FotoMedia

2013. február 7. - A baloldaliak esetenként nem szeretik a diktatúrát, pedig létük éltető eleme. Olyankor félnek tőle, amikor nem ők vezénylik a demokrácia-adta hatalmat. Elméleti irományaikban még mindig úgy írnak a baloldaliságról meg a demokráciáról, mint valami egyértelműen nemes fogalomról, aminek címkéje alatt megvalósul a néphatalom. Baloldali értékekről szavalnak, ami a szegények, elesettek, a kisemberek iránti elkötelezettséget és gondoskodást jelenti, a demokrácia pedig ennek olyan politikai irányzata, ami a nép akaratából jön létre a nép érdekében. Pedig a harcos internacionalizmus 220 éves történelme forradalmak, háborúk, osztályharcok, merényletek hosszú sora a „haladás” ellenzői, a „reakció” ellen, az emberi élet minden természetes rendje ellen. Most éppen Magyarországot támadja a nemzetközi baloldal, mert olyan kormánya van, amely a nemzet védelmét vállalta magára.
A baloldal erős nemzetközi szövetkezés a Föld javainak birtoklására és a világ népei fölötti hatalom megszerzésére. Ez a nemzetközi diktatúra nehezedik most Magyarországra, mert az védi javait, nemzete érdekeit, jövőjét. Most éppen zsarnoksággal, diktatúrával vádolják a magyar kormányt. Nem tudja elviselni a Nemzetközi Baloldal, hogy a magyar nép leleplezte országában a megbukott szocialista, és a helyébe érkezett liberalista irányzat azonosságát. Ilyen felismerés elterjedése nagy veszélyt hozhat számára. A hírszolgálatok minden eszközét bevetik a magyar kormány ellen. Naponta jön hír valamilyen amerikai és nyugat-európai sajtó, internet, rádió, televízió útján elkövetett támadásról: „Magyarország veszélyezteti a demokráciát”.
A hungarianvirus nevű internetlap, az „Orbán Diktatúra Elleni Szövetség: Milla, Szolidaritás, Haza és Haladás” szócsöve közli most egyik nyugati támadás részleteit, ebből közöljük a lényeges részt:
„Jean-Christophe Rufin orvosdiplomata, világhírű francia író és emberjogi aktivista még 2012 év elején fogalmazta meg Orbánról és diktatúrájáról azt, amit ma már az egész világ meg kellett, hogy tanuljon: »Ma már egyetlen autokrata sem keres magának baloldali-nacionalista ideológiát, egyáltalán: izmust; nem nyúl fegyverhez, hanem demokratának álcázza magát. Az Orbán-Magyarország tökéletes mintapéldánya a demokratikus arculatú diktatúrának. Ennek a vírusnak egyelőre nincs meg az ellenszéruma, de meg lesz! Zsarnokságot tudniillik úgy is lehet gyakorolni, hogy valaki tiszteletben tartja a demokratikus formákat. Minden döntés, amelyet meghoz, gondosan be van csomagolva demokratikus sztaniolba. És ezzel példát ad, itt Európa közepén, halálosat. Mert halálos vírust injekcióz a demokrácia testébe: korlátozza a szabadságot, de gondosan ügyel arra, hogy minden korlátozást republikánus frazeológia kísérjen. Ezt a magyar miniszterelnök kiválóan megtanulta és csinálja.«”
Honnét veszi ez a francia orvosdiplomata-elvtárs ezt az információt, ami szerint a demokrácia szabályainak megfelelő magyar kormányzás csak arculat, valójában diktatúra? Természetesen a magyarországi bolsevistáktól. Ez a hungarianvirus magyar olvasók részére is szolgál leleplezéssel:
„Ma már minden tekintélyes és kevésbé nagynevű nyugati sajtótermék több-kevesebb pontossággal, de a lényeget tökéletesen értve fel tudja sorolni Orbán Viktor magyar miniszterelnök összes olyan intézkedését és törvényét, amellyel kivégezte a magyar demokráciát. Tette ezt úgy, hogy látszólag betartotta a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság alapvető szabályait: a törvényeket a parlament hozza, és a végrehajtó hatalom alá van vetve a népképviselet által alkotott törvényeknek. Orbán azonban a maga cinikus módján kíméletlenül kiforgatott és kihasznált mindent, elvet normát és gyakorlatot, amit a nyugati világ hosszú évszázadok alatt kiizzadt magából a polgárok »jó élete« érdekében. Pártját, a Fideszt előrelátóan már régen átformálta vezérfüggő, akarat és vélemény nélküli végrehajtó gépezetté. A pártból 1995-től, Orbán jobboldali pálfordulása óta vagy önként távozott, vagy kénytelen volt távozni mindenki, akiben az ellenvéleménynek csak a gondolata is felmerült. Így a mai fideszes kétharmados »népképviselet« az orbáni akarat képviseletének feladatát látja el. Orbán törvényei Orbán torz elképzeléseit védik hatalomról, gazdaságról, népről, és nem a polgárokat védik a torz hatalmi akarat megnyilvánulásaitól. Ezért nem vethető össze semmilyen mai nyugati és korábbi demokratikus magyarországi gyakorlattal az, ami a Fidesz-uralom alatt történik. Európa nehezen értette ezt meg – nem csoda, Magyarország is. ... Amíg Orbán Viktor és pártja, a Fidesz van hatalmon Magyarországon, sem a magyarok, sem Európa nincs biztonságban. Orbán ugyanis kiismerte a Nyugat működési módját, és úgy véli, tudja, hogyan kell túljárni az eszén. ... Az Orbán-rendszer veszélyessége nem a nemzetközi fellépéshez szükséges eszközeiben rejlik, hanem a példaadó értékében. Van veszélye a fertőzésnek. Mert a mai demokráciák ellenfele nem egy konkurens modell, mint a szovjet korszakban. A veszély a karikatúra, a belső bomlasztás, a demokrácia átalakítása az ellenkezőjébe, olyan pártok tevékenysége nyomán, amelyek demokratikusnak mutatják önmagukat, de a programnak, amit képviselnek, semmi köze a köztársasághoz. A magyar gyakorlat az Európai Unió szívében több mint kellemetlen – halálos példa. Hát ezért muszáj szétszálazni és lerántani az álarcait.”
Az idei magyarországi tavaszon megkezdi a Fidesz-kormány hivatali idejének negyedik évét. A csúf vereséget szenvedett baloldal talpon maradt maradék pártjai és a töredékek új formátumai egy választási összefogáson fáradoznak, ami nagyon nehezen jön össze amiatt, hogy ki legyen 2014-re a miniszterelnök-jelölt. Sok mindent el kellene rendezni a magyarországi baloldalnak, amely csak akkor tudott egységet alkotni, amikor volt mit elosztani hatalomból és javakból.
Vannak széplelkek, akik a magyarországi politika törésvonalának két oldalát összebékítenék valamilyen „fogjunk össze az ország érdekében” alapon. A szépséghibája ennek csak az, hogy most éppen balról jön, és csak a baloldali szétesést követően.
Egyébként – mint tudjuk – a baloldal mindent a győzelemre fordít – ez a harc lesz a végső – aminek érdekében a múlt század derekán kiirtották a magyar felső- és középosztályt. Kétségtelen, hogy ma a bal–jobb törésvonal „két Magyarországot” produkál, de most arra van lehetőség, hogy végre a nemzeti oldal rendezkedhet be a magyar politikai téren, és a posztkommunista-balliberális tábor tűnjön el a porondról. Más szóval ideje eltakarítani a 45+20 éven át ártó kommunizmus maradványait.
A baloldalon természetesen másképpen fogalmaznak. Az MSZMP-s majd SZDSZ-es, ma gyurcsányista Bauer Tamás azt vallja, hogy:
„A magyar politikában és a most folyó választási kampányban valójában nem három pólus van jelen, hanem kettő. Az egyik pólus a húsz évvel ezelőtt létrejött és azóta fennálló nyugati típusú parlamenti demokráciát föl akarja számolni, a másik oldalon pedig azok az erők vannak, amelyek fönn akarják tartani. Ez az alapvető kérdése 2010-nek és az előttünk álló éveknek: meg lehet-e védeni, át lehet-e menteni a magyar demokráciát, ha úgy tetszik, a magyar szabadságot. A kötcsei beszédnek az az üzenete, hogy a Fidesz föl akarja számolni a magyar demokráciát. Olyan berendezkedést akar Magyarországon kialakítani, ahol leválthatatlan lesz, ahol a kormányzó Egységes Pártnak nincs alternatívája. Ez a demokrácia végét jelentené. ... Itt húzódik ma a választóvonal.”
Magyarországon a baloldal két irányzatából (szocializmus és liberalizmus) egy irányzat lett a rendszerváltoztatáskor úgy, hogy az MSZP megtagadta addigi mivoltát, elfogadva az SZDSZ liberalizmusát, vagyis a 45 éven át elgyalázott kapitalizmus szolgálatába szegődött, eltakarította a szakszervezeteket, a munkás szót is törölte a párt nevéből. Abból a híres baloldali értékrendből a nép kimaradt az uzsorások bejöttek. Bauer elvtárs is SZDSZ-es lett, ma is vallja:
„Mindazt, amit a magyar politikában az elmúlt másfél évtizedben az SZDSZ elért a gazdaságpolitikában, a jogalkotásban, a társadalompolitikában, az MSZP-vel közösen érte el. A liberális gazdaságpolitikát, amely a privatizációban, a külgazdasági nyitásban és az európai integrációban, vagyis abban manifesztálódott, hogy Magyarországot a világba integrálódó és nem attól elzárkózó gazdaságnak tekintjük, az MSZP-vel együtt sikerült megvalósítani. Ugyancsak egyedül az MSZP volt partner az egészségügy legalább részleges reformjában, nyugdíjreformban, a büntető törvénykönyv liberalizálásában, az új Polgári Törvénykönyvben és a racionális alapokon nyugvó szomszédságpolitikában.”
Mindez az „eredmény” annak a neoliberális nyomulásnak az elvi alapjait követi, amit az Egyesült Államok ráerőszakolt Európára a második világháború után.
Az Európai Unió alkotmányának tekintett Lisszaboni Szerződés a neoliberális gazdaságpolitika kódexe. A Lisszaboni Szerződés magyar nyelvű szövegében a pénz 222-szer, az áru 140-szer, a piac 122-szer, a verseny 49-szer, a kereskedelem 39-szer jelenik meg. E szavak mindegyike a versennyel kapcsolatos. A fentiekkel ellentétben, a kultúra 29-szer, az emberi jogok 19-szer, a történelem, mint tőszó 4-szer, a kisebbség (kisebbségekhez tartozó személyek) 1-szer jelenik meg. A nemzet, nemzetiség, nemzetiségek, az anyanyelv, a nyelvhasználat szavak, a 479 oldalas dokumentumban egyetlen egyszer sem fordulnak elő. Ismeretes, hogy az Európai Unió alapító levelének számító dokumentumban az Isten, a keresztény, vagy a kereszténység szavak sem fordulnak elő.
A már idézett Jean-Christophe Rufin így fogalmazott a Paris Matchban:
„Őszintén szólva nem hiszek Orbán politikájának a sikerében. Országa gazdaságilag túlságosan is függ Európától ahhoz, hogy a saját kísérletét olyan messzire vigye, mint Putyin (gondolkodásbeli mestere) Oroszországban. Remélem, hogy az Európai Unió tudni fogja, hogyan használja azokat a fegyvereket, amelyekkel rendelkezik, hogy megbuktassa Orbán Magyarország rovására elkövetett holdup-ját. Ez a győzelem azonban, ha bekövetkezik is egyszer, semmit sem ér majd, ha nem vonjuk le az ügy minden tanulságát. Holnap lehetnek Orbánok más országokban, talán a miénkben is, ha nem védelmezzük a demokráciát azok ellen, akik éppen rá hivatkozva semmisítik meg.”
Ez már halálos fenyegetés, és ezen a fronton Rufin úr csak egyike a fenyegetőknek, a Paris Match is csak egyike a nemzetközi sajtóhálózatnak, amely hirdetője és védelmezője a neoliberális szemléletnek világszerte. A világ hírközlő szolgálatának a fundamentalizmusra hajazó szinte hézagmentes egyöntetűsége, és a neoliberalista elv dominanciája félelmetes terjedelmű. „Van veszélye a fertőzésnek” – olvastuk a francia lapban megjelent riadóban, és ha „az Orbán-rendszer veszélyessége” című riadalom befészkel a neoliberalista nyugati politika központi stratégiájába, harmadik csapás is érheti (Trianon és szovjet megszállás után) országunkat.
Amikor elégedetlenek vagyunk az egypártrendszer tovább élő hatalmi állásainak lebontása ütemével, gondoljunk arra a külföldi szolidáris hálózatra, ami azonnal vészjeleket adott a nyugati világban 2010-ben. A magyarországi baloldal politikai szerkezetének összeomlása nem közömbös a „létező demokrácia” számára, ezért tudni való, hogy a magyarországi elvtársak minden segítséget megkapnak a „reakcióval” szembeszegülő törekvéseikhez.
A hatalomból kiesett magyarországi baloldal már kibontotta a jövő évi választási hadi zászlót. Heterogén állaga ellenére igyekszik közös palettán egységet mutatni, de a kísérlet harmadik évében még nem alakult ki, hogy melyik szín domináljon. Egy dologban már 2010-ben egyetértettek: Orbánt le kell váltani. Ennek az egyetértésnek valahogy nincs meg az a varázsereje, ami kellene a csapatok hadsereggé egyesüléséhez.
Gyurcsány nem kell az MSZP-ek, áttáncolt az egykori SZDSZ megmaradt táborába, magával vitte tucatnyi képviselőtársát. Az így 2011. novemberében létrehozott párt, a Demokratikus Koalíció magát nyugatos, polgári balközépként határozta meg. A „nyugatos” szó bizonyára arra utal, hogy számítanak a nyugati hatalmak támogatására, mint ahogy részesültek is „demokratikus ellenzéki” koruktól mindmáig. Egyes számú tagkönyvét Vitányi Iván kapta. A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnökei Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni József közíró, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és Niedermüller Péter etnográfus lettek. Gyurcsány  mellett Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Varju László, Vitányi Iván, Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Szűcs Erika és Oláh Lajos lépett át az MSZP-ből a Gyurcsány-pártba. Számos egyéb közszereplő csatlakozott még a párthoz, vagy lett nyíltan támogatója, többek között Gréczy Zsolt, Eörsi Mátyás és Vágó István. A nyugati támogatás révén nagy vonzereje lesz ennek a pártnak. Miniszterelnök-jelöltjük Bajnai Gordon.
„A Demokratikus Koalíció bizalmat szavazott a politikába visszatérő Bajnai Gordon elképzeléseinek. Tudjuk, mert régóta mondjuk, hogy az Orbán-rendszert csak széleskörű demokratikus összefogással lehet leváltani. Reméljük, hogy Bajnai, akinek átadtam a kormányzást 2009-ben, képes lesz az együttműködés kereteit kialakítani, és a pártokkal, civil szervezetekkel együtt olyan programot alkotni, amely helyreállítja a demokráciát, a gazdaságot, a külkapcsolatokat és az erkölcsi viszonyokat. Ebben a DK szívesen lesz partner.” – Gyurcsány Ferenc.
A Demokratikus Koalíció fenti névsorából ítélve a párt meghatározó személye szellemi kapacitás tekintetében Bauer Tamás – érdemes ráfigyelni. A Lendvai-féle Orbán-ellenes filmmel kapcsolatban közzétett írásában olvasható az alábbi bekezdés, ami pontos képe Bauer politikai filozófiájának:
„[Van olyan lap, amely] tiszteletben tartja a második világháború után kialakult, mindannyiunk emberi méltóságát tiszteletben tartó normarendszert, a politikai korrektséget, a másik elutasítja azt. Ez az itthon hódító szemlélet messze van attól, ahogy a nyugati mainstream politikai újságírás gondolkodik. A nyugati újságíró, aki a mainstream lapoktól, vagy az ottani közszolgálati médiától jön hozzánk, e liberális normák gondolati keretében ítéli meg a magyarországi fejleményeket. Ha pedig segítséget kér ehhez hazai értelmiségektől, leginkább olyanokhoz fordul, akik maguk is hozzá hasonlóan gondolkodnak a világról, a jogállam és az önkényuralom közötti különbségről, a politikai szalonképesség és az azon kívül álló szélsőségek megkülönböztetéséről, mint ő maga.”
Nem sokat kell hozzáfűzni e néhány mondathoz. Ami a második világháború után kialakult, az Európa keletről-nyugatról megszállásának normarendszere volt,  a politikai korrektség alapja pedig az, hogy a győztes mindent visz, neki van csak igaza, joga, ő írja a történelmet. Ez tartós, talán végleges Európa számára, ebben a szemléletben gondolkodik a nyugati mainstream politikai újságírás. És – ahogy írja – fordulnak a hasonló gondolkodásúakhoz Magyarországon. Vagy fordítva, a honi bolsik tömik a rossz hírre éhes nyugatiakat rémhírekkel. Így természetes, hogy:
„Sem a kérdezők, sem a megkérdezettek nem fogadják el, ahogy Magyarországon az orbáni közmédia ma azonosul Magyarország második világháborús szerepével, ahogy magukat függetlennek tartó elemzők még mindig demokratikusnak tekintik az orbáni berendezkedést.”
Ahogy a magyarországi baloldal érthetetlenkedik a politikai vereségen, úgy szaporodnak a nyugat „mainstream” média számára küldött hazugságok, hogy „a magyar médiában szalonképessé vált a cigányellenes uszítás és a kódolt antiszemitizmus, a Fidesz-kormány a piacgazdaság és az európai integráció alapjait teszi kérdésessé, Orbán elmélyíteti a különbségeket, erősíti a szegregációt. Orbán egypárti berendezkedést épít, s a választási rendszer és a médiaviszonyok megerőszakolásával leválthatatlanná próbálja tenni magát.”
Gyurcsány hitvallása sem meglepő, hangsúlyozta: nem ért egyet azzal, hogy a szocialista párt vezetése elnézést kért a határon túli magyaroktól az MSZP-nek a kettős állampolgárságról szóló, 2004. decemberi népszavazáson képviselt álláspontjáért. Továbbra is helyteleníti, hogy állampolgárságot kapjanak, akik nem élnek Magyarországon, nem osztoznak a teherviselésben, nem viselik szavazatuk következményét. Kitért arra is, más ellenzéki erőkkel szemben a Demokratikus Koalíció kitart amellett, hogy a rendőrséget – az elkövetett jogsértések ellenére – meg kell védeni 2006. őszi fellépéséért.
Kijelentette, hogy vissza kell térni a 2010-es kormányváltás előtti alkotmányhoz. Ezt azzal indokolta, hogy az alaptörvény „illegitim”, sérti az 1989-ben létrejött köztársaság alapeszméit, és vezetőinek képére akarja formálni az országot.
Szólt arról is, hogy pártja az egyetlen Magyarországon, amely támogatja az Európai Egyesült Államok létrehozását. Emellett bírálta a kormányt az oktatási rendszer átszervezése miatt. Mint mondta, tiltakoznak az ellen, hogy az iskolákat uniformizálják, ideológiai átnevelő táborokká alakítsák.
A régi SZDSZ-nek egyelőre satnya utóda Demokratikus Koalíció néven kínálja kellemeit a nemzetközi nagytőkének ebben a mucsai országban, ahol még nem alakult ki a fejlett parlamenti demokrácia és jogállam, mint szerte nyugaton, ahol a mindenkori kormány is, meg a mindenkori ellenzék is a politikai korrektség szellemében versengve küzdenek a kormányhatalomért, aminek birtokában biztosítják a tőke és a munka, szabad áramlását, a versenyalapú érvényesülést – tekintet nélkül annak ártalmaira. Csapó Endre