Budapest, 2013. február 21. - Harminchárom tárgy segítségével kezdeményez párbeszédet a látogatóval a múzeumok, a kiállítások és az etnográfia szerepéről a Néprajzi Múzeum Tárgyas_ragozás - Szubjektív etnográfia című, pénteken nyíló tanulmányi kiállítása.
A különböző korú, megmunkálású, anyagú és díszítésű tárgyak elsősorban arra a kérdésre keresik a választ, miként helyezhető egymás mellé a múzeumok évtizedek vagy akár évszázadok óta gyűjtött tárgyi öröksége a ma múzeumba kerülő modern tárgyakkal - mondta a tárlat kurátora a csütörtöki sajtóbemutatón.
Frazon Zsófia felidézte, hogy az oktatási céllal összeállított anyag tavaly Veszprémben, Nagyatádon és Miskolcon mutatkozott be nagy sikerrel, és most a Néprajzi Múzeum látogatói is megismerkedhetnek vele.
Joó Emese múzeumpedagógus elmondása szerint céljuk az, hogy a kiállításban elsősorban a múzeumi gyűjtemény meséljen, és gondolkodtassa el a látogatót. Ennek érdekében harminchárom tárgyat gyűjtöttek össze hét, néha nem azonnal felismerhető téma szerint. Figyelmesen meg kell tekinteni például azt a tárlót, amelyben többek között egy fokla (népi fáklyaféleség), egy borsőrlőre hasonlító, modern tekerős zseblámpa és egy gumimedve formájú gyermeklámpa kapott helyet.
A jelentős formai és részben funkcióbeli változatosság ellenére könnyebben azonosítható a közös szál az 1851-es népi támlás szék, az 1970-es évekbeli műanyag "homokóra" ülőke és a felfújható kínai strandfotel között. A különbségek azonban itt is éppen olyan sokat elárulnak a készítőkről és használókról, mint például az evőeszköz, a viselet vagy a szállítóeszköz szekciókban.
A kiállításhoz három korosztályt - az általános és középiskolákat, valamint az egyetemistákat - megcélzó múzeumpedagógiai foglalkozásokat hirdettek, amelyekre az intézmény honlapján (www.neprajz.hu) lehet bejelentkezni.
A június 16-ig látható tanulmányi tárlat foglalkozásaira más csoportok is regisztrálhatnak, de a kiállítás foglalkozás nélkül is megtekinthető.
- A fejlődés íve – Orosz Katalin klinikai szakpszichológust kérdeztük az idei év egyik legjelentősebb pszichológiai konferenciájáról (media1.hu)
- Klinikai pszichológus: a család a mentális egészség és identitás egyik formája (MTI)
- Pszichológus elárulta: ez a legkárosabb szokás a gyereknevelésben (JOY)
- Nagy Feró: Unokáim vannak, családom, el kell tartani őket (index.hu)
- Sütő András: „Személyes vallomás az életemről” (Heti Újság)