Hatodszor rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált Budapesten (MTI)

2019. március 23. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás



Budapest, 2019. március 23. - Április 26. és 30. között az idén hatodik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált - mondta Dörner György, a színház igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.

A fesztivál az Újszínház előadásával, a Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyve alapján készülő Csíksomlyói passióval indul - közölte.
A rendezvény második napján a Békéscsabai Jókai Színház lép fel Rákosi Viktor-Nemlaha György Elnémult harangok című színművével.
Április 28-án, vasárnap a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház adja elő Páskándi Géza Lélekharang című drámáját az Újszínház nagyszínpadán, a Bubik István Stúdiószínpadon pedig Csernus Mariann Vizsolyi Biblia estjét láthatják az érdeklődők.
Másnap Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és színjátszó gyerekek lépnek fel, akik már korábban is nagy sikert arattak a szentek életéből előadott példázatokkal. Az egri Gárdonyi Géza Színház Fekete Sándor Lenkey tábornok című történelmi drámájával szerepel a fesztiválon.
Az utolsó napon Mihályi Győző színművész előadóestje kerül színpadra, a fesztivált pedig a Bolyki Brothers koncertje zárja - ismertette Dörner György.

 

Módosítás dátuma: 2019. március 23. szombat