FotoMedia

1994. november 24. - Beiktatják Mexikó új elnökét
Bár az „igazság bizottsága" — közéleti személyiségek, politikusok, újságírók grémiuma — kétségbe vonta a mexikói választások hitelességét, úgy tűnik, semmi akadálya, hogy Ernesto Zedillo december 1-jén felöltse a nemzetiszínű elnöki szalagot. A több mint nyolcvanezer helyi és a 934 külföldi megfigyelő véleménye szerint részrehajlás nélkül, egyenlő feltételek között, erkölcsileg megalapozottan és kitűnő szakmai körülmények közepette zajlott a választás augusztus 21-én.
A mexikóvárosi metró egyik leghosszabb vonalának egyetemi városi végállomásán egy feliratos trikót viselő fiatalember lép be a gumikerekeken gördülő kocsiba. Nekitámaszkodik a falnak, és egykedvüen várja az indulást. Az utasok ügyet sem vetnek trikója föliratára. Pedig nem akármi olvasható rajta: Zedillót és pártját, az Intézményes Forradalmi Pártot (PRI) népszerűsíti. Ez a ruhadarab is az egyik választási nagygyűlésről származik.
A nép tehát megnyugodott, a veracruzi éttermekben a vendégek boldogan és önfeledten éneklik a mariachi zenekarok nótáit. A választási küzdelem eldőlt a PRI és Zedillo javára. A szavazatok 50,18 százalékát szerezték meg. A leendő elnök egyedül alakíthat kormányt, folytatva a PRI 65 éves, megszakítás nélküli uralmát.

Indiánlázadás
Az idei választásokra az eddigi elnök, Carlos Salinas a referendum legitimitásának növelése érdekében több fontos változtatást iktatott törvénybe. A névjegyzékbe fölvett 45,7 millió polgárt fényképes, ujjlenyomatos azonosító igazolvánnyal látták el. Mivel személyi igazolvány nincs, ez vélhetően nem csupán szuvenír lesz a mexikóiak számára. Az óriási országban több mint 96 ezer – először elfüggönyözött – szavazófülkét állítottak föl. Nem véletlenül állapítja meg a szavazásról kiadott belügyminisztériumi brossura szerzője, hogy a szüleiket nagy számban elkísérő gyerekek számára kitűnő alkalom volt ez a politikai szocializációra, arra, hogy tapasztalatokra tegyenek szert a társadalmi tanulási folyamatban.
Szükség is van erre, hiszen nagy feladatok várnak a mexikóiakra. Az 1988 óta hatalmon lévő Salinas ugyanis föladta a leckét: aláírta az Egyesült Államokkal és Kanadával a szabadkereskedelmi megállapodást (az EFTA-t), és elérte Mexikó felvételét az OECD – a legfejlettebb országok gazdasági együttműködési szervezete – tagállamai sorába. Salinas hat évéből ötöt föltétlenül a sikerek évének könyvelhet el. Olyan eredményeket ért el, mint a 150 százalékos infláció egy számjegyűre csökkentését, a külföldi tőke nagyarányú beáramlását, a költségvetési deficit minimalizálását, a nagyarányú privatizációt és óriási infrastrukturális fejlesztéseket.
Ugyanakkor a gazdasági liberalizáció egyensúlyproblémákat is okozott. Bár az EFTA-szerződést Mexikó számára nagyon kedvezően, nem egyenlő föltételekkel kötötték meg, mégis a kis- és a középvállalkozók közül sokan belerokkannak a kemény versenyhelyzetbe. A korábban kiépített szociális védőháló szakadozik, a nagyon olcsó népélelmezési cikkek (a kukoricaliszt, a bab) már nem elegendőek a társadalmi feszültségek oldására. Az északi Chihuahua tartományban több mint félszáz gyermek halt meg éhínség következtében. Az országot járó utazók figyelmét nem kerülheti el az utak mentén, a falvakban látható nyomor közeli szegénység sem.
Nem is maradt el a történelmi léptékben menetrendszerűnek számító indiánlázadás. Az év elején az ország legdélibb államában, Chiapasban Marcos gerillavezér felkelő zapoték indiánjait fegyveres harc után tárgyalásokkal sikerült lecsillapítani, és a dzsungelekbe visszaszorítani. A hamu alatt azonban izzik a parázs, és erről a vidékről eltanácsolják a külföldieket. Már a vízumkérő lapon fölteszik a kérdést, szándékozik-e az ország déli részébe utazni? Hasonló kérdés vonatkozik az ország északi részére is. Ott az ő „nagy testvérükkel", az USA-val vannak súrlódások. Tömegesen lépik át a határt a leendő mexikói feketemunkások. Ahogy ők fogalmaznak: „haza mennek". Texas, Új-Mexikó, Arizona és Észak-Kalifornia ugyanis csak a két ország közötti – Mexikó számára vesztes – háborút lezáró 1848-as szerződés óta tartoznak az Amerikai Egyesült Államokhoz.

Jólétet ígérnek
Az egyik legészakibb város, az amerikai San Diego szomszédságában fekvő Tijuana szomorú nevezetessége az, hogy idén márciusban ott lőtték agyon a korteskörúton lévő elnökjelöltet, Donaldo Colosiót. Az elfogott magányos tettesről szóló magyarázatot persze senki nem hiszi el, sokkal inkább bizonyos érdekcsoportok küzdelmét sejtik a merénylet mögött.
A szomorú eseményeknek ezzel még nem szakadt vége, mert áldozatul esett a guadalajarai érsek, aki állítólag sokat tudott a kábítószer-maffiáról, valamint a választások után egy hónappal, a párt székházából kijövet, meggyilkolták a PRI főtitkárát is. Az illető öccse helyettes államügyészként a kábítószerügyek vizsgálója. Azt már csak mellékesen írom le, hogy márciusban elrabolták a legnagyobb kereskedelmi bank elnökét, és csak júliusban engedték szabadon 30 millió dollár ellenében. Hasonló sorsra jutott egy óriási szupermarket-hálózat vezérigazgatója, akit fényes nappal az utcán raboltak el. A maffia tehát beépült a gazdasági-politikai életbe.
Az egyszerű átlagpolgár és a turista mégis biztonságban érezheti magát Mexikóban. Sok éve ott élő külföldiek tanúsítják, hogy egyetlen atrocitás sem érte őket. Pedig hallani turisták elleni támadásról, a sérelmükre elkövetett rablásokról. De hát ilyesmi a világon mindenhol előfordul. A város „érdes részeit" ott is tanácsos elkerülni. Brazíliában a rendőrök is lépten-nyomon figyelmeztetik az embert, hogy a fényképezőgép, a videó csábít a lopásra. Mexikóban a rendőrök készségesen felajánlják segítségüket és eligazítják a bizonytalankodó turistát. Pedig éppen elég munkát ad nekik a túláradó autófolyam kordában tartása. Ráadásul jönnek a tüntetők, akik rendszeresen fölvonulnak a gigantikus főváros hatalmas főterére, a Zokalóra, hogy aztán letáborozzanak, berendezkedjenek lakókocsijaikba, autóbuszaikba. Hasonló táborok más frekventált helyen, mint például az egyik legforgalmasabb főútvonal, a Reforma mentén is láthatók. Ez utóbbin a chiapasi zapoték indiánok ütöttek tanyát, két fa közé kifeszítve a függőágyat, így tengetik napjaikat. Aktivistáik gyűjtögetnek és hangosbeszélőn hirdetik követeléseiket. A sátrak között transzparensek és a hatóságok által telepített vécék sorjáznak.
A legnagyobb politikai plakátokon persze Ernesto Zedillo fotója látható, amint jólétet ígér a családoknak. Rájuk is fér. Bár a lakosság 20 százalékának életszínvonala emelkedett, számukra nem gond a második autó megvétele, hogy a rendszám alapján működő forgalomcsökkentő tiltást kivédjék, vagy hogy megvegyenek egy lakást. A középosztályból származik az állami egyetem háromszázezer hallgatójának többsége és a borsos tandíjú magánegyetemek diáksága. Széthúzódott a mezőny, két-három részre szakadt a mexikói társadalom. Ötvenmillióra teszik a szegények számát, s közülük 15 milliónyian a létminimum alatt élnek. Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni, hogy egy csekély réteg nagyon meggazdagodott. A sokszoros milliomosok száma megtízszereződött. A világ húsz leggazdagabb embere közül három mexikói. Ezek egyike állítólag a leköszönő elnök, aki egyébként nem válik munkanélkülivé, mert legfőbb esélyese a Világkereskedelmi Szervezet (a WTO) elnöki megbízatásának.

A győztes PRI
Nyílt titok, hogy a gazdagok többsége a PRI holdudvarába tartozik, s az ügy és saját érdekében hajlandó anyagi áldozatot is hozni. Azt beszélik, hogy Salinas villásreggelire vendégül látott 35 gazdasági hatalmasságot, és bejelentette igényét fejenként 25 millió dollárra a PRI kampányához. Összesen mintegy 3 milliárd dollárt költöttek el. A választási törvény szerint ez az összeg legfeljebb 42 millió lehet. Egy kicsit túlköltekeztek. Mindenesetre még a legapróbb falvakban is föliratok hirdetik a kerítéseken: Köszönjük, hogy a PRI-re szavaz!
November első napján – a Halloween és mindenszentek ünnepei közepette – tájékoztatja a mindenkori elnök a lakosságot az ország helyzetéről. Az idén leköszönő elnök az utolsó Informaját tartotta. Ilyenkor az összes tévéállomás ezt sugározza. A bevezető képekben Salinas új metróvonalat avat, vízi erőművet indít, szalagot vág át, köszönt és ünnepel, gyarapítja az országot. Ez igaz, hisz a fejlődés önmagáért beszél. És már látjuk is a képernyőn, amint rendőrmotorosok kíséretében begördül a parlament elé egy ezüstszürke – autóbusz. A jármű felirata: Benito Juarez, aki zapoték indián származású múlt századi mexikói elnök volt. Kiszáll Salinas a köznép járművéből és politikusok sorfala között lép be a felállva tapsoló képviselők közé. No, azért nem ment minden ilyen ünnepélyesen.
A Demokratikus Forradalmi Párt, a baloldali PRD betartotta ígéretét, és botrányos tüntetésbe kezdett. Bekiabálásaikkal megszakították képviselőik az elnöki beszámolót, és „pobres” feliratú táblákat tartottak a magasba. A parlament elnöke teremtett rendet. Az üzenet vissza-visszatérő, talán a legtöbbet emlegetett kifejezése a szolidaritás volt. A Nemzeti Szolidaritási Program a költségvetés 30 százalékával rendelkezik, és eredményes működését tanúsítja sok ezer kilométernyi új út és bővülő vízhálózat. Az persze előfordul, hogy a pénz egy része a vidéki útvesztőkben elsikkad, de hát ez máshol is megesik.
Ilyen beszámoló vár majd az új elnökre, a sebtében, a hagyományok szerint kijelölt és megválasztott Zedillóra is, ujjal mutatva. A kiválasztás állítólag úgy zajlott, hogy Salinas összehívta munkatársait, és az egybegyűlteknek az északi Sonora állam kormányzója egy videofelvételt mutatott, melyen a meggyilkolt Colosiót láthatták barátja és egyben kampányfőnöke kíséretében. Ez utóbbi nem más, mint Zedillo. Ez volt a videofelvétel üzenete. Mindenszentekkor Taxco, a csodaszép ezüstváros főterén a felvirágozott emlékhely főhelyén Donaldo Colosio fényképét láttam. 1994-ben egy mártírt és új elnököt kapott Mexikó.
Ha cinikus volnék, azt írnám, hogy ez az év eseményekben gazdag volt a mexikóiak számára. Az tény, hogy eredményekben gazdag és sok áldozattal járó év volt. Ez utóbbi hagyományoktól, úgy tűnik, még nem tudott megszabadulni ennek a szép és gazdag országnak a tehetséges és dolgos népe. Zétényi Zoltán

Ernesto Zedillo
A december 1-jén beiktatásra kerülő elnök, az okleveles közgazdász, Ernesto Zedillo, Mexikóvárosban született, 1951. december 27-én. Családja a dél-kaliforniai Mexicali városába emigrált, és itt végezte el az általános és a középiskolát. Visszatérve a mexikói városba, társadalomtudományi-közgazdasági tanulmányokat folytatott, és az Országos Politechnikai Intézetbe járt. Itt szerzett közgazdász oklevelet 1974-ben. Posztgraduális tanulmányokat folytatott többek közölt az angliai Bradford Egyetemen, a coloradói egyetemen, majd később a Yale Egyetemen. Ez utóbbin doktori címet szerzett.
Felesége Nilda Patrícia Velasco Nunez. Öt gyermekük van. 1969-ben a Hadsereg Nemzeti Bankjában kezdett dolgozni, majd a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetési főosztályán volt elemző. 1978-ban kinevezték a Mexikói Bank munkatársává és a vezérigazgató-helyettes tanácsadójává. Négy év múlva kutatási igazgatóhelyettesnek nevezték ki. 1987-ben a Program- és Költségvetési Minisztérium államtitkára lesz. Salinas kormányában megőrzi miniszteri beosztását, majd 1992-től a közoktatási tárcát irányítja.
Húsz éve tagja a PRI-nek. 1993-ban a PRI elnökjelöltje, Donaldo Colosio felkéri a választási kampány irányítására. Az elnökjelölt meggyilkolását követően Salinas elnök kinevezett utódja, aki december 1-jén hivatalosan is átveszi a hatalmat.