Az internetes újság és honlap fenntartója, működtetője a 2Z Fotó & Média Ügynökség (Budapest)
Szerkeszti: Zétényi Zoltán újságíró
Tel./fax: (+36 1) 3 227-882; 4 131-320
Mobil: (+36) 30/415-4021
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A 2Z Fotó & Média Ügynökség (fotó- és sajtóügynökség)

Munkatársaink
Eddigi sajtópartnereink
Más megrendelőink
Rólunk jelent meg

Munkatársaink

A 2Z Fotó & Média Ügynökség munkatársainak egy része korábban a sajtó- és közvéleménykutatás területén dolgozott, mások már a nyolcvanas években végrehajtották a rendszerváltozást a rockzenei sajtóban: megalapították és/vagy szerkesztették a Polifont, a Polip Rockmagazint, a Popexpresszt, a Rock Clubot. Fotográfusaink képei Miskolctól Budapesten át Kőszegig, Amszterdamtól az olaszországi Soaveig számos helyen kerültek falra. Egyikünk fotói az amszterdami Daimond Awards fesztiválon '88-ban és '89-ben -a több mint 400 pályázó közül- a díjra jelöltek között szerepeltek. Például az a Grammy-díjas Henry Rollins-t ábrázoló fotó is, amely bejárta egész Európát, Madridtól Montreux-ig, Hamburgtól Sopotig, Londontól Kölnig.

Eddigi sajtópartnereink

Anyák Lapja, Ármány és Szerelem, Blikk, CKM, Családi Lap, Demokrata, Egészség, Elite, Erdõgazda, Füles, Gyöngy, Ifjúsági Magazin, Kis Újság, Magyar Nemzet, Napi Magyarország, Népszabadság, Õnagysága, Party, Pesti Mûsor, Popcorn, Reformátusok Lapja, Szabad Föld, tvr-hét, Üzleti7, Wanted, Zenész Magazin, Z-magazin, Zsarumagazin.

Más megrendelőink

Aedea Studio Fotografico, Parma, Italy; Alexander, Stefan, California Models; Apel Bt.; Atlantic News Service, Hungary; Casting Agency, Paris; Delmas, Frederic, Advertising, Art, Fashion - Paris; Magyar Közlekedési Közmûvelõdésért Alapítvány; Magyar Kultúra Alapítvány; Budapest Fõváros XII. kerület Önkormányzata, Budapest Fõváros XV. kerület Önkormányzata; Mafilm-Profilm Kft.; Magán Erdõtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége; Oláh Nyomda és Kiadó; a Mexikói Köztársaság Nagykövetsége; Tiszalúc nagyközség Önkormányzata; TIMP Kft.; Trend-Print Stúdió.

Rólunk jelent meg

Magyar Nemzet, 2002. február 21. (14. oldal)
Fényképek Pekingtõl Washingtonig
Napkelettõl napnyugatig címmel fotókiállítás nyílt Zétényi Zoltán alkotásaiból tegnap a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. 
Zétényi Zoltán írásai és fotói már több napilapban, hetilapban és magazinban megjelentek. Kiállításain elsősorban rockzenei és külföldön készített fotográfiái voltak láthatók. Az első egyéni tárlata 1986-ban volt, ekkor 1980 és 1985 közötti könnyűzenei fotográfiáit ismerhették meg az érdeklődők Az antwerpeni Diamond Awards fesztiválon többször is díjra jelölték fotóit. Az elkövetkezendő években többek közt Más-fotók – alternatív rockzenei felvételek, Kisemberek a nagyvilágban, valamint Keleti istenek, keleti emberek címmel állította ki munkáit. 
Napkelettől napnyugatig címmel a mostani kiállításon az elmúlt közel egy évtized alatt külföldön készült fotóiból válogatott az alkotó. A fényképeken az országra, városra jellemző és utaló szimbólumok, tárgyak, épületek jelennek meg, de az előtérben mindig az ember áll. A hétköznapok egy-egy pillanata tűnik fel: szerzetesek Bangkokból, papnövendékek Pekingből, megcsörrenő telefonra váró taxis Indiából, a forgalommal mit sem törődő, útszélen üldögélő kisfiú Fokvárosból, a vietnami veteránok emlékművét tisztítgató amerikai munkás Washingtonból, pálcikaárus egy szingapúri piacról. Az arcokon, a világ különböző táján élő emberek arcain a hétköznapok nehézségeivel való küzdelem bújik meg a ráncok közt, de emellett ott rejtőzik a remény is, a bizakodás a holnapban. A kiállítás március elsejéig tekinthető meg. 
Nedbál Miklós

Demokrata, 2000. február 10. (4.sz.)
Fotók - Keletről
A multikulturalitás „gőzhengere” menetelése közben mindig és folyamatosan kíváncsiak vagyunk arra, miként őrzik különböző kultúrák, nemzetek identitásukat, amely persze arra is rávezet minket, hogy miért. A Távol-Kelet európai számára misztikummal teli világában igen erős a vallás szerepe, ma is érezhető az életmódra, életvitelre való intenzív hatása. Zétényi Zoltán az elmúlt három évben készített fényképein keresztül e világba enged bepillantást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Dagály utcai részlegében rendezett kiállításán. A közel harminc felvételen, amelyek Bangkok-ban, Hongkong-ban, Saigon-ban és Pekingben készültek, kitapinthatjuk régi és új találkozását, a történelem és a ma viszonyát, de elsősorban a történelmire figyelve. Zétényit nem érdeklik a felhőkarcolók, a hömpölygő autóáradatok (egy ilyen felvételt sem látunk), annál inkább ereszkedik fényképezőgépével a vallás és a valóság emberi viszonylatait feldolgozó események és látványok „mélységeibe”. A bangkok-i élénk narancsszínű ruhákban imádkozó papok fotóin szinte halljuk az ima mormogását, a saigoni ősi kínai templombelső félhomályában, fény-árnyékaiban érezzük annak illatát. Zétényi igen jószemű, jól komponáló, nagyfigyelmű fotós, aki képeivel közelebb hoz hozzánk ezer kilométerekre fekvõ kultúrákat. Ebben biztos szerepe van annak, hogy a képek készítője tulajdonképpen nem hivatásos fényképészként, hanem hivatásos értelmiségiként közelít témáihoz. A mérnök, pszichológus végzettségű, az újságírásban, szerkesztésben, tollforgatásban nagy tapasztalatokat szerzett fotós bebizonyítja: van arra is példa, hogy valaki a verbális, az írott kultúrában és a vizuális kultúrában is képes színvonalas teljesítmény felmutatására. Ha fel is tesszük a kérdést: riporteri, művészi, fényképészi teljesítményt látunk-e, a válasz az: egy „száguldó értelmiségi” osztja meg velünk élményeit, mégpedig egyéni látásmóddal, távol a közhelyektől. Zétényi mindezzel együtt jó technikai érzékkel is rendelkezik. Jól használja a természetes fény és mûfény körülményeit, pontosan tudja, mikor kell közel hozni a távolban lévő látványt teleobjektívével, szép portréi is láthatók, melyek mindig összekapcsolódnak képe mondanivalójával. Mindezzel együtt a kiállítás összhatását emeli a képek elegáns tálalása, a paszpartúrázás igényessége, a rendezés következetes építkezése. Zétényi Zoltán emelkedetten, empátiával és érzékenyen láttatja élményeit. „Keleti istenek, keleti emberek”. Ez volt a kiállítás címe. S mindezt közelebb hozta hozzánk.
Feledy Balázs

FOTOVIDEO 2000. október (10. sz.)
Mexikótól Szingapúrig
Interjú Zétényi Zoltánnal

Zétényi Zoltán azon kevés szerencsés közé tartozik, aki elmondhatja magáról, hogy bebarangolta a fél világot. Jelenleg újságíróként dolgozik, eredetileg erdõmérnök és pszichológus. Járt már Mexikóban, Dél-Afrikában, Vietnámban, Thaiföldön, Kínában, és itt még a sornak nincs vége. Képeit nézegetve megismerhetjük és élvezhetjük ezeknek a - tõlünk annyira különbözõ - kultúráknak a mindennapjait.
- Hogy készülsz fel egy útra?
- Ezeket az utakat mindig nagyon alaposan megszervezem, felveszem a kapcsolatot a magyar külképviseletekkel. Ha van magyar ismerõsöm, aki az illetõ országban él, õt is megkeresem, hogy ne csak a mûemlékeket nézzem meg, hanem az ott élõ embereknek a hétköznapjaiba is belepillanthassak. Annyiban teszem ezeket az utakat "hivatalossá", hogy mindig csinálok interjúkat ottani diplomatákkal, az ott élõ magyarokkal, akiket kifaggatok Magyarország és az illetõ ország közötti politikai-gazdasági kapcsolatokról. Természetesen ezeket a cikkeket a fotóimmal illusztrálom. Egy utazás alkalmával kb. 30 tekercs filmet fotózok el.
- Mennyi idõt szoktál egy országban eltölteni?
- Teljesen változó, egy hetet vagy akár egy hónapot. Minden a pénztõl és az idõtõl függ.
- Hogy döntöd el, hogy hova utazol? Vannak olyan kedvenc helyek, ahova visszajársz, vagy ehhez túl sok a felfedeznivaló?
- A Távol-Keletre visszajárok. Voltam Szingapúrban, aminek a nagy részét kínaiak lakják, de sok az indiai és maláj is. Aztán jártam Hongkongban is, ami ugye eredeti kínai hely, éppen a Kínához való visszatérésük (õk így mondják) utáni napokban. A nagy Kínában is voltam, Pekingben és környékén, nem beszélve Vietnámról. A Távol-Kelet iránt megmagyarázhatatlanul vonzódom, talán a nehezen megismerhetõsége és a titokzatossága miatt. Különös az a kommunikációs szakadék, ami a keleti nyelvek, illetve írásjelek és az európai kultúra között van.
- Hogy tudod külföldön ezeket a kommunikációs problémákat megoldani?
- Ahol van angolul tudó közvetítõ, ott nincs gond, de például Pekingben csak a legnagyobb utcanevek voltak angolul kiírva. A térkép alapján nem tudtunk eligazodni, így körbe-körbe jártunk a szálloda körül, míg végül egészen besötétedett. Akkor még nem tudtuk, milyen a közbiztonság, aztán mikor már kezdtük feladni, bementünk egy másik szállodába, ahol szerencsére tudtak angolul, így kiderült, hogy csak pár száz méterre vagyunk a saját szállónktól. Itt az utca embere nem beszél angolul, szemben Szingapúrral, ahol az angol a közvetítõ nyelv a nemzeti közösségek között. Szingapúrban a kínaiak a saját identitásukat megõrzendõ, kiírják transzparensekre, hogy a mandarin nem csak egy nyelv, hanem egy kultúra is.
- Ha már a különbözõ kultúrákról beszélünk, mesélj arról az indiai ünneprõl, amirõl nagyon egzotikus hangulatú képeket is készítettél!
- A Jeepavali, a fény ünnepe a mi tavasz-ünnepünkhöz hasonlítható, hónapokon keresztül böjttel készülnek rá, csak szigorúan elõírt vegetáriánus étrenden élnek azok, akik részt akarnak venni a tûzön járáson. Ilyenkor a félmeztelenre vetkõzött férfiak hosszú sorokban állnak a templom elõtt, ahonnan elterelik a forgalmat. Körülbelül déltájban meggyújtják az elõzõ nap odahordott fahasábokat. Ekkor már õrületes a tömeg van. A nõk, akiknek még a lábuk is fel van ékszerezve, külön karzaton ülnek. Amikor a máglya elégett, pálmalevelekkel elsimítják a megmaradt parazsat és az elsõ ember virágfüzérrel a nyakán nekivág, gyakorlatilag átfut a parázson. Üdvrivalgással kísérik a társai, akik ebben a szertartásban részt vesznek. Elõtte - hogy a rossz szellemeket kiûzzék belõlük - megkorbácsolják õket, ami inkább jelképes, mint véres. Egyébként jómagam is kipróbáltam a tûzön járást, de Magyarországon. Az ünnep alatt meghívott minket egy indiai család vacsorára, mi kaptunk evõeszközt, tányért, õk viszont kézzel ettek, zöld papírról, ami a ma már nem használatos levelet helyettesíti. A gyerekek a földön ülve esznek, és a nagyobbacska gyerekeket is kézzel etetik. Indiában nagyon furcsa benyomásokat szereztem, nagyon ellentétes világ. Egyrészt mérhetetlen gazdagság és csúcstechnológia, másrészt pedig döbbenetes szegénység és nyomor, rengeteg hajléktalan, lesoványodott, rongyokban járó ember.
- Indiában láttad a legsúlyosabb helyzetet ilyen szempontból?
- Igen. Nagyon nyomasztóan hat, hogy reggelente a járdán és a két utat elválasztó járdaszigeten végig fekszenek a hajléktalanok. A felüljárók vagy hidak alá hordott téglákból alakítanak ki maguknak lakhelyet. Ugyanakkor csodálatra méltó az a türelem, nyugalom és kimozdíthatatlanság, ami a vallásukból, életszemléletükbõl ered, és amirõl példát vehetnének az európai és észak-amerikai emberek.
- Mennyire tudtál betekintést nyerni a kasztrendszerbe?
- A kasztrendszer mûködik. India lakosságának kb. egyharmada nagyon gazdag, a másik harmad átlagosan él, a maradék nyomorog. Egy magyar ismerõsöm Mauritius-szigetén ment férjhez egy indiai származású orvoshoz, de ez a házasság nem mûködött, mivel a férfi családja nem fogadta be az asszonyt. Olyannyira nem, hogy új feleséget kerestek a férjnek, mire a hölgy haza is költözött, a gyerekével együtt. Most megint együtt élnek, mivel a férfi visszahívta õket. Egyébként Mauritius egy lakatlan korall-sziget volt, amit elõször a franciák, majd utánuk az angolok vettek gyámság alá, most fõleg indiaiak lakják.
- Mexikóban is jártál...
- Pueblában sokat kattintgattam a gépet, mert rengeteg katolikus templom van. A latin-amerikai népek nagyon vallásosak. Régi indián szertartás az alapja a "repülõ emberek" mutatványának. Egy kb. 30 méter magas póznára másznak fel ezek a vállalkozó kedvû urak, derekukra kötve egy kötéllel, ahonnan szép lassan saját súlyuknál fogva fejjel lefelé lecsavarodnak, egészen a földig. Vasárnaponként Mexikóváros egyik hatalmas parkjába piknikelnek a munkáscsaládok, jó nagy szemetet hagyva maguk után. Az embereknek nagyon jellegzetesek a vonásaik, mivel indián leszármazottak. Láttam szomorú jeleneteket is, az egyik legforgalmasabb sugárúton, a közlekedési lámpa piros jelzésénél egy 6 év körüli kislány úgy próbált pénzhez jutni, hogy a megálló kocsik ablakait lemosta, lábujjhegyen állva, hiszen alig érte fel a szélvédõket. Sao Pauloban pedig lépten-nyomon drogos fiatalokba botlik az ember, szó szerint, hiszen a földön fekszenek.
- Máshol is láttál kábítószereseket?
- Indiában nem, Szingapúrban pedig már a repülõtéren egy óriási tábla fogadja az utasokat, miszerint a kábítószerrel való visszaélést és terjesztést halálbüntetéssel sújtják.
- Milyen pillanatokat kaptál el Dél-Afrikában?
- Dél-Afrikában egy tengerparti városnak, Durbannak a sétányán északabbról érkezõ feketék árulják a kézmûipari portékáikat, dobokat, szobrokat, faragványokat. Õk addig ott élnek az utcán, míg nem sikerül minden magukkal hozott árut eladniuk. Ezek családi vállalkozások, sok a gyerek, õk is dolgoznak, például táncolnak a járókelõknek, az édesanyjuk pedig adja hozzá dobbal az ütemet. Mexikóvároshoz hasonlóan sajnos itt is találkoztunk autók között kéregetõ gyerekekkel. Fokvárosban sétáltunk, amikor egy kedves ismeretlen megállt mellettünk és hazavitt, mondván, hogy ezen a környéken nem tanácsos este sétálni, mivel elõszeretettel fosztják ki a csavargók az erre tévedt turistákat. Durbanban lefényképeztem egy babát, aki egy bolt elõtt feküdt bepólyálva, az anyját nem láttuk...
- Vietnám...
- Amíg a délkelet-ázsiai kapitalista országokban rengeteg autó van, addig Saigonban csak elvétve látni. A motorosok viszont tízezrével hömpölyögnek az utakon, és zseniális módon soha nem karamboloznak. A Saigon folyó egyik partján - ebben a rohamosan fejlõdõ városban - egymás után nõnek ki az irodaházak és felhõkarcolók, a másik oldalon pedig megint csak a nyomorult sorsú emberekkel találkoztunk. A hosszú nyugati befolyás nyomán a kereszténység is gyökeret vert, gyönyörû templomaik vannak. Az egész Kelet arról nevezetes, hogy az utcán zajlik az élet, ott dolgoznak, ott van a mûhelyük. Saigonban láttunk utcai pedikûröst, Dél-Afrikában, Johannesburgban és Indiában pedig utcán mûködõ fodrászt sikerült lencsevégre kapni.
- Mennyire van "más" érzésed, amikor tõlünk annyira idegen kultúrával találkozol?
- Én mindig igyekszem otthon érezni magam és belemerülni az ottani életbe. Nem tartom a távolságot, mondván, én egy európai, civilizált keresztény vagyok.
- Mikor vettél elõször fényképezõgépet a kezedbe?
- Gyerekkorom óta fotózom, nem tanultam szakmai alapossággal a fotózást, elõször egy Altissa Box gépem volt, aztán vettem egy Verramaticot, és 20 éve a Canon-nál kötöttem ki. Az elsõ Canon gépem egy FTB 1-es volt, aztán átálltam az AE1-esre. Két vázam van hozzá, a 28-as nagylátószögûtõl a 100-200-as zoomig van néhány objektívem, és most egy EOS 5-ös masinán tanulok fotózni, mert ez a gép annyi mindent tud, hogy ezt már tanulni kell. Utazásaim során általában két vázat szoktam magammal vinni, egy nagylátószögû objektívet, egy 35-75-ös és egy 100-200-as zoomot. Az egyik gépbe 400-as, a másikba 100-as vagy 200-as filmet teszek.
- Milyen sikereket könyvelhettél el?
- A rockzenével függ össze az, hogy én komolyan elkezdtem fotózni, 1980-85 között szociálpszichológiai kutatásokat folytattam a rockzene és az ifjúság kapcsolatáról. Ekkor végigfotóztuk a koncerteket, amik közül sok újságokban is megjelent. Az elsõ komolyabb sikert a '89-es Diamond Awards-fesztivál pályázatán értem el. Henry Rollinsról és punk bandájáról, a Rollins Band-rõl készítettem fotókat, és az egyik fotóm jelölt lett az elsõ díjra. Az együttes aztán a '94-ben megjelent lemezük borítójára fel is tette az egyik képemet. Lemezborítóra csináltam még fotókat a Pa-dö-dönek és a Beatricének is. Rockfotókból volt az elsõ kiállításom Miskolcon valamikor a '80-as években, és a PeCsa megnyitásakor is kiállították a képeimet. Az egyik pesti kiállítás a "kedvenc" témámról, a szerencsétlen sorsú emberekrõl szólt, idén pedig "Keleti istenek, keleti emberek" címmel a távol-keleti vallási hangulatot akartam megragadni.
Lugosi Ágnes

MAGYAR VIDÉK, 2000/8.
Mexikói évszázadok és pillanatok

Szeptember közepén nyitotta meg Jorge Chen, Mexikó nagykövete és Dippold Pál írókollégánk, Zétényi Zoltán fotókiállítását a Budapesti Városvédõ Egyesületben. A modernség, az elmaradottság és a hagyományok tisztelete, a fény és az árnyék egyaránt jellemzik a függetlenségét 190 évvel ezelõtt megszerzett országot. A fotók jól érzékeltetik az évszázados küzdelmet a természeti erõkkel, a hódítókkal, az országba ma is be-beavatkozó nagytõkével. A mexikóiak vidám emberek, szeretnek élni, nevetni - látszik az arcokon -, akárcsak mi magyarok.
-ZST-

Magyar Demokrata, 2000/44.
A hagyományok földje

Nemrégiben állította ki Zétényi Zoltán újságíró Mexikóban készült fotóit. Vele beszélgettünk errõl a varázslatos országról, lakóiról és hagyományairól.
- Régóta vágyott Mexikóba?
- Igen, és végül 1995-ben jutottam ki egy hónapra, ami nagyon kevés egy ország megismerésére. Azonnal megragadott a hangulata. Amikor egy étteremben leülsz, rögtön odajönnek, hogy mariachit játszanak, a mi a magyar nótának felel meg. Például Veracruzban, egy nagy fõtéri kávéházban tapasztaltam, hogy egyszerre három zenekar játszik, de nem zavarják egymást. Igaz, hogy a kávézó nagy, de azért az sok mindent elmond, hogy még három dudás is megfér egy csárdában. Maga Mexikóváros óriási, állítólag 25 millióan élnek benne, persze nagy a zsúfoltság, de ezzel együtt kedélyesen megvannak egymás mellett az emberek. Szóval, magával ragadó a hangulata. Õk is szeretik az erõs ételeket, a csilit és a tequilát is, mint mi a pálinkát. Mélyen vallásosak, de a katolikus vallás náluk érdekes módon keveredik a hagyományok tiszteletével, az indián õseik kultuszával, ezért a külsõségeiben is más mint az európai vallás. Például a halottak napját is másként ünneplik. Nálunk kötelezõ a szomorkodás, náluk vidám ünnepségek vannak. Feldíszítik a várost, óriási oltárokat építenek, ahova gyümölcsöket, virágokat visznek.
- Mennyire erõs a hagyományok tisztelete?
- Annyira, hogy a hagyományok megõrzése nagy dilemmája Mexikónak is. Ha valaki integrálódik, óhatatlanul is kilép a hagyományok világából, nem lehet itt is meg ott is lenni. Legalábbis nehezen megoldható. Az indián falvakban sokan nem beszélnek spanyolul, 50 különbözõ nyelv van, így alig tudnak szót érteni a más nyelvcsoporthoz tartozókkal. Ez náluk körülbelül olyan súlyos kérdés, mint nálunk a cigányságé. Sok az írástudatlan is, nem tudnak tanulni, mert a gyerekek hamar dolgozni kezdenek, már tízévesen is, és az iskolát csak idõtöltésnek tekintik. Nincs meg az emberekben a kellõ motiváció.
- Hogyan próbálják megoldani ezt a kérdést?
- Nemrégiben beszélgettem Jorge Chen mexikói nagykövettel, aki elmondta, hogy az állam igyekszik kiépíteni az infrastruktúrát az indián falvakban, pénzt ad nekik, de rájuk bízza a döntést, hogy integrálódnak-e a modern Mexikóba, megtanulják a spanyol nyelvet vagy inkább maradnak ebben a kicsit archaikus világban. Az egész világban nem találták még ki erre a megoldást, és a baloldali propaganda nagyon termékeny talajra hullik. Vidéken õrzik a hagyományt, a városban pedig pénzzé teszik, a külföldiek ugyanis nagyon szeretik a az indián ruhákat, ékszereket és egyéb szuveníreket. Akiben viszont megvan a kellõ motiváció, az a városba megy, ezért olyan zsúfoltak a városok.
- A fényképein fõleg embereket örökített meg...
- Igen, elsõsorban az embereket szeretem megmutatni. Talán a pszichológus mivoltomból következik, hogy érzékenyebb vagyok az arcokra, a gesztusokra. Például nagyon szeretek gyerekeket fotózni, és ez hálás téma mert az érzelmeket rögtön megmozgatja. Figyelni kell a pillanatra, nyitottnak kell lenni az emberekre, akik megtöltik hangulattal és lélekkel Mexikót.
Fehérváry Krisztina

Mai Nap, 2000. január 26.
Szerzetesek mindennapjai

Fantasztikus világba csöppenhet, aki ellátogat a Keleti istenek, keleti emberek címû kiállításra. Zétényi Zoltán újságíró fotóit Budapesten, a XIII. kerületi Dagály utca 9. alatti Szabó Ervin Künyvtár galériájában tekinthetik meg az érdeklõdõk. A fotókon bepillantunk a bangkoki buddhista szerzetesek és a pekingi taoista papnövendékek mindennapi életébe, és ízelítõt kaphatunk hongkongi és saigoni vallási kegyhelyek hangulatából. A kiállítás csütörtök kivételével mindennap 10-18 óra között tekinthetõ meg.