Román rendőrség: nem történt törvénysértés a Beatrice kolozsvári koncertjén (MTI)

2016. szeptember 21. szerda Adminisztrátor
Nyomtatás

Kolozsvár, 2016. szeptember 21. - A román rendőrség megállapította, hogy nem történt törvénysértés Nagy Feró és a Beatrice augusztusi kolozsvári koncertjén, és beszüntette a vizsgálatot az ügyben. Erről a Kolozs megyei rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatta szerdán a Mediafax hírügynökséget.
Az ügyészség és a rendőrség hivatalból indított vizsgálatot a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott Beatrice koncert után, mert a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tünteti fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.
A Mediafax ügyészségi forrásokat is idéz, melyek szerint a nyomozók tanulmányozták a koncerten készült felvételeket, románra fordíttatták az inkriminált dal szövegét, és megállapították, hogy nem történt törvénysértés. Arra is tekintettel voltak, hogy a fasiszta, rasszista és xenofób szimbólumok használatát tiltó törvény egyik paragrafusa szerint nem számít bűncselekménynek, ha a szimbólumokat a művészetben használják.
A román hatóságok vizsgálódását a román közszolgálati televízió híradójában leadott tudósítás váltotta ki, amelyben a tudósító rosszhiszeműen értelmezte a dal üzenetét. A tudósítás ráadásul azt is sugallta, hogy irredenta rendezvénysorozat zajlik Kolozsváron. Ennek érzékeltetésére egy olyan 2009-es Magyarországon készült felvételt is bevágtak a tudósítás elejére, amelyen Nagy Feró azt énekli: "Kolozsvár is újra magyar város lesz!"
A Maszol.ro portál korábban kiderítette, hogy a közszolgálati televíziónak egy külső munkatársa készítette a tudósítást, aki azt követően küldte el a bukaresti központnak, hogy a kolozsvári regionális stúdió elutasította a közlését.
A közszolgálati televízió etikai bizottsága - több panasznak is eleget téve - megvizsgálta a tudósítást, meghallgatta a készítőjét, és várhatóan a jövő héten értékeli a helyzetet.