Liszt arcai (euroastrainfo)

2014. február 22. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás


2014/02/10 - 2014. február 10-én jelenik meg Várnagy Andrea és Farkas Zsolt új albuma Liszt arcai  címmel, melyen a zeneszerzőzseni kevésbé ismert oldalait is meg kívánják mutatni.

„Liszt arcai" vad, vagány, virtuóz - mint három szenvedélyes, romantikus akkord; ezek az első jelzők, amelyek először sejlenek fel bennünk Liszt nevének hallatára. Vagy talán a leghíresebb romantikus, egy korabeli szupersztár és a gyengébbik nem odaadó híve?

A Liszt válogatott műveit tartalmazó korong különlegessége, hogy a legtöbbekben élő „virtuóz Liszt" képtől megpróbál eltávolodni és a nagy zeneszerző kevésbé ismert oldalait állítja középpontba. Liszt zenéje ugyanis nemcsak a virtuozitása jegyeit viseli magán, hanem a magyarságáét, a kozmopolitizmusáét és a mélyen hívő embert is megmutatja.
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt úgy igyekezett összeállítani a lemezt, hogy Liszt minden arcát megismerhessük, és a hallgató kiválaszthassa magának azt, amelyik a legközelebb áll hozzá.
Ezért kapta a lemez a Liszt arcai címet, melynek megjelenése most, februárban aktuális.

Két ember - egy zongora. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt missziója.
Ritka lehetősége az életnek, ami Várnagy Andreának és Farkas Zsoltnak megadatott. A zene és a zongorázás szenvedélyes szeretete mindkettőjük pályáját egy irányba terelte. Azon kevés szerencsés párok közé tartoznak, akiknek az élete és a hivatása is közös.

Mindketten a győri Zeneművészeti Főiskolán szereztek zongoratanári-kamaraművészi diplomát 1993-ban, majd a kezdők bátorságával, állás és biztos jövedelem nélkül Münchenbe mentek, ahol előadóművészi diplomával gazdagodtak. Zsolt ezután Münchenben, míg Andrea végül Dortmundban folytatta tovább tanulmányait, ahol megszerezték zongoraművészi mesterdiplomájukat. 1997-ben tértek haza Németországból. Zsoltot rögtön felkérték, hogy tanítson egykori alma materükben. Azóta is a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanára. Tizenegy évvel ezelőtt Budapesten telepedtek le, ahol a sok gyakorlás, koncertezés mellett három gyermeket nevelnek.

Pályájuk kezdetén szinte kizárólag szóló fellépéseket vállaltak, azonban második kislányuk születése után felkérést kaptak egy négykezes zongorakoncertre. A produkció sikere jelnek bizonyult, hirtelen világossá vált, miért lettek muzsikusok és miért kötötték össze az életüket. Azóta főleg közös, négykezes fellépésekkel járják Magyarországot és a világot. Mindketten vallják, hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni, a komolyzenét közel kell vinni a gyerekekhez. Elsősorban olyan darabokat játszanak, amiket a legkisebbek is ismerhetnek és megálmodták a Zeneképzelet című műsorukat, amely nemcsak zongorajátékból áll - a zenén kívül versekkel és személyes történetekkel is próbálnak utat találni a kicsikhez...

„Ha a művész megosztja a hallgatósággal a zenéhez fűződő személyes történetét, azzal a közönség is közelebb kerül a darabhoz. Nincs ez másképpen a gyerekekkel sem. Csodálatos látni, amikor az eleinte kicsit feszengő gyerekek kinyílnak és elkezdik élvezni a zenét és elraktározzák az általa kapott élményt. Látni a sok csillogó szemet - akkor az ember tudja, hogy ezért érdemes csinálni."

A Zeneképzelettel elkezdődtek a vidéki turnék, amiken hátrányos helyzetű kisgyerekeknek is elvitték a komolyzene élményét, a Földi mese című műsorukkal pedig a középiskolás korosztálynak nyújtanak maradandó emléket. Repertoárjuk részét képezi Liszt Ferenc Szerelmi álmok című zongoraműve is, melyet a világon elsőként számukra dolgozott át Horváth Barnabás Erkel-díjas zeneszerző négykezes darabbá. Első lemezeik is ezekből a műsorokból születtek, 2004-ben jelent meg a Zeneképzelet lemezen, melyhez Antall Imre, néhai nagy zongoristaként írt baráti ajánlót. A műsorból készült második lemezben, mely 2008-ban látott napvilágot Pécsi Ildikó működött közre versmondóként, akit szintén elbűvölt Andrea és Zsolt missziója.

„Időnként nagyon fárasztó a sok utazás. Volt olyan, hogy New York után Kárpátalján léptünk fel, a hazaérkezésünket követően pedig olyan vidéki iskolák tornatermeiben, ahová a hordozható zongoránkat vittük. A legnagyobb csillogás után szó szerint a legnagyobb szegénységbe, ahol olyan gyerekeknek játszottunk, akik biztosan nem esznek minden nap elég ételt... Ezt látni, szívszorító és nagyon sok energiát kivesz az emberből, másrészt fel is tölti. Mert a koncert után odajönnek, körbeállnak minket, megölelnek. Volt olyan kislány, aki azt mondta, ez volt élete legszebb napja..."

Fáradhatatlanságukat és elhivatottságukat jelzi, hogy a Filharmónia felkérésére készült gyerekeknek szóló műsoraikat, a mai napig több mint félmillió gyermek hallotta. A Nemzeti Kulturális Alap megbízásából pedig eljutottak a szegénysorban élő, hátrányos helyzetű gyermekekhez is. 2008-ban Borbély T. András közreműködésével kiadták a bibliai teremtéstörténetet feldolgozó Teremtés című lemezüket, melyet a karácsonyi hangulatú Földi mese követett. Utóbbiban Csurka László, Papadimitriu Athina és Gesztesi Károly volt a zongorista-házaspár segítségére.

Vidéki és határon túli turnéik mellett számos felkérést kapnak a tengeren túlról. Többször koncerteztek New Yorkban, bejárták Kanadát és a clevelandi, chicagoi és a st. louisi közönség is szeretettel fogadta őket. A kettősség, hogy egyik nap egy kis falu tornatermében, hátrányos helyzetű gyerekeknek zenélnek, néhány nap múlva pedig Amerika egy csillogó koncerttermében lépnek fel, előkelő közönség előtt a mindennapjaik része. Mint ahogy az is, hogy egyszerre művészek és szülők.

„Amikor csak tehetjük a gyerekeket is magunkkal visszük a turnéra, sőt, van olyan produkciónk, amiben ők is részt vesznek. Laura időnként az előadások angol és magyar nyelvű konferansziéja, miközben a zongorajáték alatt vetített slideshow-t Lili kezeli hatalmas profizmussal és szakértelemmel. A színpadon jó csapatot alkotunk, de koncert előtt és után család vagyunk - ugyanolyan anyuka és apuka, mint mások. Volt már rá példa, hogy előadás előtt estélyiben és szmokingban tettük tisztába a kisfiúnkat, kezet mostunk, majd felmentünk a színpadra."

Nagy megtiszteltetés volt számukra, hogy 2013-ban, a 6. alkalommal megrendezett Házasság hetének arcai lehettek, bár nekik természetes, az a teljes harmónia, amiben dolgoznak és élnek - egymásra hangolva. Két lányukat és kisfiúkat a zene szeretetére nevelik, de a zongorázást egyiküknél sem erőltetik. Kisebb lányuk, a 12 éves Lili mégis szülei hivatását választotta és már most jelentős sikereket tudhat magáénak. Nemrég egy bécsi versenyen a mezőny legeredményesebb magyar indulója lett. Nagylányuk, a 16 éves Laura inkább a színjátszás és az irodalom iránt érdeklődik, szerepelt már rádiójátékokban is és jelenleg a Kossuth Rádió gyerekriportere. A család legfiatalabb tagját, Lórántot, egyenlőre leginkább a sport, a foci érdekli és tehetsége is van hozzá. Mindössze 4 és fél évesen a Ferencváros utánpótlás csapatának igazolt játékosa.

A számos országos és külföldi fellépés után 2013 decemberében a nemrég felújított Zeneakadémia Nagytermében is bemutatkoztak a nagyközönségnek. Emellett folyamatosan dolgoztak új lemezükön, melynek ötlete egy kijevi fellépés alkalmával született meg.

Így áll hát össze a kép: Egy zongora, két ember, négy kéz, egy élet... Lantai József


 

Módosítás dátuma: 2014. február 22. szombat