2013. április 19. - Pénteken zajlott a Ludwig múzeum igazgatói posztjára pályázók szakmai meghallgatása.
Információink szerint a volt igazgató, Bencsik Barnabás mellett Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója is jelentkezett. Az Index úgy tudja, a jobboldali túlsúlyú bizottság a jobboldal által támogatott Fabényi Júliát ajánlja Balog Zoltán miniszternek.
A Művészetek Palotájában működő kortárs művészeti múzeum március elején azzal került a hírekbe, hogy a kulturális kormányzat minden előzetes bejelentés nélkül megvonta a megbízatást az igazgatótól, Bencsik Barnabástól. Az igazgatónak éppen lejárt ötéves igazgatói megbízatása, de mivel a tárca nem írta ki időben a pályázatot, L. Simon László kulturális államtitkár úgy döntött: Bencsik megbízatását ideiglenesen, a pályázat kiírásáig meghosszabbítják.
L. Simont a kormány aztán váratlan gyorsasággal eltávolította, amely semmissé tette a kormányzati ígéreteket is.
Bencsik újra pályázott a posztra, amelynek pénteken rendezték a szakmai meghallgatását. A volt igazgató az Indexnek elmondta: pályázatának lényege a folyamatosság volt. A jelentős külföldi művészek mellett nagykiállításokat rendeznének jelentős kortárs magyar alkotóknak, például Csákány Istvánnak, Németh Hajnalnak, Kaszás Tamásnak. Fontosnak tartja a 60-70-es évek neoavantgárd művészetének bemutatását is.
A volt igazgató úgy vélte, a vezetőváltással elveszítenék azokat a kapcsolatokat, amely ebben a műfajban elengedhetetlenül fontosak. A művészektől, kurátoroktól kapott szándéknyilatkozatok ugyanis személyre szólók, így például a világhírű Marina Abramovic ígéretet tett, hogy a Ludwigban nyílik meg új szólókiállítása. Az ilyen nyilatkozatok azonban nem szállnak át automatikusan a következő vezetőre.
Bencsik elmondta, hogy az exindex.hu-n hamarosan nyilvánosságra hozza pályázatát.
A másik pályázó Fabényi Júlia volt, aki 2000-től öt évig vezette a Műcsarnokot is. Fabényi nem árult el részleteket pályázatáról. Kérdésünkre annyit mondott, hogy az anyagot a döntés után hozza nyilvánosságra. A minisztériumnak május közepéig kell megneveznie az új igazgatót.
A szakmai zsűri egyébként csak ajánlásokat fogalmaz meg, a végső döntést az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozza meg. A bizottságnak tagja volt Fekete György Művészeti Akadémiájának alelnöke, Csályi Attila; Káel Csaba, a Műpa igazgatója, aki a Fidesz kampányfilmjeinek készítőjeként vált ismertté. A szakmai zsűriben ült még P. Szabó Ernő, a Magyar Nemzet újságírója, Révész Mária, aki Balog Zoltán miniszter kultúrpolitikai főtanácsadója, és a kormányhoz nem kötődő Mélyi József, művészettörténész. Földes András
- Miért nem nevetnek a világ legboldogabbjai, a finnek? (index.hu)
- Jordan Peterson: Az Orbán-kormány által képviselt családmodell értékein alapul az egészséges társadalom (Mandiner)
- Little Richard akár ezer dollárt is képes volt drogokra költeni naponta (index.hu)
- Benkóékat a tömeg tojással dobálta, a zsűri felé bakancs repült (index.hu)
- A magyar néplélek öt patológiás vonása (index.hu)