Főoldal Sajtószemle Megkezdődött Trianon gyógyítása (Magyar Hírlap )

Megkezdődött Trianon gyógyítása (Magyar Hírlap )

E-mail Nyomtatás PDF


2011. május 27. - A trianoni trauma feldolgozásának leghatékonyabb eszköze a szolidaritás és az emlékezés – mondta Papcsák Ferenc, a XIV. kerület fideszes polgármestere egy zuglói konferencián. „Tavaly az új magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június negyedikét, a trianoni békeszerződés évfordulóját. Egész életemben büszke leszek arra, hogy igennel szavazhattam erre a törvényre” – hangsúlyozta Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere tegnap a Trianon, 1920. június 4.–2010. augusztus 20. című budapesti konferencia megnyitóján. Kiemelte, a trauma feldolgozásához és megértéséhez elsősorban emlékeznünk kell. „Trianonról beszélnünk kell, mert csakis a beszéd közben világosodhat meg az értelem. Mindaddig, amíg nem értjük meg a történteket, nem szabadulunk meg az árnyéktól. Értelmetlenségből pedig nem születik megoldás, nem születik megtisztulás, nem lesz tiszta és erős haza” – fogalmazott a polgármester. „Európa és az ország öregszik, ha így megy tovább, 2050-ben a lakosság fele időskorú honfitársunk lesz, egyharmada pedig a mindennapokkal küzdő roma testvérünk. Fontos, hogy talpra álljunk, és egy teljesen új országot építsünk” – jelentette ki, majd rámutatott, kilencvenegy évvel a békediktátum után az a feladatunk, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki, és emlékezzünk mindazokra, akik akaratuk ellenére határainkon kívül rekedtek, akiket magyar származásuk miatt ért meghurcoltatás.

„Trianon legfontosabb következménye, hogy tíz országban szétszóródva él a magyarság, illetve hogy hosszú távra tönkrement a kelet-közép-európai országok kapcsolata” – emelte ki előadásában Raffay Ernő történész, egyetemi tanár, és emlékeztetett, Trianonnál Magyarország területének több mint 73 százaléka veszett el. Kiemelte, az ország megmaradásához erős magyar gazdaság, erős magyar hadsereg, erős magyar lélek és a magyarság gyarapodása szükséges. Fontosnak nevezte, hogy Trianon kérdését a világ is megismerje.

Levélben köszöntötte a konferenciát az elfoglaltsága miatt távol maradó Tőkés László. Az Európai Parlament alelnöke azt írta, a nemzeti összetartozás tanúságtételével és a könnyített honosítás elindításával tavaly megkezdődött Trianon gyógyítása. Csókás Adrienn

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 387 vendég böngészi