Ki találta meg az utolsó magyar hadifoglyot?

2009. április 06. hétfő Kárpáti Igaz Szó/Kárpátinfo
Nyomtatás
Kiderül a nagy titok - A kétezredik év decemberében az egész világsajtót bejárta a hír,
Kiderül a nagy titok - A kétezredik év decemberében az egész világsajtót bejárta a hír, hogy több mint fél évszázados oroszországi raboskodás után hazatér Tamás András, az utolsó ismert magyar hadifogoly.
A CNN, a BBC címlapon számolt be a hazatérésrõl. A lapok a férfi eltûnése és megtalálása körülményeirõl is írtak: "A meglévõ dokumentumok szerint Tamás András 1945. január elsején került a 157-es orosz hadifogolytáborba. Ott minden bizonnyal megbetegedett és átkerült egy hadifogolykórházba, ahol 1947-ben elborult az elméje. Majd törölték a hadifogolytábor nyilvántartásából és így lehetséges az, hogy nem tért haza a többi magyar fogollyal. Ezután ötvenhárom évet töltött a Moszkvától mintegy ezer kilométerre lévõ kotyelnyicsi elmegyógyintézetben, amíg fel nem figyelt rá egy magyarul tudó szlovák orvos..."
A világ a mai napig abban a hitben él, hogy "magyarul tudó szlovák orvos" találta meg Tamás Andrást, akirõl késobb kiderítették, hogy Toma Andrásnak hívják. Valójában azonban nem szlovák volt és még csak nem is orvos volt az illetõ, hanem egy Királyházáról elszármazott magyar fiú, aki akkoriban egy büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka volt a távoli vidéken. Moravcsik Károly a hadseregbõl történt leszerelése után hazatért Kárpátaljára és nem mindennapi történetével felkereste a szerkesztõségünket.
– Vasutas családban születtem, de már gyerekkoromban is inkább az egyenruhák vonzottak – mesélte a most negyvennégy éves férfi. – Érettségi után sikeresen felvételiztem a Permi Belügyi Fõiskolára. Azért ilyen távoli helyre, mert a lehetõségek közül számomra ez volt a legcsábítóbb.
A diploma megszerzése után hadnagyi rangban Kirovba vezényelték az ott állomásozó belügyi hadosztályhoz. Szakaszvezetõként kezdte, majd különféle beosztásokban, feladatkörökben tevékenykedett.
– Nem féltem a feladatoktól, hisz magam választottam ezt a pályát. Kirov megyében, Perm környékén több mint félszáz büntetõtábor, börtön volt, és van ma is. Afféle elõ-GULÁG ez a vidék: hatalmas lakatlan területek, erdõségek közepette.
Feladat, lehetõség tehát volt rengeteg. Itt lett a királyházai fiatal magyarból lágerparancsnok. 1987-ben nevezték ki az egyik büntetés- végrehajtási intézet vezetõjévé. Mint meséli, tizennégy és huszonegy év közötti, gyilkosságért, nemi erõszakért, rablásért és más súlyos bûncselekményekért elítélt fiúkat tartottak fogva abban a lágerben.
– Egy pszichológus barátom, aki a közeli elmegyógyintézetnek volt a fõorvosa, gyakran felkeresett – folytatja beszélgetopartnerem. – Õ tudta, hogy magyar vagyok. Ezt én soha nem tagadtam, sõt. Nos, ez a barátom beszélt nekem egy fura emberrõl, aki akkor már ötven éve élt abban az elmegyógyintézetben, s akirõl õ úgy tudta, hogy román nemzetiségû. Felkeltette az érdeklõdésemet és másnap felkerestem a klinikát.
Moravcsik Károly megnézte a férfi adatlapját, melyen orosz átiratban kissé elferdítve a Tamás András név volt olvasható. Hisz ez egy magyar, villant benne a felismerés, és nyomban beszélni akart vele.
– Magyarul szóltam az idõs férfihez, de õ csak nézett rám értetlenül, üres tekintettel. A fõorvos barátom ekkor mondta el, hogy András a klinikán töltött ötven év alatt egyetlen szót sem szólt. Annak idején szótlansága miatt került a klinikára, ahol rájöttek, hogy nem bolond...
Mint Károly meséli, három hónapon át rendszeresen beszélt hozzá magyarul, próbálta kizökkenteni mély apátiájából. Barátja mondta, hogy Tamás András nem beteg, csak úgy védekezett a fogság viszontagságai ellen, hogy magába fordult és némaságba burkolózott.
– Az idõs magyart nagyon szerették a klinikán – folytatja. – Készséges, segítõkész és szinte mindenhez értõ ember volt. A klinika körletében lévõ asztalosmûhely vezetését is rábízták. Mindent megértett, amit mondtak neki, de egy hang sem hagyta el az ajkát. Hosszas próbálkozás után láttam, hogy kezd visszatérni az emlékezete és felismeri a magyar szavakat. Amikor megszólalt, örömömben megöleltem az öreget. Az elsõ szava az volt: Nyíregyháza. Majd újabb és újabb magyar szavakat mondott.
Moravcsik Károly felvette a kapcsolatot a moszkvai magyar nagykövetséggel. Kisvártatva világra szóló szenzáció lett az elõkerült magyar hadifogoly. A távoli klinikán megjelentek a nagy hírügynökségek, a BBC, a CNN és mások.
– Másfél évbe került, míg végre hazakerülhetett a szívemhez közel férkõzött Tamás András. Idõközben amputálni kellett az egyik lábát. Szegény, nem nagyon tudta felfogni, mi történik körülötte. Nem is akart elmenni a klinikáról, ahol biztonságban érezte magát. Az elutazása elõtt kértek, hogy kísérjem el Magyarországra. De az én beosztásom ezt akkor nem tette lehetõvé. Sõt, a televíziósok elõtt is csak orvosi köpenyben mutatkozhattam, mint András egyik orvosa. Fõorvos barátom repült el vele a szülõföldre...
Károly 2004-ben alezredesi rangban ment nyugdíjba. A munkaköre olyan volt, hogy minden leszolgált év kettõnek számított. Családja Moszkvában maradt. Lánya, Katalin és fia, Károly ott folytatják tanulmányaikat. Érdekesség, hogy a Moravcsik családban a Károly név apáról fiúra száll. A mi Károlyunk orosz állampolgár, de hazaszólította a honvágy.
– Öt év múltán végre nyíltan beszélhetek azokról a dolgokról, melyeket addig titokban kellett tartanom – mondja. – Sajnos, nem lehettem ott, amikor Tamás András végre megtalálta a szeretteit. És nem lehettem jelen a temetésén sem. De leginkább az fáj, hogy nem tudom, hol van a végsõ nyughelye. Pedig szeretnék virágot vinni a sírjára...
Az utolsó ismert magyar hadifogoly megtalálója próbálta kideríteni Tamás András nyughelyét, de nem járt sikerrel. Valamiért minden ajtó bezárult elõtte. Igaz, õ nem tudhatta, hogy a barátjává fogadott férfit valójában Toma Andrásnak hívták, aki 1945-ben 19 évesen lengyel területen esett szovjet hadifogságba, ahol 53 éven át élt. Végsõ nyugalomra Nyíregyházán talált az Északi Temetõ díszsírkertjében.
Halálának évfordulóján, 2005. április elsején katonai tiszteletadás mellett avatták fel az utolsó magyar hadifogoly, Toma András tartalékos fõtörzsõrmester síremlékét. Öt esztendeje, hogy nincsen közöttünk.
Balogh Csaba


Módosítás dátuma: 2009. április 06. hétfő