Az egész országban kinyitják a református templomokat (MTI)

2020. május 18. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás


Budapest, 2020. május 18. - Hétfőtől az egész országban, így Budapesten és Pest megyében is tartanak istentiszteletet a reformátusok - olvasható a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálatának közleményében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.

Az MRE elnökségi tanácsa arra kéri a gyülekezeteket, hogy - az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával -, tartsanak istentiszteleteket.
Kérik továbbá, hogy ahol zsúfoltság várható, ott lehetőség szerint szervezzenek külön istentiszteletet a 65 éven felülieknek.
A templomba lépéskor "kézfertőtlenítő használata javasolt, emellett az istentiszteleten kizárólag szájmaszkkal, sállal vagy kendővel eltakart arccal vehetnek részt a gyülekezeti tagok" - írták.
Hozzátették: a "templomban is tartani kell a jogszabályban meghatározott másfél méteres védőtávolságot, ugyanakkor a családtagok és egy háztartásban élők természetesen ülhetnek egymás mellett".

































 

Módosítás dátuma: 2020. május 18. hétfő