelyföldön a magyar egyházak egykori vagyonának több mint egyharmadát még nem sikerült újra birtokba venni, a természetben vissza nem adható javakért való kárpótlás pedig még el sem kezdõdött.

Magyar tannyelvû állami tudományegyetem hiánya

A rendszerváltást követõen a magyar közösség több ízben is kifejezte a kommunizmus alatt megszüntetett Bolyai Egyetem újraalapítására vonatkozó egyöntetû akaratát. A magyar politikai képviselet számos állásfoglalást, törvény- és kormányhatározat-tervezetet dolgozott ki. Az anyanyelvi oktatás jogának biztosítása érdekében az RMDSZ kidolgozott egy tanügyi törvénytervezetet, amelyet az Szövetség kezdeményezésére 500.000 magyar nemzetiségû román állampolgár írt alá. Ezt a tervezetet benyújtottuk Románia Parlamentjéhez, amely azonban elutasította a kezdeményezést. Csak jóval késõbb, 1999-ben sikerült elfogadni a román Parlamentben ennek a tervezetnek néhány fontosabb rendelkezését, ám ezek nem voltak elegendõek az állami magyar tannyelvû egyetem újraindításához. Az Alkotmány és a tanügyi törvény által garantált jogok ellenére, a Románia által aláírt nemzetközi egyezmények, valamint az Európai Uniós realitások dacára sem sikerült egyetlen lépést sem tenni e kérés megvalósítása irányába. Az önálló magyar egyetem létrehozása mellett szól, hogy Románia lakosságának 6,6 százaléka magyar nemzetiségû, miközben az egyetemi hallgatók csupán 4,4 százaléka magyar és ezeknek is csak kisebb része tanul anyanyelvén. Ugyancsak súlyos tény, hogy éppen a gazdaság szempontjából húzóágazatoknak számító területeken (mûszaki, mezõgazdasági szakok) egyáltalán nem lehetséges az anyanyelven való tanulás. Az erdélyi magyarok jogos igényét támasztja alá a pozitív európai gyakorlat is: a finnországi svédek, a norvégiai lappok, a moldovai gagauzok, a macedóniai albánok rendelkeznek egy vagy több saját egyetemmel. Székelyföld számára az önálló magyar állami egyetem visszaállítása kiemelten fontos, hiszen a tömeges képzés igényeire kialakított többközpontú struktúra saját közössége felsõfokú oktatásának is megfelelne.

Az etnikai arányok mesterséges megváltoztatásának veszélye és gyakorlata

Bár a Románia által is ratifikált Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezmény is tiltja egy, kisebbségek által jelentõs arányban lakott régió etnikai arányainak mesterséges megváltoztatását, Székelyföld esetében, ha közvetett formában is, de még mindig él az elmúlt évtizedek diktatorikus gyakorlata. Az, hogy a „többségi nemzet" Székelyföldön csupán kisebbséget alkot, a román politikai vezetõk egy része számára összeegyezhetetlen a román nemzetállami eszmével. És bár nem létezik erre irányuló tudatos központi politika, a román politikai erõk egy része ma is többé-kevésbé nyíltan támogatja a románajkú lakosság tudatos privilegizálását Székelyföldön. Ezt mutatja az is, hogy az RMDSZ ellenzékbe kerülésével jelentõs mértékben visszaszorították a magyar szakemberek számát az állami közhivatalokban, így a nemzetiségi arányokhoz képest ma a magyar nemzetiségûek kisebb, a román nemzetiségûek pedig lényegesen nagyobb arányban vannak jelen ezen intézmények vezetésében.

A problémák jogi megoldása: Székelyföld területi autonómiája – a sajátos jogállású közigazgatási és önálló fejlesztési régió

Székelyföld szerves fejlõdésének legfõbb akadálya, illetve a sajátos közösségi – nemzeti és regionális – identitás szabad megélésének és átörökítésének legfõbb akadálya a román közigazgatás túlzottan központosító jellegének továbbélése. A felsorolt problémák megoldásának európai útja a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvének következetes alkalmazása, vagyis a régió földrajzi, történelmi, gazdasági, társadalmi és politikai sajátosságait, valamint az itt élõ többség kulturális és nemzeti különbözõségét figyelembe vevõ sajátos közigazgatási-szervezési konstrukció: Székelyföld területi autonómiája.

A kisebbségek közösségi autonómiája általában egy országosan kisebbségben levõ, de regionális többséget alkotó, õshonos közösség szülõföldjének számító történelmi régió területi autonómiája sajátosan olyan megoldás, amely alkalmazása a közigazgatási rendszerben az államok, régiók és nemzeti közösségek Európájában a többség és a kisebbség viszonyának normalizálásához vezetett (lásd az Európa Tanács Gross-jelentése alapján született 1334/2003-as számú Határozatát).

Székelyföld mind gazdasági fejlõdés, mind a történelmi-földrajzi sajátosságok szempontjából megfelel egy autonóm közigazgatási régió ismérveinek. Ezek az adottságok kiegészülnek azzal a regionális és politikai szempontból is artikulált közösségi tudattal, amely eddig is számtalan alkalommal és formában megfogalmazta közösségi autonómia iránti igényét.

Egy ország területi-közigazgatási berendezkedése az állam belügye, azonban az EU polgárai egyéni és közösségi jogainak tiszteletben tartása – beleértve a közösségi önazonosság védelméhez, az önkormányzáshoz és az államon belüli önrendelkezéshez való jogot is – már az Európai Unió ügye is: egyaránt emberjogi, stabilitási és biztonságpolitikai kérdés.

A sajátos közigazgatási jogállás

Székelyföld polgárai olyan – az Alkotmány, és külön erre vonatkozó törvény által szavatolt – sajátos jogállású régiót szeretnének, amelyben a régió jövõjét, polgárainak mindennapjait meghatározó döntések helyben születnek, a régió polgárai által szabadon és demokratikusan választott testületek által.

Székelyföld polgárai által igényelt sajátos regionális közigazgatási jogállás ismérvei:

• A többszázados szerves fejlõdés eredményeként kialakult történelmi Székelyföld egyetlen – a központi állami és a helyi közigazgatási szint közé iktatott – regionális közigazgatási egységet alkosson: ez a Székelyföld autonóm közigazgatási régió.
• A régió saját, polgárai által demokratikusan megválasztott döntéshozó testületekkel és végrehajtó intézményekkel rendelkezzen, amelyek közigazgatási hatóságként a választópolgárok megbízásából gyakorolják a közhatalmat, szervesen illeszkedvén az ország közigazgatási rendszerébe, nem azzal párhuzamos intézményeket alakítva.
• Ezen testületek törvény útján átveszik és gyakorolják mindazokat a döntési hatásköröket, amelyeket a régió jogállására vonatkozó törvény elõír. Ezen hatáskörök alapján lehet az elõzõ fejezetben felsorolt problémákra legitim és a helyi érdeket szem elõtt tartó válaszokat adni, kiemelten az oktatás, közmûvelõdés, tájékoztatás, hagyományõrzés, mûemlékvédelem, szociális és munkaügyi kérdések, foglalkoztatási politika, altalajkincsek kiaknázása és felhasználása, környezetvédelem vagy közrend területén.
• Az anyanyelv szabad használatának joga a magánéletben és a közéletben olyan közösségi jog, amely a nemzeti identitás védelmének és átörökíthetõségének legfontosabb garanciája. Bevett európai gyakorlat – amelyet a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája is elõír – az országosan számbelileg kisebbségi, de regionálisan többséget alkotó közösség nyelvének hivatalos regionális nyelvvé nyilvánítása.
• A magyar nemzeti jelképek, illetve Székelyföld sajátos jelképeinek szabad használata éppen úgy része a nemzeti és regionális identitásnak, mint az anyanyelv.
• A többnyelvûségbõl és a sajátos jogállásból származó többletköltségek a régióban megtermelt adók és illetékek nagyobb hányadának helyben maradását feltételezik. A kiszélesített gazdasági és költségvetési önállóság a területi autonómia egyik legfontosabb feltétele.

Székelyföld, mint önálló fejlesztési régió

A gazdasági, földrajzi, környezeti, kulturális és történelmi szempontok mellõzésével, 1998-ban létrehozott fejlesztési régiók nem ösztönözik a gazdasági és társadalmi haladást és a magas szintû foglalkoztatottságot, nem valósítják meg a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlõdést. Az elõcsatlakozási alapok (PHARE, SAPARD, ISPA) felhasználásnak adatai azt mutatják, hogy ezekben a mesterségesen létrehozott fejlesztési régiókban a legtöbb forrást általában a nagyobb népességû és fejlettebb megyék szerzik meg, a szegény és kicsi megyék pedig fokozottan hátrányos helyzetbe kerülnek.

A regionális fejlesztéspolitikai intézmények mûködése nehézkés, bürokratikus, a központi hatalom utasításainak hûséges végrehajtását szolgálja. A különbözõ ügynökségek sem a partnerség sem a szubszidiaritás elvét nem alkalmazzák, ezért a fõ kedvezményezettek – a helyi közösségek – érdekeit megjelenítõ önkormányzatok valójában a fejlesztéspolitikai források megszerzésében egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek. A helyi közösségek és önkormányzatok forrásbevonási szükségleteinek fedezéséhez a különbözõ fejlesztési ügynökségek kompetenciáinak területi alapon való újragondolása a közeljövõ fontos és elkerülhetetlen feladata.

A Székelyföld felemelkedéséhez létfontosságú mind a fejlesztési régiók mind pedig a régiókra alapozott intézményrendszer átfogó reformja és átszervezése.

Jelenleg a Székelyföldet alkotó közigazgatási egységek (Maros, Hargita és Kovászna megyék) a Központi Fejlesztési Régióhoz tartoznak három másik megyével (Brassó, Szeben, Fehér) együtt. Így a fejlesztési régióhoz tartozó magyar önkormányzatok akaratérvényesítõ képessége korlátozott, aminek a magyar közösségre hátrányos voltát az eddigi döntések egyértelmûen mutatják. Beszédes, hogy az európai közösségi fejlesztési alapok felhasználásában, a támogatásra méltó fejlesztési programok kiválasztásában döntõ befolyással bíró testület központja Gyulafehérváron van, amely a régióhoz tartozó megyék mindennapjainak történéseirõl semmilyen rálátással nem rendelkezik.

Székelyföld megfelel egy önálló statisztikai-fejlesztési régió ismérveinek, teljesíti az EU erre vonatkozó elõírásait. Az EU által megkövetelt gazdaságossági és hatékony forrás-felhasználási szempontok elengedhetetlenül át fogják szabni a fejlesztési régiók határait. Székelyföld választott tisztségviselõi az önálló székelyföldi fejlesztési régió kialakításának kezdeményezése során nem kívánnak egyebet, mint a szervesen kialakult régiók határainak tiszteletben tartását, továbbá a régió fejlesztését szolgáló intézményrendszer ennek megfelelõ átalakítását.

A székelyföldi románok jogairól

Mind politikailag, mind az interetnikus béke szempontjából érzékeny kérdés a régióban számbeli kisebbségben élõ, de országosan többséget alkotó román közösség helyzete, amely a sajátos jogállású közigazgatási régió demokratikus berendezkedésének mércéje. A kérdés megnyugtatóan csakis a teljes egyenjogúság biztosításában, és a román közösség helyzetére való fokozott odafigyeléssel oldható meg.

Összegzés

Székelyföld magyarsága az elmúlt húsz évben a békés, demokratikus és törvényes eszközök – politikai állásfoglalások, petíciók, memorandumok, törvénytervezetek – változatos sokaságával fejezte ki határozott igényét a régió sajátos jogállását szavatoló területi autonómia törvény útján történõ megteremtésére.

Mi, Székelyföld választott önkormányzati tisztségviselõi, közösségünk akaratából elnyert polgármesteri, alpolgármesteri és önkormányzati képviselõi ezúton ismételten kinyilvánítjuk: régiónk és közösségünk jövõjének egyetlen törvényi garanciája Székelyföld területi autonómiája lehet.

Határozottan kérjük és kiállunk ennek megvalósítása érdekében minden törvényes eszközt felhasználva, régiónk és közösségünk múltja, jelene és jövõje iránt vállalt felelõsségünk teljes tudatában.
Módosítás dátuma: 2009. szeptember 13. vasárnap  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 241 vendég böngészi