A román miniszterelnök leváltotta Temes megye magyar alprefektusát, mert autonómiáról beszélt (MTI)

2016. december 08. csütörtök Adminisztrátor
Nyomtatás

Kolozsvár, 2016. december 8. - Dacian Ciolos miniszterelnök a belügyminiszter javaslatára csütörtökön felmentette tisztségéből Marossy Zoltán Temes megyei alprefektust, aki egy temesvári portálnak adott interjúban szerdán többek között az autonómia szükségességéről, és Románia nemzetállami önmeghatározása elhibázott voltáról beszélt - közölte csütörtökön a Hotnews.ro portál.
Marossy Zoltánt a Pressalert.ro portálon szerda este élőben közvetített beszélgetésen magánemberi minőségben kérdezték a román-magyar viszony aktuális témáiról. A kötetlen hangvételű beszélgetés során azt próbálta elmagyarázni, hogy egy terület autonómiája nem azonos a terület elszakadásával, és az autonómia Európában arra megoldás, hogy a döntéseket minél közelebb hozzák az állampolgárokhoz. "Ez pedig Romániában is kívánatos. Én is szeretném, hogy legyen autonómia" - fogalmazott az alprefektus.
Azt is elmondta, hogy nem tartja helyesnek azt a megközelítést, hogy ugyanannyi autonómiát kell adni a székelyföldi Hargita és Kovászna megyének, mint például a dél-romániai Teleormannak vagy Konstancának. Az autonómia ugyanis a helyi lakosság igényét kell hogy kielégítse. "Ahol erre nincs igény, ott nem kell legyúrni az emberek torkán". Úgy vélte, csak az autonómiához való jog kell általános legyen, hogy ahol ezt igénylik, ott megkaphassák. Abbéli meggyőződését is hangoztatta, hogy Romániában a fejlett régiók fogják valamikor gazdasági alapon érvényesíteni az autonómiaigényüket, és akkor az esélyegyenlőség alapján más régiók is élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Az alprefektus azt is megemlítette, hogy a román alkotmány elhibázottan tekinti nemzetállamnak Romániát, mert a nemzetállam fogalma nem számol Románia más nemzetiségű lakóival. Úgy vélte, a román alkotmányban elhibázottan keveredik össze a nemzetiség és az állampolgárság fogalma.
Arra a kérdésre, hogy mit szól a budapesti politikusok december elsejével kapcsolatos kijelentéseihez, az alprefektus elmondta: magyarként annyiban zavarónak találja "a gyúlékony kijelentéseket", hogy ezek feszült légkört keltenek a magyarok körül Romániában. Örömét fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy Magyarországon a gyulai román közösség zavartalanul megünnepelhette december elsejét.
Marossy Zoltán tisztségéből való leváltását Liviu Iolu kormányszóvivő jelentette be a csütörtöki kormányülés után. "Az alprefektusnak az alkotmány betartása a feladata, nem pedig az alkotmány kommentálása" - fogalmazott a kormányszóvivő.
Marossy Zoltán az MTI-nek elmondta, nem érzi hibának, hogy elmondta a véleményét. Hozzátette azonban, hogy a prefektusi, alprefektusi tisztség kormánymegbizotti feladatok ellátását jelenti, amelyekhez szükség van a bizalomra. Megjegyezte: természetesnek tartja, hogy más, bizalmi embert nevezzenek ki helyébe, ha megingott az iránta érzett bizalom.
Marossy Zoltánt október közepén nevezték ki Temes megye alprefektusává. Korábban négy alkalommal összesen több mint kilenc évig töltötte be az alprefektusi tisztséget.