Főoldal Sajtóarchívum Erdészeti Lapok Madarak és Fák Napja Budapesten (Erdészeti Lapok)

Madarak és Fák Napja Budapesten (Erdészeti Lapok)

E-mail Nyomtatás PDF

2008. június - Az Állatkert Barlang-vetítőjében érdekes filmbemutató tette még csábítóbbá a rendezvényt. A BBC egyik új produkcióját, az „A Föld” című természetfilm készítésének körülményeiről forgatott dokumentumfilmet vetítették.
A reggel óta folyamatosan érkező gyermekeket, iskolai csoportokat és családokat több-állomásos vetélkedővel várták a kitelepült szervezetek, köztük az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskolai Szakosztálya.
A teszt-feladatlapot hibátlanul kitöltő csoport minden tagja kapott egy ifjúsági természetvédelmi magazint.
Az egyesület sátrát is egymás után állták körül a fővárosi és vidéki iskolai csoportok tanulói, óvodások, sőt még pozsonyi kisiskolások is. A Szabó Lajos szakosztály-titkár által fölvonultatott agancsok, koponyák és egyéb kincsek nagy sikert arattak a gyermekek körében.
A pedagógusok körében elsősorban az erdei iskolákat fölsoroló katalógus volt nagyon népszerű.
Aznap mintegy háromezren látogattak el a Fővárosi Állatkertbe.
* * *
A Madarak és Fák Napja történetének kiindulópontja egy 1902. március 19-én Párizsban aláírt egyezmény, amely a mezőgazdaságban hasznos madarak védelmét szolgálta.
Ehhez az egyezményhez az Osztrák-Magyar Monarchia is csatlakozott: a dokumentumot Bécs és Budapest nevében A. Wolkenstein nagykövet látta el kézjegyével. Ugyanebben az évben Chernel István ornitológus már meg is szervezte az első magyarországi Madarak és Fák Napját. Négy évvel később, 1906-ban – Herman Ottó javaslatára – Apponyi Albert gróf, a korabeli idők vallás- és közoktatásügyi minisztere már arról rendelkezett, hogy az ország iskoláiban évente egy napot a madaraknak és a fáknak kell szentelni. Ezt a napot hagyományosan május elején szokás tartani, 1994 óta pedig külön rendelet jelöli ki május 10-ét a Madarak és Fák Napjaként. Kép és szöveg: Zétényi Zoltán

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 341 vendég böngészi