Főoldal szabadtér Újabb előadásokat hirdettek meg a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadjára (MTI)

Újabb előadásokat hirdettek meg a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadjára (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Szeged, 2015. január 7. – Időarányosan a tavalyi rekordévnél is több jegy és bérlet kelt el a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadjára, ezért újabb előadásokat hirdettek meg a legnépszerűbb darabokra – jelentette be Harangozó Gyula, a fesztivál művészeti igazgatója szerdán a Tisza-parti városban.
A tavalyi legnagyobb sikert a Mamma Mia! aratta. Az ABBA-musicalre idén szinte minden belépő elkelt, ezért egy újabb előadást iktattak be július 16-ára – mondta a Kossuth-díjas táncművész a fesztivál sajtótájékoztatóján.
A nyomorultak ősbemutatója harminc évvel ezelőtt volt, és a darabot rá három esztendővel Szegeden is láthatta a közönség. Ez a musical is rendkívül népszerű, így az eredetileg meghirdetett öt előadás helyett hat alkalommal játsszák majd a Dóm téren – közölte a szakember.
A művészeti igazgató elmondta, hogy az idei évadra – részben a karácsonyt megelőző országos kampánynak köszönhetően – a tavalyinál 10 százalékkal több belépő kelt el, összesen 20 ezer jegy és bérlet talált gazdára. Hozzátette: a bérletek elsősorban a szegediek körében népszerűek.
Herczeg Tamás igazgató elmondta, a Dóm rekonstrukciója még folytatódik, ezért a színpadot 2014-hez hasonlóan újra a Dómmal szemközt állítják föl. A fesztivál kezdetére a felszíni munkák azonban már befejeződnek, így lehetőség nyílik arra, hogy fejlesszék a közönséget kiszolgáló létesítményeket.


 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 46 vendég böngészi