A P. Mobil két turnét futtat tavasszal (MTI)

2020. március 02. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2020. március 2. - Tavaszi zsongás címmel két országos turnét is lebonyolít tavasszal a P. Mobil. A több mint 50 éve létező hard rock csapat folytatja tavalyi Aranylakodalom-műsorát, de Móóóbil! címmel legnagyobb slágereit is előadja koncerteken.
"Több mint száz jó számot írtunk az elmúlt évtizedekben, ezek közül válogatunk azokon a helyszíneken, ahol az Aranylakodalommal tavaly már jártunk, de visszahívtak bennünket. A legközelebbi koncertünk március 7-én a vajdasági Topolyán lesz, legutóbb akkor jártunk arra, amikor még létezett Jugoszlávia" - mondta Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.
A dalszövegíró-mindenes kitért arra, hogy a tervek szerint Londonban is fel fognak lépni, és a koncertre meghívná Boris Johnson brit miniszterelnököt, a Brexit levezénylőjét, aki köztudottan zenerajongó. A P. Mobil-turné április 11-én ér Budapestre, a Barba Negra Music Clubba.
Mint elhangzott, a turnén Pálmai Zoltán az együttes dobosa, aki 42 év után tért vissza a P. Mobilba. Ő 1974 és 1978 között játszott a csapatban, ahonnan katonai behívója miatt került ki. "Később végigdobolta az elmúlt évtizedeket, megfordult a Hobo Blues Bandben, a Beatricében és a P. Boxban is".
A P. Mobilban Schuster és Pálmai mellett Baranyi László (ének, gitár), Sárvári Vilmos (gitár), Tarnai Dániel (basszusgitár) és Szabó Péter (billentyűs hangszerek) szerepel.