A The New York Times méltatta Tarr Béla filmjét
Hat napon át vetítették New Yorkban a Modern Mûvészetek Múzeumában (MoMA) Tarr Béla 1994-ben készült 420 perces, Sátántangó címû filmjét. A Krasznahorkai László regényébõl készült filmrõl és az alkotóról a The New York Times írt méltatást.
„Lehetne persze néhány más dolgot is csinálni a 420 perc alatt, ameddig Tarr Béla remekmûve, a Sátántangó tart. Például elkövethetünk lassú szellemi öngyilkosságot a Mindenki szereti Raymondot címû sorozat 14 epizódjának megtekintésével. Ez a magyar film a kortárs mûvész azon ritka alkotásainak egyike, amely koncentrált odaadást követel a közönségtõl: az idõ luxusát” – írta Manohla Dargis, a tekintélyes amerikai lap kritikusa.
Dargis a Sátántangó nyitójelenetét idézve megállapítja: „Tarr e burjánzóan lassú léptû jelenetet egy hosszú beállítással filmezi, csodálatos szerkesztéssel és gazdagon árnyalt fekete-fehér tónusokkal, hogy megtalálja a szépséget minden nyomorult és mondén szegletben.” A film szerkezetérõl szólva kiemeli a tangóstruktúrát, amit a rendezõ az eredeti könyvbõl vett át: „hat lépés elõre, hat lépés hátra”. „Ez emeli ki a város lakóinak rituális elõremozgás-hiányát. Elõször látunk egy alkohol áztatta kocsmai táncot egy kívülrõl belesõ emberrel együtt. A jelenet meglehetõsen nevetségesnek látszik. Késõbb, amikor a szereplõ öngyilkosságot követ el, a mulatság az elkárhozottak táncává válik.”
A lap idézi Tarr Bélának a Kinoeye címû internetes újság számára adott interjúját, amely szerint a mai nemzedék képes követni az információ logikáját, a történet logikáját, de az élet logikáját nem. „A Sátántangóban az élet hol szép, hol groteszk, de mindig megbabonázó. Az univerzum e mocskos zugában férfiak és nõk egymástól rabolnak, meglesik a szomszédokat, járkálnak (sokat), és beleisszák magukat a feledésbe” – írta az amerikai lap kritikusa, aki szerint a történetet lehet a kommunizmus összeomlásának és a kapitalizmus hamis ígéretének allegóriájaként értelmezni. Külön felhívja a figyelmet arra, hogy a hosszú, kevés párbeszéddel tarkított jelenetekben Tarr milyen ragyogóan bánik a hanggal, például egy légy zümmögésével, egy kövér ember ritmusos zihálásával vagy három, lépcsõt mászó férfi lépteinek szinkópás hangjaival.