Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi idõszak kezdete.
Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi idõszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekrõl, Gáspárról, Menyhértrõl és Boldizsárról. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. Az ünnephez számtalan népszokás is kapcsolódikVízkereszt a "karácsonyi tizenketted" (12 napos ünnep) zárónapja. Innen az ünnep angol neve:" Twelfthday, Tizenkettedik nap". A 354 napos holdév és a napév közt kereken 12 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok - a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel - a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép késõbb e 12 nap ( „számos napok, csonka hét, regölõ hét") idõjárásából jósolt az újév idõjárására nézve. Epiphania görög szó, azt jelenti: "megnyilvánulás".
A pogány görög kultuszokban az istenség, megjelenését, és annak évenkénti megünneplését jelentette. Az õskeresztény egyház szinkretista hajlandóságából arra következtethetünk, hogy idõpontja a pogány korban is az év elejére esett, a visszatérõ napfényt köszöntõ téli ünnepkör része volt.
Epiphania ünnepe elõször a III. században tûnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. Száz évvel késõbb azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a "Legyõzhetetlen Nap" (Sol Invictus) pogány ünnepével, a népszerû Míthras napisten születésnapjával (dec. 25.) egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot késõbb a római egyház is átvette, sõt hozzácsatolták Jézus elsõ csodájáról (a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzõn) való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangéliumi esemény Jézus istenségének elsõ "megnyilvánulásai", epiphánéi.
Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekrõl, Gáspárról, Menyhértrõl és Boldizsárról, akik a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró tisztelettel hódoltak a gyermek és édesanyja, Mária elõtt, valamint Jézus megkeresztelkedésérõl. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A keleti egyházban a Jézus érintésétõl megszentült Jordán emlékezetére a folyók megkeresztelése is szokásban volt. A görög, bolgár és a szerb papok pompás körmenet élén vonultak a folyó partjára, s ott a szertartás részeként fából vagy jégbõl faragott keresztet vetettek a vízbe, amit aztán edzett testû hívek egymással versengve halásztak ki.
A víz megkeresztelésébõl, megszentelésébõl ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján (január 5.) végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezõgazdaság és állattartás területein is.
A víz és tömjén megszentelésébõl keletkezett a házszentelés szokása, amely viszont már a háromkirályok tiszteletéhez kapcsolódik. Vízkereszt egyházi jelképe, a sugárzó, arany betlehemi csillag is összekapcsolja a nap két szent eseményét.
Népszokások
Vízkereszt napjának népszokásai a templomban megszentelt vízhez kötõdnek. Ipolytarnócon, Litkén, Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belõle, hogy megóvja õket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz az embert születésétõl haláláig kísérte: ebbõl a vízbõl hintettek a bölcsõre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következõ vízkeresztre, azt a kútba öntötték.
Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi alamizsnagyûjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdõbetûjét (G + M + B) és az esedékes évszámot az ajtóra. A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.
A vízkeresztkor megszentelt vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelõkor (február 2.) megszentelt gyertyának. Ipolytarnócon 2-3 gyertyát vittek a templomba megszentelni, s azokat a ház elsõ szobájában tartották. Kettõt az esetleges halott számára tettek félre, egyet égzengés ellen. amennyiben az év folyamán nem volt szükség a gyertyákra, úgy azokat a következõ évben újra megszentelték. A már kétszer szentelt gyertyát a hosszan haldokló kezébe adták, hogy könnyítsen rajta. Mihálygergén a kétszer szentelt gyertyát az égiháború alkalmával gyújtották meg, úgy tartották, ahol ezt a gyertyát égetik, oda nem üt a villám. Volt rá eset, hogy a férjétõl elszökött menyecske fölött égették a szentelt gyertyát, hogy az ördögöt kiûzzék belõle. (Forrás: Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén)
Vízkereszthez kapcsolódik a következõ idõjóslás: "Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél." farkas