Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanács létrehozását kezdeményezi a Magyar Közösség Pártja (MTI)

2016. szeptember 24. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás

Naszvad, 2016. szeptember 24. - Egy széleskörű, össztársadalmi magyar-magyar párbeszédre lehetőséget adó, intézményesített fórum, az úgynevezett Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanács létrehozását kezdeményezi a Magyar Közösség Pártja (MKP) - jelentette be Országos Tanácsának (OT) a tisztújítást követő első ülése után a felvidéki magyar párt vezetése Naszvadon szombaton.
A tervek szerint a fórum eszközül szolgál majd a megoldáskeresésre a felvidéki magyar közösséget aktuálisan érintő, illetve jövőjét befolyásoló kérdésekkel összefüggésben.
A Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanácsnak - amelynek összetételét egyelőre nem pontosították - minden országos szervezettségű magyar politikai és civil szervezet résztvevője lehet, illetve abban helyet kapnak majd az országos jellegű magyar intézmények képviselői a magyarok által lakott megyék, továbbá a jelentősebb magyarok lakta települések és az egyházak képviselői is.
A kezdeményezéssel azt is szeretnék elérni, hogy a felvidéki magyarságot érintő kérdések megvitatása - a kiút és megoldáskeresés - ne csak politikai pártok között zajló vitára korlátozódjon - mutatott rá Menyhárt József az MKP elnöke az OT ülése utáni sajtótájékoztatón.
"Úgy gondoljuk, hogy közösségünk létszámának riasztó fogyása - az, hogy 1991 és 2011 között több, mint 110 ezerrel csökkent a magukat magyarnak vallók száma - nem csupán a politikusokat, hanem minden magyar közszereplőt és országos intézményt kötelez arra, hogy részt vegyen ebben a párbeszédben" - hangsúlyozta Menyhárt József.
"Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy a magyar közösség létszámfogyatkozása és gazdasági problémái miatt elinduljon egy együttgondolkodás" - mondta a kezdeményezésről Őry Péter, az MKP OT elnöke. Hangsúlyozta: a felvidéki magyarságnak jövőképet kell adni, megmaradását biztosítani kell, s a kérdések megválaszolásához intézményi háttér is szükséges.
Az össztársadalmi magyar-magyar párbeszéd elindítására szolgáló fórum kialakításával a párt elnökségét bízta meg az OT, a fórum keretében tervezett egyeztetések első körét még az idén ősszel meg akarják tartani. A tervek szerint az első széleskörű fórumon az oktatás, a kultúra, és gazdaság a felvidéki magyarságot érintő kérdéseiről folyna, elsődlegesen szakmai diskurzus.