Ünnepi tanácskozást tartott Pozsonyban a Magyar és a Szlovák Tudományos Akadémia vezetõsége
November 3-án volt 180 éve, hogy Széchenyi István gróf a pozsonyi országgyûlésben bejelentette: birtokai egy évnyi jövedelmét, azaz 60 000 forintot felajánl egy magyar tudóstársaság létrehozására. Ezzel a Magyar Tudományos Akadémia alapjait rakta le. Kossuth Lajos szerint „ujjait a kornak ütõerére tevé, s megérti annak ütését”. Széchenyi valóban megértette, hogy hazája csak akkor tud fejlõdni és lépést tartani a fejlett világgal, ha intézményesíti tudományos életét. Elõrelátó gondolkodásával, de fõleg tetteivel méltán érdemelte ki a „legnagyobb magyar” megtisztelõ címet.
Nagylelkû gesztusát egy évszázad múltán törvénybe iktatták, s azóta november 3-át a magyar tudomány napjaként tartja számon az utókor.
Szinte magától értetõdõ, hogy ezen a napon és a hajdani helyszínen, a mai pozsonyi Egyetemi Könyvtár épületében tartotta meg ünnepi tanácskozását a Magyar és a Szlovák Tudományos Akadémia vezetõsége 180 éves közös gyökerek címmel. A szervezõk, a Magyar Köztársaság Nagykövetsége, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Magyar–Szlovák Történész Vegyes Bizottság az évfordulót tartották a legjobb alkalomnak arra, hogy az érdeklõdõk néhány elõadás révén betekinthessenek a tudományosság berkeibe. Dušan Kováe történész, az SZTA alelnöke ünnepi elõadásában nagyra értékelte az MTA létrejöttét és annak vitathatatlanul erõs hatását a szlovák tudományosság kialakulására a 19. században. A rendszerváltás utáni együttmûködését a két intézménynek átlagon felülinek nevezte a szlovák szakember.
Glatz Ferenc professzor, aki elnöke is volt egy idõben az MTA-nak, azt a gondolatot vetette fel, hogy meg kellene vizsgálni, mirõl vitatkoztak, mit adtak egymásnak a 19. században a Kárpát-medencében élõ értelmiségiek. Vajon mennyire voltak európai mûveltségûek, s mennyire értették a kor tendenciáit. Hogy Széchenyi értette, az biztosra vehetõ, minden tette ezt bizonyítja. Azt is meg kellene vizsgálni Glatz Ferenc szerint, vajon a mai értelmiségiek mérhetõk-e európai mércével, s képesek lennének-e olyan nagy tettekre, mint elõdeik voltak 150 évvel ezelõtt.
Szarka László történész, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a magyar–szlovák tudományos kapcsolatok sokrétûségérõl, és a párbeszédet segítõ, ám néha akadályozó tényezõkrõl számolt be. Annak a meggyõzõdésének adva hangot, hogy az újjáalakult Európában a tudományos kutatás is megtalálja a maga megérdemelt helyét.
Végh László, a Fórum Intézet kutatója a szlovákiai magyar intézményrendszer kialakulását tekintette át, hangsúlyozva azt a ma már megvalósított elvet, hogy saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat, mert a ránk váró munkát helyettünk senki nem fogja elvégezni. Elõadásához kapcsolódott a hazai magyar szellemi mûhelyek bemutatkozása. A Selye Egyetem, a Selye Kollégium, a Mercurius Csoport, a Gramma Nyelvi Iroda, a Kempelen Farkas Társaság, a Református Gyûjtemények, a Fórum Intézet, valamint a pozsonyi, a nyitrai és a besztercebányai magyar tanszék megannyi helyszíne a színvonalas szellemi munkának. A kérdés csak az, külön-külön vagy összefogva hogyan tudják „ujjukat rajta tartani a kor ütõerén”, s hozzájárulni ahhoz, hogy a szlovákiai magyar tudományosság a 21. század követelményeinek is megfeleljen.
NAGY ILDIKÓ