Főoldal film Első Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten (MTI)

Első Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2014. szeptember 16. - A legújabb dokumentumfilmek érkeznek a világ minden tájáról, köztük, az Egyesült Államokból, Izraelből, Skandináviából, Svájcból és Szerbiából az első Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra - Budapest International Documentary Festival (BIDF), amelynek szeptember 25. és 28. között a Corvin mozi ad otthont.
A fesztiválon 32 egészestés és 9 rövidfilmet láthat a közönség. A művek tematikai és hosszúságbeli megkötés nélkül versenyeznek egymással, az alkotók pedig személyesen is részt vesznek az eseményen - mondta el az MTI-nek Balogh Rita, kreatív dokumentumfilm producer, a fesztivál egyik szervezője.
A négynapos esemény ingyenes nyitókoncerttel indul szeptember 24-én a Corvin sétányon, ahol a Budapest Nufolk Revolution zenél az érdeklődőknek.
A vetítések után az alkotók részvételével közönségtalálkozót is tartanak, a fesztivál díjkiosztó gálája vasárnap este lesz a Corvin moziban.
Balogh Rita elmondta: a filmek négy kategóriában versengenek egymással. Minden kategóriában 1500 eurós fődíjat osztanak ki, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felajánlásában. Ezen kívül lesz közönségdíj, legjobb operatőri díj, valamint az HBO csatorna különdíja.
A szervező hangsúlyozta: mindegyik szekcióban ötfős nemzetközi zsűri választja ki a legjobb alkotásokat. A grémiumban olyan neves alkotók foglalnak helyet, mint Paul Pauwels, az European Documentary Network vezetője, Elizabeth Wood, a Dochouse igazgatója, Dorota Rostkowska, a Varsóban működő Dragon Forum vezetője, Irena Taskovski, a Taskovski Film ügyvezető igazgatója, valamint Leena Pasanen a Hot Docs nemzetközi bizottságának tagja.
Az egészestés filmek három versenyszekcióban mérettetnek meg. A mert gyerekek vagyunk kategóriában tíz alkotás szerepel, köztük Shosh Shlam és Hilla Madalia közös filmje a Net függők (Web Junkie), amelynek premierje a Sundance Fesztiválon volt - mondta Balogh Rita, hozzátéve, hogy a film betekintést nyújt egy pekingi rehabilitációs központ mindennapjaiba, ahol kínai fiatalokat próbálnak megszabadítani rossz szokásuktól, az internet függőségtől.
Carlo Zoratti olasz alkotó Sajátos igény (The Special Need) című filmjét vetítik a mert szabadok vagyunk című kategóriában. Az alkotás többek között a trieszti, a lipcsei, a koppenhágai és a legnagyobb dokumentumfilmes fesztiválon, az IDFA-n szerepelt sikerrel - hangsúlyozta Balogh Rita.
A harmadik szekcióban mert dolgunk van mottóval versengenek egymással az alkotások, például a svájci Farida Pacha a Nevem só (My name is Salt) című filmje, amely elnyerte az IDFA-n a kategóriája fődíját. Míg Elwira Niewiera és Piotr Rosolowski ugyanebben a kategóriában szereplő munkája, A Dominó hatás (Domino Effect) a krakkói fesztivál díját vitte haza - tette hozzá.
A rövidfilmes szekció kilenc alkotása közül a fesztivál szervezője felhívta a figyelmet a dán Emil Langballe rendező Selyemfiú (Beach Boy) című 27 perces filmjére. A tavaly készült alkotás Karlovy Varyban elnyerte a kategória fődíját, a Kanadai Hot Docs fesztiválon pedig a zsűri különdíját - tette hozzá.
A holland Willem Baptist Vaddisznó (Wild Boar) című filmje pedig az AFI Docs és a Hot Docs dokumentumfilm fesztiválon szerepelt sikerrel.
Mint elmondta, a versenyprogramon kívül az elmúlt 25 év legjobb magyar dokumentumfilmjeiből lesz látható válogatás 25 év, 25 rendező, 25 film címmel. A vetítéseken olyan alkotásokat láthat a közönség, mint Almási Tamás Sejtjeink című mozgóképe vagy Ferenczi Gábor Overdose - Vágta egy álomért című filmje, valamint Kocsis Tibor Új Eldorádója.
Emellett a Best of Hot Docs szekcióban a magyar közönség is betekintést nyerhet a műfaj legkiválóbb nemzetközi alkotásaiba, amelyeket Észak-Amerika legnagyobb fesztiválján, a Hot Docs Kanadai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon láthatott a közönség.
Délelőtt fiataloknak tartanak vetítéseket, külön nekik válogatott filmekből - mondta el a fesztivál szervezője.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 401 vendég böngészi