Biztos fogcsikorgató volt a tél 242 évvel ezelõtt is Felcsíkban a hegyek, s a havasok lábánál.
Kétszáz, illetve a legújabb kutatások szerint négyszáz csíki és háromszéki székely vértanú adta ártatlan életét a bízott szabadságért. Múltak a századok, menetrend szerint leesett a hó, s vörösre változott színe. Árulás, ellenség, külsõ erõk gyalázatos tevékenysége nyomán csappant a székely, erõsödött a kivándorlás. A vér az égre kiált, s hirdeti az õsök szabadságtiszteletét, most, annyi idõ után. A konok hun ivadék megelégelte, hogy mások irányítják sorsát, ott, szülõföldjén. Székelyország autonómiát akar!
Az Erdélyben szabadságjogokat kivívott székelység privilégiumait akarta megnyirbálni Mária Terézia, s katonaként bevetni õket a birodalom nyugati háborúiban. A Habsburg-rafinéria itt is érvényesült: határõrség felállítása volt a hivatalos álláspont, de ez ellen is fellángoltak a tiltakozások. A székelyek sérelmezték az idegen vezetést, s azt sem fogadhatták el, hogy a fegyveres szolgálat ellensúlyozásaképpen sem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat. A csíki és a háromszéki székelyek Madéfalván találkoztak, hogy nyomatékosítsák követeléseiket. A tárgyalás helyett gyilkos kartács volt a válasz, és háromórás vérfürdõben tobzódhattak az idegen zsoldosok. Így lett a székelyeknek is Golgotája.
A vész után ötfalunyi székely közösség vette a vándorbotot, s menekült el Moldvába több ezer éves lakhelyérõl. A sors tovább sújtotta a hõs népet, derûre mindig jött a ború, és egyre kevesebben maradtak ott, ahol õseik nyugszanak. Aki maradt viszont még erõteljesebben ragaszkodott a jusshoz, a földhöz, a néphez, a hithez és a hagyományokhoz. Csaba királyfi csillagösvényén járó elõdök mindig mutattak kiutat, a sovány föld is adott annyi vigaszt, hogy legyen kenyér az asztalra, és a fenyõfák táplálta tûz forrósítsa fel a havasi kalyibák, a lentebb levõ falvak nádtetõs házai lakóinak életét.
Trianonban késõbb kimondták a verdiktet, odadobtak a nagyhatalmak játékszerül egy országot, s embereket akartak megfosztani attól, hogy a Szent Korona alatt egyesüljenek. Nyolcvanöt év semmi a száz és ezer évekhez képest, de most a jelenben húsba vágó kérdés, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel segítsük, támogassuk azt a követelést, amelyet az öntudatra ébredõ székelyek megfogalmaztak. Az ember alapvetõ joga, hogy közösségében, kisebb és nagyobb egységében a kiválasztottjai vezessék, és amit véres verejtékkel megtermelt, abból elsõsorban õ részesülhessen.
Alapvetõ emberi kívánság és jog, hogy lehessen õrizni a hagyományt, tisztelni a múltat, s belõlük táplálkozva élni a jelenben. Az idegenek zsoldosaikkal mindig a saját szájízük szerint szabatnák át a világot, de amióta világ a világ az ellenállás is kifejlõdik. A halottak vére az égbe kiált, a mártírok neve fennmarad az utókornak, mert elviselhetetlen az igazságtalanság. Nem lehet a végtelenségig lábbal tiporni mindent, ami õsi, emberi és szent.
Székelyföld élni akar, ott, abban a hazában, amelyet az idõk kezdetén megszereztek és megtartottak lakói. Saját maga akar rendelkezni sorsa felõl. Nem ragadnak kardot és kaszát, nem a fegyvert használják nyomatékul, hanem a joggal, az érvekkel és az igazságtudattal apellálnak. Nem akarnak többet, mint ami elfogadott Európában, ott, ahova õk is tartoznak.
Idén megint választhatunk, legalábbis hihetjük, hogy a mi döntésünk alapján fordul majd jobbra a kormánykerék. Mindenképpen muszáj, hogy bekövetkezzen ez a változás, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan, és akik a hatalmat gyakorolják, azok nem csak minket, itt a csonka hazában, hanem a jelenlegi határainkon túl élõ véreinket úgy terelnék abba a nem létezõ Európába, hogy elvesszen minden, ami õsi, ami lélekemelõ, és ami magyar.
A pártok programjai már most körvonalazódnak, mindenki választhat szíve szerint. Elszakított véreink helyzetének javításához viszont egy önálló, kormányszintû intézmény létrehozása lenne kívánatos. Amelyik párt vállalja, hogy létrehozza a határon túli magyarok szaktárcáját, az lehet a nyerõ a nemzetféltõ állampolgárok körében.
A madéfalvi események helyszínén felállított turulmadaras emlékmû márványtáblájának latin felirata székelyöldöklést jelent. A csupa nagybetûvel írott szó megfelelõ betûit római számként összeadva 1764-et kapunk, a madéfalvi veszedelem évét.
G. Kirkovits István