Főoldal Modellvilág Szlovákiából három lány jutott be a Miss Középiskola 2010 magyarországi döntõjébe

Szlovákiából három lány jutott be a Miss Középiskola 2010 magyarországi döntõjébe

E-mail Nyomtatás PDF
Január 9-én Magyarországon, a Komárom megyei Kisbéren került megrendezésre a Miss Középiskola szépségverseny elsõ válogatója.
Január 9-én Magyarországon, a Komárom megyei Kisbéren került megrendezésre a Miss Középiskola szépségverseny elsõ válogatója. Ide kaptak meghívást a Szlovákiából nevezõ diáklányok is.
Pantinchin Bea, a verseny fõszervezõje elmondta, hogy kissé meglepve, de annál nagyobb örömmel vették tudomásul, hogy mennyi szép és kedves lány érkezett Szlovákiából. Ezért a zsûri nem kettõ, hanem három versenyzõnek adta meg az esélyt, hogy a nyáron megrendezendõ balatoni döntõben harcba induljon a Miss Középiskola címért. Majd hozzátette a szép modell, hiába kapott több lány bizalmat, az öttagú zsûri nagyon nehezen hozta meg a döntését. A lányok a nagyon jó hangulatú castingon az érdeklõdésünkre elmondták, hogy azért neveztek a versenyre, mert itt a saját korosztályukkal versenyezhetnek és nem huszonéves lányokkal, illetve a Miss Középiskola – talán - az elsõ magyarországi verseny, ahol a nevezést nem kötötték magyar állampolgársághoz. A három továbbjutó versenyzõ: Szabó Krisztina (1994.03.26. Balázsfa), Vaculka Krisztina (1993.04.21. Bõs), Straka Mária (1992.05.16. Dunaszerdahely)

Az ország több pontján januárban és februárban folytatódnak a castingok. A döntõs lányok elõször márciusban találkoznak egymással, mikor részt vesznek a budapesti fotózáson - értesítette honlapunkat Dávid Edina, a Miss Középiskola 2010 verseny szervezõje.


Módosítás dátuma: 2010. január 14. csütörtök  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 255 vendég böngészi