Főoldal tánc Díjazott lett a Nyírség Néptáncegyüttes egy törökországi fesztiválon (MTI)

Díjazott lett a Nyírség Néptáncegyüttes egy törökországi fesztiválon (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Nyíregyháza, 2013. július 9. - A harmadik helyezettnek járó díjat nyerte el a törökországi Büyükcekmecében rendezett 14. Nemzetközi Kulturális és Művészeti Fesztiválon a Nyírség Táncegyüttes - közölte a nyíregyházi csoport vezetője kedden az MTI-vel.
Demarcsek György elmondta: az együttes Magyarországot képviselte a fesztiválon, amelyen 16 nemzet tánccsoportjai vettek részt a múlt hétvégén.
A fesztivál győztese egy Fülöp-szigeteki filippínó táncegyüttes lett, míg a második helyen egy koszovói csoport végzett.
A harmadik helyezett Nyírség Táncegyüttes tirpák, mezőszopori és felsőereki táncokat, valamint verbunkokat és csapásokat mutatott be a zsűrinek, amely az országok folklórja, zene- és táncművészete alapján értékelte a fellépő csoportok teljesítményét.
Európából a magyar táncosok mellett szerb, koszovói, montenegrói, ciprusi, szlovák, görög, ukrán, észt, bolgár, török és szlovén együttesek léptek színpadra, míg az amerikai kontinenst mexikói és brazil, Afrikát egyiptomi, Ázsiát pedig a győztes Fülöp-szigeteki együttes képviselte.
Demarcsek György tájékoztatása szerint a fesztiválon esténként több mint négyezer néző előtt léptek színpadra a táncosok az Isztambul mellett városban.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 129 vendég böngészi