Kiderült, hogy a fiatal nemzedék nem csak „villanyzenében” gondolkodik
Ha azt kérdeznék tõlem, ki aratta a legnagyobb sikert a 31. Pozsonyi Dzsessznapokon, minden bizonnyal a japán zongoravirtuóz Hiromi Uehara és a Spanish Harlem Orchestra nevét említeném elsõként, aztán hozzátenném, hogy valamennyi fellépõ hatalmas ovációt kapott a lelkes közönségtõl. A rétegmûfajként kezelt dzsessznek nemcsak stabil rajongótábora van, hanem újabb és újabb érdeklõdõk bukkannak fel a PKO-ban, akiket legtöbbször egy-egy, stílusokat ötvözõ húzónév húz a tett színhelyére. Mint például Pee Wee Ellis, a funky „feltalálója”, vagy a salsában és rumbában utazó Spanish Harlem Orchestra. Tavaly a Level 42 jelentette a kapcsolatot a tömegzene és az elit csemegék között, azaz a szervezõk tudatosan törekszenek a sokszínûségre. Ennek jegyében érkezett a svéd Nils Landgren Funk Unit is, melynek vezetõje igazi minden lében kanál, olyannyira, hogy ha az ember végigböngészi eddigi munkásságát, alig hiszi el, hogy ugyanaz az ember áll valamennyi projekt mögött. Most például ABBA-slágereket dzsesszesített a svéd különítmény, ami nagy merészség, mert nagyot lehetett volna bukni vele. Nem ez történt, az együgyû dalocskákból komoly kompozíciók születtek, és nyilván sikerült ABBA-rajongókat szerezni a dzsessznek, akik esetleg Landgren más albumait is megvásárolják.
A Manhattan hírhedt Spanish Harlem negyedébõl érkezõ 13 tagú salsa-kommandót egyszerûen nem lehetett ülve hallgatni. A zenélés mellett a Puerto Ricó-i kisebbség szószólói is, szívükön viselik a helyi közösség jövõjét, azt akarják, hogy minden helyi muchacho spanyol suliba járjon, olyanok, mint egy Csemadok-éneklõcsoport, már elnézést a hasonlatért.
Hiromi azonban minden szinten tarolt, utólag kérek elnézést a beharangozóban elsütött Vanessa Mae-hasonlatért, ez a hölgy sokkal komolyabb kategória, a szimpla virtuozitáson és a személyes bájon túl valódi invenció és kreativitás is kihallatszik a zenéjébõl, melyben sok az improvizáció. Ráadásul a végén mosolyogva dedikált, és mindenkivel fényképezkedett, magánemberként is nagyot domborítva.
Személyes kedvenceim azonban a Franciaországból érkezett Sayag Jazz Machine, akik az underground elektronikus zenét vegyítik a dzsesszel. A samplerrõl érkezõ drum and bass ütemekre szaxofonos fújja a dallamot, basszusgitár helyett pedig valódi nagybõgõbe ugrik bele a bõgõs, mindenki nagy örömére. Ráadásul egy VJ-t is hordanak magukkal, aki a színpadi történések alapján improvizál képeket a vetítõvászonra. Ilyesmi elõször fordult elõ a Pozsonyi Dzsessznapok történetében, a konferanszié, Peter Lipa meg is jegyezte, bizony ezt a mûfajt is elérte a modernizáció.
A fiatal nemzedék azonban nem csak „villanyzenében” gondolkodik, példa erre Bolla Gábor, aki tizenhét éves korát meghazudtoló biztonsággal és eredetiséggel fújja szaxofonját. A Bolla Quartet nyitotta a háromnapos fesztivált, megteremtve a kellemes alaphangulatot. Az idei felhozatal minden eddiginél színesebbnek bizonyult, az örökzöldeket és filmdalokat saját fazonjához igazító Stacey Kenttõl a mûfaj egészére ható David Sanbornon át egészen Pee Wee Ellisig, akit a funky feltalálójának tekint a szakma. Ebben sok igazság lehet, Ellis ugyanis egykoron James Brown zenekarának vezetõje és hangszerelõje volt, õ fújja például a Get Up, a Sex Machine és a többi világsláger szaxofonszólóját.
Végezetül tegyünk említést a B teremrõl, ahol idén nem volt akkora élet, mint egykoron, amikor a fesztivál fellépõi egymást váltották a két színpadon, mégis különleges hangulat uralkodott a fehér abroszok fölött. A nagyterembe ugyanis tilos volt italt bevinni, a poharakkal érkezõk kénytelenek voltak gyorsan elfogyasztani a méregdrágán mért sört és üdítõt, vagy helyet foglalhattak a B teremben, ahol óriáskivetítõn nézhették az átellenben folyó koncertet. Nem egyszerû home-videóról beszélek, magát a csúcskvalitású tévéfelvételt lehetett figyelemmel követni. A Szlovák Televízió ugyanis hat kamerával dolgozott, hogy néhány hónap múlva adásba kerülhessenek a koncertek. A kisterem azonban nem csak enynyit nyújtott, mindhárom estén egy-egy hazai zenekar mutatkozott be: a Nu Nylon Family, a Los Remedios nevû flamenco-jazz formáció, valamint az új reménységnek számító Lucia Lužinská és zenekara. Egyikõjük sem rengeti meg alapjaiban a mûfajt, ám palettaszélesítõ zeneként abszolúte vállalható, amit csinálnak.
JUHÁSZ KATALIN