Főoldal tánc Nagy érdeklődés várja a Szegedi Kortárs Balettet Kassán (MTI)

Nagy érdeklődés várja a Szegedi Kortárs Balettet Kassán (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Szeged, 2013. szeptember 4. - Nagy az érdeklődés a Szegedi Kortárs Balett kassai fellépése iránt. A pénteki előadás a színház épülete előtti kivetítőn is megtekinthető lesz.
A Szegedi Kortárs Balett a Testek filozófiája című produkciót és Juronics Tamás Beethoven IX. szimfóniájára készült koreográfiáját adja elő Kassán, Európa Kulturális Fővárosában. A társulat a Közép-Európai Színházak Fesztiválján lép fel a kassai magyar főkonzulátus meghívására a Kassai Állami Színházban – tájékoztatta a főkonzulátusa szerdán az MTI-t.
A Testek filozófiáját 2010-ben mutatták be Szegeden. Juronics Tamás, az együttes Kossuth-díjas művészeti vezetője koreográfiai kísérletével azt mutatja be, hogy a táncművészet két kortárs irányzata, a "tiszta tánc" és a táncszínház között leheletnyi határvonal húzódik.
A Beethoven IX. szimfóniájára készült Unisono (Összhang) című koreográfia kapcsán a táncművész úgy fogalmazott, hogy a darab a zenei világban betöltött helyzetén túl azért is nagyszerű mű, mert mindmáig érvényes gondolatokat fogalmaz meg. Juronics Tamás hozzátette: talán soha nem volt ennyire fontos Beethoven és Schiller közös üzenete.
Az országhatárokon átívelő, vallások fölött álló, a kulturális különbségeket áthidaló, egyetemes, közös szellemiség megtalálásának vágya időszerűbb, mint valaha, amikor a világ gazdasági egységesítése valóságos jövőnek tűnik. Az emberi lelkek, szellemek együttes, közös fellángolása, a gondolatok közös irányú hatóereje régi álma minden humanista gondolkodónak – fogalmazott a kassai előadás kapcsán Juronics Tamás.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 114 vendég böngészi