Ismét benyújtották a román parlamentben a Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét (MTI)

2019. december 19. csütörtök Adminisztrátor
Nyomtatás

Kolozsvár, 2019. december 18. - Ismét benyújtotta a román parlamentben a Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét az a két magyar képviselő, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakciójában politizál, de a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben nyert mandátumot.
Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József közös közleményben fejezte ki reményét, hogy ha eddig nem is sikerült érdemi párbeszédet folytatni a román pártok képviselőivel, eljön az a pillanat, amikor áttörés következhet be az autonómiaharcban, és a többség elismeri és elfogadja a székelység nemzeti önrendelkezéshez való jogát.
A törvénykezdeményezésről az MPP sajtóirodája is közleményt adott ki, amely szerint Kulcsár-Terza Józsefet a párt országos elnöksége kérte fel a tervezet ismételt benyújtására. A közleményben idézett Mezei János MPP-elnök kijelentette: párbeszédet kell folytatni a többségi nemzettársakkal, hogy megértsék, nem kiváltságokat kér a magyar közösség az önrendelkezéssel.
A két képviselő az MPP jelöltjeként az RMDSZ frakcióban tevékenykedett a parlamentben. Jelenleg mindketten a Magyar Polgári Mozgalomhoz tartoznak, amely az MPP jelenlegi vezetőinek a belső ellenzékét és a pártból az elmúlt hónapokban kizzárt politikusokat tömöríti.
Kulcsár-Terza József az MTI-nek elmondta: ezúttal is a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott tervezetet nyújtották be, de ezt Izsák Balázs SZNT-elnökkel folytatott egyeztetés után kiegészítették egy igazságügyi fejezettel. Tájékoztatása szerint egyeztettek az RMDSZ vezetőivel is a benyújtásról, akik azt ígérték, hogy támogatják majd a tervezetet a parlamenti bizottságokban és a plénumban.
Biró Zsolt az MTI-nek elmondta: azért az SZNT autonómiatervezetét nyújtották be, és nem az a tervezetet, amelyet az RMDSZ és az MPP közösen dolgozott ki, mert az utóbbi kapcsán megoszlanak a vélemények arról, hogy szükséges-e alkotmánymódosítás az elfogadtatásához.
Mindkét képviselő annak a reménységének adott hangot, hogy érdemi parlamenti vitát sikerül kiváltani a tervezettel.
Székelyföld autonómiatervezetét legutóbb 2017 decemberében nyújtotta be a parlamentben Kulcsár-Terza József. A tervezetet érdemi vita nélkül utasította el a román törvényhozás.