Ravasz László-emlékkiállítás nyílik Kecskeméten (MTI)

2018. február 16. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás


Kecskemét, 2018. február 16. - Ravasz László református püspök életét és munkásságát bemutató emlékkiállítás nyílik a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeumában Kecskeméten pénteken.
A leányfalui Faluház és Ravasz László Könyvtár vándorkiállítását megelőző sajtótájékoztatón Fogarasi Zsuzsa, a Ráday Múzeum igazgatója elmondta: Ravasz László református püspök több szállal is kötődik intézményükhöz. Egyrészt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke volt, másrészt 2007 és 2011 között már szerveztek egy emlékkiállítást, amely Ravasz László születésének 125. évfordulója alkalmából nyitottak meg.
Bencsik Orsolya múzeumpedagógus kiemelte: a mostani, 21 roll-upból álló tárlatot kiegészítették az 1930-as évekből származó nagyméretű fotóval, amelyen Ravasz László a kimagasló kulturális tevékenységért kapott Corvin-lánccal látható. Emellett egy kis enteriőrben a református püspök egykori Bimbó és Ráday utcai dolgozószobájának néhány bútorát is kiállították.
Beszélt arról is, hogy a kiállításhoz két előadás is kapcsolódik, a 11. és 12. évfolyamos tanulókat pedig egy beszélgetéssel, valamint hanganyagok és filmfelvételek lejátszásával egybekötött tárlatvezetéssel várják.
Mint elhangzott, a református püspök életútját bemutató tárlatot kurátorai, Ravasz László unokái, Bíbó Borbála és Szacsvay Éva, valamint dédunokája, Tegzes Orsolya állították össze. A március 14-éig látogatható vándorkiállítást Kecskemét után a Pápai Református Kollégiumában mutatják majd be.
Fogarasi Zsuzsa igazgató elmondta: a református egyház által fenntartott kecskeméti Ráday Múzeumban az elmúlt évben nyolc kiállítást szerveztek, több mint kétszáz foglalkozást tartottak és látogatóik száma elérte a hétezer főt.
Erről az évről kiemelte, hogy a csaknem kétszáz éves épület egyes helyiségeinek felújítása mellett egy új állandó kiállítás kialakítását tervezik. A tárlatot a város tulajdonában lévő Muraközy János-hagyatékból rendezik majd be. A 19. századi festőművészről elmondta, a Ráday Múzeum épületében működő kecskeméti jogi főiskolán Jókai Mór iskolatársa volt, akit vívni tanított, miközben a későbbi írótól ő rajzórákat kapott.
Az igazgató beszélt arról, hogy idén is lesz szabadtéri kiállításuk, ezúttal biblikus témában és először szerveznek majd nyári táborokat általános iskolásoknak.
Mint mondta, a múzeumba teszi át székhelyét a kecskeméti ásvány- és az éremgyűjtő kör és idén is folytatódnak a Fuxreiter András-ásványgyűjteményhez kapcsolódó múzeumpedagógiai előadások.
A Ládafia Utazó Múzeum elnevezésű kezdeményezésről Kriston-Bordi Zsuzsanna múzeumpedagógus elmondta, új programjuk révén a múzeumban őrzött értékekről a városi gyűjteményektől távolabb működő iskolákban tanuló diákok is bepillantást nyerhetnek. Múzeumpedagógusaik felkeresik az érdeklődő intézményeket, és ott tartják meg - a kecskeméti Ráday Múzeum állandó gyűjteményébe található műtárgyakra építve - a kiválasztott foglalkozásokat. A bemutatókat virtuális múzeumi sétával kezdik, majd a témákat korszerű oktatási módszerekkel, eszközökkel és bemutatókkal teszik érdekesebbé. A témától függő műtárgyakat, másolatokat, bemutatóanyagokat az egykori református gyülekezeti ládához hasonló faládába viszik a helyszínre, melyeket a gyerekek és a pedagógusok megnézhetnek, kézbe vehetnek, beszélgethetnek róla.