A Tündérfesztivállal kezdődik a Soproni Ünnepi Hetek (MTI)

2019. június 03. hétfő Adminisztrátor
Nyomtatás


Sopron, 2019. június 3. - A gyerekeknek szóló 12. Tündérfesztivállal kezdődik június 8-án a 62. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) programsorozat, az Erzsébet kerti rendezvény idén a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról és a Kockásfülű nyúl rajzfilmfigura 45. születésnapjáról is megemlékezik - hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján hétfőn Sopronban.
Szekeres Kriszta főszervező elmondta, hogy az Erzsébet kert 67 pontján lesznek programok. A Páneurópai Pikniket úgy jelenítik meg a fesztiválon, hogy a hagyományos "tündéri" játékok mellett olyan elemek is megjelennek, amelyek a szülők gyermekkorát idézik meg. Egyebek mellett lesznek pedálos moszkvicsok, festhető trabantok, óriási pöttyös labdák, de lehet hintázni a fák alatt, óriás szappanbuborékokat fújni, bunkert építeni üres kofferekből vagy piknikkosarakat díszíteni. Szombat este piknikmozit rendeznek, ahol párnákon ülve a Hamupipőke élőszereplős történetét vetítik.
A Kockásfülű nyúl azért kap központi szerepet, mert ez a mesefigura is úgy cselekszik, ahogy a tündérek, ahol baj van, ott segít - mondta a főszervező, majd hozzátette, hogy június 8-án a mese soproni születésű rajzolójával és rendezőjével, Richly Zsolttal és írójával, Marék Veronikával is találkozhatnak a résztvevők.
A gyermekeknek lesz nyuszisimogató, mozisátor, ahol a rajzfilm epizódjait vetítik, emellett olyan játékos feladatok, amelyeket távcsővel lehet megoldani.
Ismét megrendezik a jelmezversenyt, ezért a szervezők arra biztatják a résztvevőket, hogy tündérnek, vagy manónak öltözve látogassák meg a rendezvényt.
Goda István, a Fertő-Hanság nemzeti Park igazgatósági tagja arról beszélt, hogy a fesztiválon hangsúlyos szerepet kap a természetvédelem. Az úgynevezett Liba laborban olyan játékokkal készülnek, amelyek a természet és a környezet védelmére oktatnak.
Pataki András, a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgató-főrendezője hozzátette, hogy a Soproni Ünnepi Hetek programsorozat első hétvégéje a gyermekekről szól, június 10. és 17. között rendezik a Sopron Drum elnevezésű "ütős" fesztivált, amelyen a koncertek mellett mesterkurzusokat is tartanak, mások mellett Dennis Chamberszel és Tommy Campbellel.
A Hét Tánc Festet június 17. és 23. között rendezik, míg a Sopron Classic elnevezésű tematikus hetet július 1-je és 7. között tartják, ez utóbbin a komolyzene kapja a főszerepet - mondta Pataki András.