Főoldal tárlat Munkácsy-művekből nyílik kiállítás Sopronban (MTI)

Munkácsy-művekből nyílik kiállítás Sopronban (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Sopron, 2013. december 3. - Munkácsy Mihály 37 festményéből nyílik kiállítás december 16-án Sopronban, a korábbi kaszinó épületében.

 

Horváth Zoltánné, a város közművelődési intézménye, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatója a kiállítást beharangozó keddi sajtótájékoztatón kiemelte: ennyi festményt bemutató Munkácsy-kiállítás még nem volt vidéken. A képeket Pákh Imre Amerikában élő műgyűjtő biztosítja a tárlatra.
A városnak mintegy három hete volt arra, hogy megfelelő helyszínt találjon a kiemelkedő értékű alkotásoknak. A korábbi kaszinó épületének egyik terme felelt meg végül a szigorú biztonsági és technikai előírásoknak - tette hozzá.
A tárlaton Munkácsy Mihály olyan híres képeit is megtekintheti a közönség, mint az Ásító inas, a Készülődés a papa születésnapjára vagy a Cigányok az erdő szélén című alkotás. A legnagyobb méretű festmény a Ballada lesz, emellett a kiállított művek között egy Munkácsy-portré is helyet kap.
Pákh Imre, a Munkácsy Alapítvány alapítója örül, hogy gyűjteményét Sopronban is bemutatják - emelte ki Fodor Tamás polgármester. Hangsúlyozta, a kiállítás az önkormányzat karácsonyi ajándéka a soproniaknak és a városba érkezőknek.
A Munkácsy-kiállítás szervezését, lebonyolítását végző kulturális intézmény vezetője rekord számú látogatót remél. Korábban Salvador Dalí, Czóbel Béla és Orosz István műveivel tudtak a jelentős számú érdeklődőt megmozgatni.
A Munkácsy-tárlat február 10-én búcsúzik Soprontól.

 

Módosítás dátuma: 2013. december 03. kedd  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 296 vendég böngészi